Kuba két koronavírus elleni vakcinával rukkolt elő, hamarosan engedélyeztetik mindkettőt

  • narancs.hu
  • 2021. június 22.

Katasztrófa

Úgy tűnik, mindkét vakcinából három adagra lesz szükség.

Kubában előállították az első latin-amerikai koronavírus elleni védőoltásokat, amelyek komoly hatékonyságot mutatnak a betegség ellen - jelentette be hétfőn a vakcinát kifejlesztő helyi laboratórium.

A tájékoztatás szerint az Abdala névre keresztelt vakcina, amelyet hamarosan engedélyeztetnek, három adag után mutat 92,28 százalékos hatékonyságot - közölte a Twitter közösségi oldalon BioCuba állami gyógyszeripari csoport. Az egység része a Géntechnológiai és Biotechnológiai Központnak (CIGB). Az Abdala a klinikai vizsgálatok utolsó szakaszában van, várhatóan június végén vagy július elején kapja meg a kubai hatóságok hivatalos engedélyét.

Néhány nappal korábban, szombaton a Finlay Vakcinák Intézete bejelentette, hogy az engedélyezés előtt álló védőoltása, a Soberana 2 hatvankét százalékos hatékonyságot mutat a háromadagos vakcina két adagjának beadását követően. Ez egy "megnyugtató" eredmény, mert számol azokkal a vírusmutánsokkal amelyek a karibi országban már elterjedtek - mondta Vicente Verez, az intézet igazgatója a helyi sajtónak. Ennek a vakcinának is hamarosan meg kell kapnia a hatósági engedélyt.

A kubai kormány célja, hogy augusztusra a 11,2 milliós lakosság hetven százalékát, az év végére pedig a teljes lakosságot beoltják a koronavírus elleni vakcinával.

Kuba az ellene elrendelt gazdasági embargó miatt az 1980-as években kezdett el gyógyszereket kifejleszteni. Az immunizációs programban szereplő tizenhárom vakcinából nyolc helyi gyártású.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.