Már vizsgálják, véd-e a Pfizer az indiai variáns ellen

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. április 28.

Katasztrófa

A Pfizerrel együttműködő BioNTech vezérigazgatója azt mondja, nem aggódnak.

Minden bizonnyal a koronavírus Indiában felbukkant változata ellen is véd a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcina - jelentette ki a német cég vezérigazgatója szerdán.

Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója egy online sajtótájékoztatón elmondta,  elkezdték a vizsgálatokat és "nem aggódnak", arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony.

Várakozásaikat többek között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb is, mint az első, "vuhani" változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették - mondta.

Az oltás beadása után előfordult szívizom-gyulladásos izraeli esetekről elmondta: egyelőre nem találtak arra utaló adatokat, hogy a népességet jellemző előfordulási aránynál nagyobb gyakorisággal jelentkezik szívizomgyulladás a készítményük használata után. Az elemzést még nem fejezték be.

Ugur Sahin Németországban dolgozó külföldi újságíróknak tartott tájékoztatóján elmondta, hogy az "irigység kultúrájának" kialakulásához vezethet, ha túl korán és "diszkriminatív" módon - az oltással nem rendelkezőket az oltással rendelkezőktől hátrányosan megkülönböztetve - lazítják a járványügyi korlátozásokat.

Európában majd csak a május vége és június vége közötti időszakban kellene számottevően lazítani a korlátozásokon, mert ezekben a hetekben éri el az 50-60 százalékot a beoltottak aránya - mondta.

Hozzátette, Európa júliusban, legkésőbb augusztusban eléri a közösségi immunitást.  

A szakember hangsúlyozta azt is, hogy "nem fair" az Európai Bizottságot hibáztatni az oltóanyag kezdeti szűkössége miatt.

A brüsszeli testület "nagyon jó munkát végez", és történelmi jelentőségű, hogy sikerült az összes tagországnak egyszerre biztosítani oltóanyagot. 

Sahin arról is szólt, hogy szükség lesz majd frissítő oltásra a készítményük második adagjának beadása utáni 9. és 12. hónap között, később pedig valószínűleg egy emlékeztető oltásra is, évente vagy másfél évente.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.