Holttestet találtak a tömegbaleset roncsai között

  • narancs.hu
  • 2023. március 12.

Katasztrófa

44 éves férfi. Az M1-es autópályán történt baleset helyszínelését vasárnap reggelre fejezték be.

Az egyik kiégett autóroncs alatt halálos áldozatot találtak szombaton késő este az M1-es autópályán történt tömegszerencsétlenség helyszínén – közölte a rendőrség

A tömeges ütközés szombaton 14 óra 25 perc körül történt, Herceghalom közelében, nagyon rossz látási viszonyok között, mert az erős szél porviharral borította be az utat. Összesen 41 jármű ütközött össze, kamionok és személyautók. A halálos áldozat egy 44 éves férfi. Összesen 39-en sérültek meg, ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. 

A forgalom Budapest irányába éjjel háromnegyed egykor indulhatott meg, Győr felé azonban csak a műszaki mentés és a baleset szemléjének lezárulta után, vasárnap reggel negyed hattól.

A rendőrség arról is tájékoztatott, hogy az eset körülményeit büntetőeljárás keretében, szakértőkkel vizsgálják. A mentés és az ellátás idejére a BKK és a Készenléti Rendőrség melegedőbuszt vitt a helyszínre.

Telex egyik olvasója is érintettje volt a balesetnek. Így írta le, mi történt:

„Az M1-esen tartottunk Győr fele. Az erős szél porfelhőt fújt az útra, ami rontott a látási viszonyokon. Én egy kisbusz jellegű kocsiban utaztam, hátul ültem. Egyszer nagyot lassult a kocsi, a biztonsági öv megfogott, következett az ütközés, elől kinyíltak a légzsákok. A kocsi motorházának tetejéből fehér füst szállt fel, de valószínűleg még nem égett. A közelben már volt autó, ami égett.

Szerencsére hátulról már nem jöttek belénk.

Kiszálltunk, csak néhány dolgot tudtunk magunkkal vinni, és lejöttünk az autópályáról. Az egész gyorsan történt, és közben továbbra is fújta a homokot a szél, pánikszerű volt a hangulat. Ahogy terjedtek a lángok, a homok füsttel vegyült. Az autópályától eltávolodva kisebb-nagyobb pukkanásokat lehetett hallani, valószínűleg a terjedő tűz miatt.”

 
Az M1-es történt szombati tömegbaleset helyszíne a műszaki mentés idején.          Fotó: Lakatos Péter / MTI Fotószerkesztőség
 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.