Párizsban kötelező lesz maszkot hordani a köztereken

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 27.

Katasztrófa

Párizs egyes kerületeiben már augusztus közepe óta kötelező az utcán is maszkot hordani, Marseille-ben szerdától már minden közterületen kötelező a maszkviselés.

Párizsban is kötelezővé fogja tenni a maszkviselést a köztereken a francia kormány a koronavírus terjedésének erősödése miatt - jelezte csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök.

Jean Castex elmondta, megkérte a párizsi prefektust, hogy a polgármesteri hivatallal együtt dolgozza ki a rendeletet, amely alapján a fővárosban és az elővárosokban is mindenhol kötelező lesz a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

Párizs egyes kerületeiben már augusztus közepe óta kötelező az utcán is maszkot hordani, a dél-franciaországi Marseille-ben pedig szerdától már minden közterületen kötelező a maszkviselés, s a bárok, éttermek, kávéházak és élelmiszerboltok este 11 óra és reggel 6 óra között zárva tartanak. Az intézkedések szeptember 30-ig vannak érvényben.

A kormány a déli Bouches-du-Rhone megyét augusztus közepén vörös zónának nyilvánította, ami a prefektusnak korlátozó intézkedések bevezetését teszi lehetővé. Itt ugyanis 100 ezer lakosra 177 fertőzött jut, miközben az országos arány 33. A riasztási küszöb 50, a prefektúrák ezen arány elérésekor rendelhetnek el korlátozó intézkedéseket.

A miniszterelnök jelezte, hogy a 100 francia megyéből 21 kapott vörös színű jelzést, ezekben mindenhol várható a maszkviselés kötelezővé tétele.

A maszkviselés szeptember 1-től egyébként kötelező minden munkahelyen és oktatási intézményben is 11 éves kor felett. A szabályszegőkre 135 eurós büntetést szabhat ki a rendőrség.

false

 

Míg kedden 3304 koronavírusteszt bizonyult pozitívnak, szerdára 60 százalékkal, 5429-re emelkedett ez a szám. A múlt héten már többször is megközelítette az 5 ezret a napi új esetszám, de szerdán emelkedett először 5 ezer fölé. A kórházi ellátásra szorulók száma azonban eddig nem növekedett jelentősen. Kedden 4600 fertőzött szorult kórházi ellátásra, ami kilencvennel kevesebb volt, mint hétfőn, közülük 410-en voltak lélegeztetőgépen, míg áprilisban 7 ezer súlyos beteget ápoltak a francia kórházakban. Az áldozatok száma kedden 22-vel, 30 544-re emelkedett.

Figyelmébe ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.