Négyféle módon érhet véget a koronavírus-járvány

  • narancs.hu
  • 2020. március 17.

Katasztrófa

Reméljük, nem a legrosszabb forgatókönyv fog bekövetkezni.

Négyféle módon érhet véget a koronavírus-járvány – erről beszéltek amerikai szakértők a The Daily Beast című lapnak.

William Haseltine, az ACCESS Health International nevű egészségügyi think tank elnöke szerint ez a négy verzió a következő:

  • az időjárás változásával eltűnik a járvány;
  • mindenki megfertőződik, aki csak megfertőződhet, így a vírus nem tud tovább terjedni;
  • kifejlesztik a koronavírus elleni oltást;
  • kifejlesztenek olyan gyógyszereket, amelyekkel megelőzni és kezelni lehet a betegséget.

A szakértők véleménye egyelőre eltér arról, hogy hogyan fog reagálni a vírus az időjárásváltozásra. Míg a lapnak nyilatkozó egyik epidemiológus nem tartja valószínűnek, hogy a koronavírus is szezonális lenne, egy másik szerint van okunk azt feltételezni, hogy a melegebb és csapadékosabb időjárás beköszöntével lassabban fog terjedni a vírus, kevesebb lesz az esetszám is, az élet pedig visszatérhet a normális kerékvágásba.

Legrosszabb forgatókönyv

Nagyon is elképzelhető azonban, hogy a vírus nyáron is terjedni fog, és bekövetkezik az epidemiológusok által „legrosszabb forgatókönyvnek” nevezett változat, amely szerint addig terjed a járvány, amíg mindenki meg nem fertőződik, aki csak megfertőződhet. Ez az egyik megkérdezett epidemiológus szerint a népesség 40-70 százalékát jelentené a következő hónapokban, 2 százalékos halálozási rátával, amely világszerte így is rengeteg halálesetet jelentene.

false

 

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Egy idő után azonban egy kiterjedt járvány esetén eljön az a pont, amikor már nem tud több ember megfertőződni egy közösségben – a lapnak nyilatkozó egyik epidemiológus szerint ez történt Kínában és Dél-Koreában is, ahol már alábbhagyott a járvány terjedése, mert helyi szinten az emberekben egy idő után kialakul az immunitás. Amíg azonban ez nem következik be mindenhol, addig a vírus újabb és újabb közösségekben fog járványkitöréseket okozni.

A legvalószínűbb kifejlet

Haseltine szerint a négy opció közül az utolsó a legvalószínűbb, mert a vakcina kifejlesztése és forgalomba kerülése legalább egy évet venne igénybe, míg a gyógyszerek akár heteken-hónapokon belül forgalomba kerülhetnének.

Hozzátette, a SARS és a MERS vírus korábbi megjelenésekor már elkezdtek terápiás készítményeken dolgozni, de végül nem fejezték be a fejlesztést, mert a járványoknak vége lett. Most azonban újra dolgozni kezdtek ezeken, így akár áprilisra el is készülhetnek az első, a betegséget kezelő gyógyszerek.

A szakértők szerint két gyógyszer tűnik egyelőre ígéretesnek: az egyik a remdesivir nevű vírusölő, a másik az actemra nevű szer, amely egyfajta szintetikus antitest, és amelyet Kínában már használtak is koronavírus kezelésére.

További híreink a koronavírusról itt!

A mostanihoz hasonló vírusfertőzések rendre vissza fognak térni

Az új gyógyszerek kifejlesztése bonyolult, high-tech körülmények között zajló és időigényes feladat, igazi türelemjáték. Ennek dacára időarányosan is jól haladnak a koronavírus-járvány gyógyítását és terjedésének megállítását célzó gyógyszer- és vakcinakutatások. Keserű György Miklós gyógyszerkutatóval beszélgettünk. Ízelítő a friss Magyar Narancsból.

Nyugtassa magát Naranccsal a keserű otthonlét idején!

Továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk! Járjunk együtt a dolgok végére! Kedves olvasóink, vészhelyzet van, s ilyenkor mindennél fontosabb a tisztánlátás. Ezért jó szívvel javasoljuk, hogy továbbra se érjék be a napi hírek özönével, hanem pillantsanak mögéjük! S tegyék ezt velünk!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.