Néhány nap alatt a tavaszi észak-olaszországi helyzethez hasonló viszonyok alakultak ki Szerbia egyik tartományában

Katasztrófa

Mi meg épp csak a Szerbiából érkezőket engedjük be az EU-n kívülről.

A két héttel ezelőtti szerbiai választásokon pártjával (Szerb Haladó Párt, SNS) majd’ háromnegyedes győzelmet arató Alexandar Vučić elnök csak két régióban nem tekinthette magát győztesnek.

A dél-szerbiai albán városokban nem meglepő a veresége, a bosnyák többségű Szandzsákban annál inkább.

A korábban elhanyagolt régióban több jelentős infrastrukturális fejlesztés történt az elmúlt években. Igaz, elsősorban úgy, hogy török cégek tucatjait engedték itt beruházni. Utak, mecsetek épültek.

Az egészségügy azonban elhanyagolt maradt. Nem csoda, hogy a napokban látványosan omlott össze. A régió sokáig az ország legjobb mutatóival bírt a koronavírus terén. Persze a hivatalos állami statisztikák (napi 250 körüli új beteg és 4-5 elhunyt) és a valóság viszonya tekintetében erősek a kételyek – mindenesetre mostanában úgy tűnik, elszabadult a pokol.

Ha csak az egészségügyi intézmény-betegszám relációt nézzük, mindössze néhány nap alatt a tavaszi észak-olaszországi helyzethez hasonló viszonyok alakultak ki. A helyzetet nehezíti, hogy az egészségügyi infrastruktúra a magyarhoz hasonlóan amortizált. Az épületek omladoznak, a személyzet elvándorol. A társadalmi robbanás borítékolható volt.

Novi Pazar, Tutin és Sjenica kórházai megteltek: betegek a folyosókon, ágyakon, szivacsokon, minden négyzetméteren. A gyógyszerellátás akadozik, az oxigén kevés, s hozzá a lélegeztető gép még kevesebb.

A Kínából nagy állami csinnadrattával érkezett készülékek nagy része nem működik.

Ráadásul, ahogy az várható volt, a személyzet is megbetegedett. Húsz orvos és még több ápoló esett ki a munkából, a Novi Pazar-i kórház igazgatóját súlyos állapotban a napokban szállították Belgrádba. A kieső munkaerő pótlására Kragujevacból érkező szerb egészségügyi személyzettel fizikai inzultusig jutó konfliktus alakult ki.

A napokban itt járt a szerb miniszterelnök asszony. Ana Brnabić kedélyt hűteni jött. Meglátogatta a Novi Pazar-i és tutini kórházakat és fake newsnak minősítette a szörnyű egészségügyi állapotokról szóló híreszteléseket. A szandzsáki kórházakat németországi szintű intézményeknek nevezte. Ez a kijelentés – bárkit is kérdeztem az itteniek közül – nehezen feleltethető meg a valóságnak.

Helyi források szerint az elmúlt héten százan haltak meg a vírus következtében, sokan otthon, de még a kórházakban elhunytak közül sem jutott mindenkinek korábban teszt. A hivatalos statisztikák, melyek szerint országosan naponta 4-5 haláleset történik, persze nem csak a hiányos diagnosztika miatt nem fedik a valóságot. És az áldozatok nem csak idősek. Tutinban egy családból néhány nap leforgása alatt az anya, az apa és a lánygyermek is meghalt, míg a két fiú továbbra is súlyos állapotban van kórházban.

A hét elején a régió legbefolyásosabb személyisége, korábban a helyi főmufti, most akadémikus és belgrádi Skupština-képviselő, Muamer Zukorlić jelentette be, hogy ő is koronavírusos. A lakosság csak lassan fogta fel a helyzet súlyosságát: most viszont már mindenki figyel; még a kávézók, éttermek teraszán harminc fokban is bőrdzsekiben-napszemüvegben széles gesztusokkal világot magyarázó macsók nyakában is ott a maszk.

Kevés a kivétel. Egy kávézóban időzve – a social distance-t tartva – látom: a sétálóutcában egy férfi hirtelen mozdulattal állít meg egy öreg partizán-fílinges polgárt: bátyám, hol a maszk? A bácsi méltatlankodik; szeméből látom, ő talán még Titótól kapott biztatást mindenféle félelmek elűzésére. A fasiszták is megkeserülték, a vírus is meg fogja. De idősek alig vannak az utcákon.

A bazárban is csak néhányan lézengenek,

este nyolckor bezárnak a boltok, kihal a város. Nyomasztó.

A központi állami szervek hiányosságát a helyi vallási entitás, a Szandzsáki Iszlám Közösség igyekszik pótolni. Társadalmi befolyása ugyan nagy, anyagi lehetőségei azonban korlátozottak. Mindenesetre bejelentették: a koronavírusban elhunytak ingyenes temetést kapnak. Helyi egyetemi kollégám kétségbeesett arcot vágott, amikor ezt a hírt meghallottuk.

S miközben

Belgrád nem nagyon mozdul,

sorra jelentkeznek a hittestvéri donorok. Törökország orvosokat küldene (pénzt a jarvány kezdete óta utal), engedélyre vár, a boszniai iszlám közösség gyógyszert küld és ötvenezer eurót, a szandzsáki helyzet immár a közel-keleti médiában is megjelent.

Az eszkalació közepette érződik a társadalmi együttműködés. Most már látják: talán nem kellett volna ezrével részt venni a választási kampányrendezvényeken. Ahol az említett Zukorlić is serényen jattolt mindenkivel a győzelem érdekében. Sikeresen. Az igazi győzelem azonban még odébb van.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.