Lezuhant egy utasszállító Nepálban

Katasztrófa

Az Európai Unió biztonsági aggályok miatt korábban kitiltotta légteréből a nepáli repülőgépeket.

Lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép vasárnap Nepál középső részén, fedélzetén 72 emberrel, a mentőszolgálatok már legalább 40 holttestre bukkantak a baleset helyszínén.

A Yeti Airways nepáli légitársaság gépén a négyfős személyzet mellett 68 utas tartózkodott – közölte a légitársaság szóvivője.

A pokharai nemzetközi repülőtér részéről azt közölték, hogy a gépen öt indiai, négy orosz, két dél-koreai, továbbá egy ausztrál, egy francia és egy argentin állampolgár is utazott.

Az ATR 72-es típusú gép a fővárosból, Katmanduból tartott az onnan 200 kilométerre nyugatra található Pokharába, a légi irányítás nem sokkal a felszállás után vesztette el a kapcsolatot a pilótákkal.

A katasztrófa Pokhara térségében történt, helyi kormányzati források szerint a lezuhant gépen keletkezett tűz oltása jelenleg is tart, a Twitteren közzétett videofelvételeken a roncsokból felszálló sűrű füst is jól látható.

A hadsereg szóvivője újságíróknak azt mondta, a gép gyakorlatilag darabokra tört.

A mostani a legsúlyosabb repülőgépszerencsétlenség Nepálban azóta, hogy 1992-ben a pakisztáni légitársaság Katmanduba tartó járata lezuhant 167 emberrel a fedélzetén.

Jóllehet az utóbbi években a nepáli légi közlekedés – részben a turizmusnak köszönhetően – fellendült, a gépek karbantartása és a biztonsági előírások továbbra sem elégségesek. Az Európai Unió biztonsági aggályok miatt már korábban kitiltotta légteréből a nepáli repülőgépeket.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.