Nincs elég kukorica: először nem fedezi a kukoricatermés a hazai szükségleteket

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 17.

Katasztrófa

Példa nélküli, hogy Magyarország kénytelen kukoricát importálni. Becslések szerint várhatóan a hazai igények 60-90 százalékát tudja csak kiszolgálni az országos termés.

A kukorica betakarítása még ezt követően is zajlik, de a becslések szerint akár 2 millió tonna is hiányozhat a hazai piacról, miközben Magyarország hagyományosan nagy kukoricatermelőnek és exportőrnek számít – írja a Portfolió.

Magyarországon még nem fordult elő olyan, hogy a hazai kukoricatermés nem fedezte a belső igényeket – nyilatkozta a lapnak több, az ágazatra rálátó forrás.

Az előzetes becslések szerint várhatóan a hazai igények 60-90 százalékát tudja csak kiszolgálni az országos termés.

Erre még sosem volt példa, minden évben jóval a hazai igények felett termelt a mezőgazdaság, így több millió tonna maradt exportra.

Az aszály és a hőhullámok miatt több százezer hektáron kellett kitárcsázni az elszáradt kukoricát, amit jó esetben is csak tömegtakarmányként tudnak hasznosítani a gazdák – írja a lap. Ráadásul ahol van termés, ott is gyenge a hozam. Csupán Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye egyes részein vannak olyan területek, ahol rendes termésre számíthatnak a termelők. Becslések szerint 2,8-3,6 millió tonna termésre lehet számítani az idén a megszokott 6-9 millió tonnával szemben, miközben a hazai felhasználás 4-5 millió tonna szokott lenni.

A kieső mennyiség ukrán importból pótolható, és várhatóan olcsóbb is lesz, mint a hazai.

A magyar kukorica jelentős áringadozásokat mutat, de jelenleg nagyjából 140 ezer forintba kerül tonnánként, míg az ukrán tételek várhatóan 110 ezer forint körül mozognak. Igaz, az árak meglehetősen változékonyak, így nagyot változhatnak néhány napon belül is – írja a Portfolió.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.