Kásler és Orbán szavai alapján nem lesz elég intenzíves ágy

  • narancs.hu
  • 2020. november 17.

Katasztrófa

Kásler szerint december 10-ére körülbelül 5 ezer intenzíves ágyra lesz szükség.

Az InfoRádióban beszélt arról Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter, hogy az eddig vártnál jóval több kórházi és intenzíves ágyra lesz majd szükség decemberben.

A miniszter azt mondta, a jelenlegi ismeretek szerint a következő két hétben a fertőzések tovább fognak emelkedni, ami azt vetíti előre, hogy

szükség lesz további infektológiai és intenzív ágyak mobilizálásra, ami december 10. környékén 27–30 ezer infektológiai és körülbelül 5 ezer intenzív ágyat jelent majd.

Azt is mondta, hogy mindehhez kellenek majd megfelelő műszerek, eszközök, laboratóriumi felszerelések, de elsősorban szakképzett személyzet, és hogy a az egészségügy egésze jelentős kihívás előtt áll.

A Kásler által említett számok alapján mindenesetre december 10-ére nem lesz elég intenzíves és kórházi ágy, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis hétfőn egy Facebook-videóban arról beszélt, hogy lélegeztetőgépen, intenzív ágyon 582 covidos beteget ápolnak, és ezen kvül még 1634 szabad intenzíves ágy áll rendelkezésre, valamint 13 049 nem intenzíves szabad kórházi ágy.

Ugyanezt a parlamentben is elismételte később, ahol azt is hozzátette, hogy a kórházakban jelenleg 7236 covidos beteg a kórházakban, valamint további 1946 gyanús fertőzött, aki még nem igazolt.

Orbán szavaiból mindenesetre az derült ki, hogy covidos betegek ellátására összesen 22 231 kórházi ágy áll rendelkezésre, illetve 2 216 intenzíves ágy, ám mindkét szám jóval kevesebb annál, mint amit Kásler kedden előrejelzett.

Az nem derült ki, hogy az Orbán által említett számok a magyar egészségügy végső kapacitását jelentik, vagy csak az eddig a védekezésbe bevont kórházak kapacitásait, a parlamentben ugyanis azt is megemlítette, hogy a védekezésbe eddig a több mint 100 kórházból 78-at vontak be.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.