Nyolc ember életét vesztette, amikor árokba borult egy busz az M7-esen

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 15.

Katasztrófa

A rendőrség szerint ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek.

Közúti közlekedési baleset történt 2021. augusztus 15-én 4 óra 55 perckor az M7-es autópálya 70-es kilométerszelvényében a Budapest felé vezető oldalon, Szabadbattyán térségében, ahol egy magyar rendszámú, utasokat szállító autóbusz – eddig ismeretlen körülmények között – oldalára borult, írja a police.hu.

Az elsődleges adatok szerint a helyszínen nyolc ember az életét vesztette, ketten súlyosan és negyvenhatan könnyebben megsérültek. Ellátásuk, kórházba szállításuk folyamatban van.  

Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte: a busz átszakította a szalagkorlátot és az autópálya felüljárója hídpillérének ütközött.

A buszon több mint ötvenen utaztak, a székesfehérvári hivatásos és a sárszentmihályi önkéntes tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett két irányból, a jármű eleje és hátulja felől kezdték meg az utasok kimentését – mondta.

Hozzátette: a tűzoltóknak több ülést, valamint a mennyezetre felfüggesztetett monitorokat is el kellett távolítaniuk, hogy hozzáférjenek a sérültekhez. Tizennégy utast a tűzoltók mentettek ki, a többiek saját erejükből hagyták el a buszt.

?rokba borult egy aut?busz az M7-es aut?p?ly?n, legal?bb n

 
Az árokba borult autóbusz az M7-es autópályán
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
 

A  helyszínen teljes útlezárás van érvényben, az egyenruhások a forgalmat a szabadbattyáni lehajtónál terelik le az autópályáról, visszatérési lehetőségük a járművezetőknek a következő felhajtónál lehetséges, a 63-as számú főútról.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.