Lehetséges negyedik hullámra figyelmeztet a kormánynak is tanácsot adó epidemiológus

  • narancs.hu
  • 2021. június 9.

Katasztrófa

Oroszi Beatrix szerint egyelőre nem reális, hogy a koronavírustól örökre megszabaduljunk. 

Az új variánsok miatt előfordulhat, hogy kellő óvintézkedés hiányában negyedik járványhullám is felüti a fejét hazánkban, a magas átoltottság ellenére is - mondta Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának igazgatója a Portfolio konferenciáján a lap beszámolója szerint.

Oroszi a kormánynak tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapatnak is tagja, a konfferencián pedig arról beszélt, hogy a csapat nagyon pontosan meg tudta előre mondani tavaly nyár végén, hogy a második hullám betör Magyarországra, előre jelezték a második hullám csúcsát, valamint azt is, hogy a második hullám harmadik hullámba fog átlépni. 

Oroszi azt mondta,

a harmadik hullám lecsengése részben a magas oltottságnak, részben pedig a szezonalitásnak köszönhető, 

de a pandémiának még nincs vége. 

Példaként említette, hogy Bahreinben és a Seychelles-szigeteken a magas átoltottság ellenére is ismét felütötte a fejét a járvány, illetve az Egyesült Királyságban is az új indiai variáns járványos terjedésnek indult, ami miatt az újranyitást lehet, hogy felülvizsgálják. Elsősorban az új variánsok terjedése aggasztó.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a harmadik járványhullám úgy tudott elindulni, hogy már meglévő korlátozások érvényben voltak, amelyek az előző vírusváltozat terjedését meggátolták volna, most pedig 

az indiai variáns terjedése kelt aggodalmat, mert gyorsabban terjed, mint az előzők.

Felidézte, hogy brit kutatások szerint a Pfizer és az AstraZeneca vakcinái védenek ellen, de 5-6 százalékos hatásosság-csökkenés így is előáll.

Azt is mondta, hogy az eredeti variánsnál 75 százalékos oltottság adott volna ki nyájimmunitást, az indiai mutáns miatt viszont a 80 százalékos hatékonyságú vakcinával kellene mindenkit beoltani, hogy nyájimmunitás legyen. Egy 100 százalékos védelmet adó vakcinával is körülbelül 80-85 százalékát kellene beoltani a lakosságnak, viszont ilyen vakcina nincsen.

Azt is mondta, hogy szükség van újabb emlékeztető-oltásokra, amelyek az új variánsok ellen védenek, és a szakember javasolja a gyerekek, 12-15 évesek oltását is, illetve a variánskövető vakcinák használatát.

A szakember úgy látja, hogy az, hogy örökre megszabaduljunk a koronavírustól, egyelőre nem reális. Azt mondta,

ha újabb hullám lesz, ősszel kerül erre sor.

Hangsúlyozta a tömeges tesztelés fenntartását, a gyerekek oltását, illetve a variánskövető vakcinák alkalmazását, amely szerinte összességében még mindig jóval kevésbé költséges, mint egy újabb lezárás. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.