Október eleje és november közepe között 25-en fagytak meg

  • narancs.hu
  • 2021. november 22.

Katasztrófa

Az elhunytak többségükben idős, magányos, beteg emberek voltak, akik fűtetlen lakásokban hűltek ki. 

Október eleje és november közepe között 25-en lelték halálukat fagyhalál következtében Magyarországon – számolt be a Magyar Szociális Fórum (MSZF). 

 

Az elhunytak többségükben idős, magányos, beteg emberek voltak, és fűtetlen lakásokban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. A fagyhalál olyanokat is magával ragadott, akik a szabad ég alatt éjszakáztak fagyos, vagy fagy közeli hőmérsékleten.

A szervezet megjegyezte, nem szükséges nulla fok alatti hőmérséklet ahhoz, hogy valaki végzetesen kihűljön. Elég plusz 5-10 fok is a legyengült, idős, beteg embernek ahhoz, hogy a helyrehozhatatlan bekövetkezhessen. Mindazonáltal nemcsak idősek vannak a fagyhalál áldozatai között. 

Az MSZF felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy odafigyeléssel, segítéssel életeket menthet meg. „Különösen nagy felelősség hárul az emberre olyan körülmények között, amikor államilag elhanyagolják a szociális rendszert, a hajléktalanoknak pedig továbbra sem biztosítanak szociális bérlakást” – írta a szervezet. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.