Meghalt egy VI. kerületi négytagú család szén-monoxid-mérgezésben

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. június 29.

Katasztrófa

A nyílt égésterű vízmelegítők a nagy hőségben is veszélyesek lehetnek. 

Négy ember - két felnőtt és két gyermek - meghalt szén-monoxid-mérgezésben hétfő éjszaka Budapest VI. kerületében.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek kedd reggel elmondta, hogy egy Jókai utcai lakáshoz riasztották a tűzoltókat, akik méréseket végeztek és szén-monoxidot mutattak ki az ingatlan levegőjében.

A gázszolgáltató munkatársai, akik szintén kivonultak az esethez, magas gázkoncentrációt mértek, és leválasztották a hálózatról az ott működő fűtő- és vízmelegítő-készüléket - tette hozzá.

Az eset után az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) arra figyelmeztetett, hogy

a nagy hőségben megemelkedhet a szén-monoxid miatti riasztások száma,

ugyanis ilyenkor a kémény belső hőmérséklete alacsonyabb, mint a külső hőmérséklet, így a beszorult hűvösebb levegő nem engedi kiáramolni az égésterméket.

A légdugó miatt az égéstermék visszaáramlik a vízmelegítőbe, és másodpercek alatt mérgező szén-monoxid fejlődhet.

Ezért fontos még nyáron is szén-monoxid-érzékelőt működtetni ott, ahol nyílt égésterű vízmelegítőt használnak - közölte az OKF.

A szén-monoxid-mérgezések elkerülése érdekében gondoskodni kell a lakás rendszeres szellőzéséről. Egy köbméter földgáz elégetéséhez megközelítőleg tíz köbméter levegő szükséges.

A mérgező gáz akkor keletkezik, ha a nyílt égésterű fűtőeszköz elhasználja a helyiség levegőjét az égéshez, és nincs oxigén-utánpótlás. Az egyéb épületgépészeti berendezéseket - páraelszívó, motoros szagelszívó ventilátor, szárítós mosógép - is figyelembe kell venni a kazán üzemeltetése során, mert azok szintén a lakás levegőjét használják - írta az OKF.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.