Koronavírus: újabb fertőzéseket regisztráltak

  • narancs.hu
  • 2020. február 9.

Katasztrófa

Nagy-Britannia, Spanyolország, Hongkong...

Nagy-Britanniában koronavírus okozta újabb fertőzést észleltek az egészségügyi hatóságok: a páciens érintkezésben volt más angliai személyekkel, akik Franciaországban kapták el a kórt. A hatóságok nagy erőkkel kutatnak azok után, akik szintén egy helyen tartózkodtak a már megállapított fertőzöttekkel – mondta vasárnap Chris Witthy kormánytanácsos.

Párizs szombaton értesítette Nagy-Britanniát, hogy a területén öt fertőzött brit személyt találtak: négy felnőttet és egy gyereket.

Spanyolországban vasárnap közölték, hogy rábukkantak az országban a második koronavírussal fertőzött személyre, mégpedig egy brit állampolgárra, akit Mallorcán kórházba vittek. Őt már pénteken elkülönítették, mert lázas tüneteket észleltek nála. Az első koronavírusos személy Spanyolországban egy német turista volt. Őt a Kanári-szigeteken kezelik.

Hongkongban elengedték a karanténból a World Dream üdülőhajó több mint 3600 utasát, miután a vizsgálatokban kiderült, hogy nem fertőzöttek. A hajót szerdán zárták le.

A Jokohama japán kikötővárosban feltartóztatott másik üdülőhajón, a brit Diamond Pricessen viszont 70 fertőzött utast találtak. A hajó továbbra is karanténban van.

Vuhanból, a járvány gócpontjából vasárnap hazaszállítottak a Fülöp-szigetekre 30 személyt. Őket 14 napig karanténban fogják megfigyelni.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”