Ötmillió maszk és 140 lélegeztetőgép érkezik Kínából

  • narancs.hu
  • 2020. április 8.

Katasztrófa

Szerdán még öt gépet várnak.

Ötmillió maszk, száznegyven lélegeztetőgép, és harmincezernél is több izolációs köpeny érkezik szerdán Kínából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóban.

Szijjártó Péter a szerdai  kormányülés előtti egyeztetésen készült videóban azt közölte, folyamatosan érkeznek az egészségügyi felszerelések Magyarországra: kedden érkezett nyolc repülőgép, és szerdán további hét gépet várnak a nap végéig, amiből kettő már le is szállt.

Az egyik FedEx repülőgép éjjel 1 óra után néhány perccel érkezett, és összesen ötezer pár kesztyűt hozott. A másik teherszállító 6 óra után néhány perccel landolt, és mintegy 20 ezer maszkot hozott Budapestre.

Szerdán még további öt gépet várnak - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezek közül az egyik -, amelyik Hongkongból tart Budapestre - éppen a kazahsztáni Karagandában tankol. Ezzel érkezik majd a már említett 140 lélegeztetőgép.

A repülőgépek közül három várhatóan 7 óra körül fog leszállni Budapesten, ezek hozzák a majdnem ötmillió maszkot, ezzel 36 millióra nő a beszerzett maszkok száma.

A védőfelszerelésekre bizonyára szükség is lesz, kedden ugyanis kiderült, hogy kórházi maszkok, fertőtlenítők útját több esetben nem lehetett követni megfelelően, idézte az MTI Halmosi Zsolt az országos kórházfőparancsnok a Kossuth Rádiónak adott interjúját. Halmosi szerint több intézményvezető feljelentést tett, és több büntetőeljárás is folyamatban van azért, mert egészségügyi készletek tűntek el kórházakból.

Maszkok és fertőtlenítők is eltűntek kórházakból

Több kórházigazgató is feljelentést tett. A kórházi maszkok, fertőtlenítők útját több esetben nem lehetett követni megfelelően, idézi az MTI Halmosi Zsolt az országos kórházfőparancsnok a Kossuth Rádiónak adott interjúját. Halmosi szerint több intézményvezető feljelentést tett, és több böntetőeljárás is folyamatban van azért, mert egészségügyi készletek tűntek el kórházakból.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.