Rohamosan emelkedik Kínában a koronavírus halottainak és betegeinek száma

  • narancs.hu
  • 2020. január 27.

Katasztrófa

Vasárnap estére már 80-an haltak bele a betegségbe, 461 embernek válságos az állapota, és már csaknem hatezerre emelkedett a járvány fertőzésgyanús eseteinek száma.

Rohamosan emelkedik Kínában a koronavírus halottainak és válságos állapotú betegeinek száma. Vasárnap estére már 80-an haltak bele a betegségbe, reggel még 56 volt a kór halottainak száma.

A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint válságos állapotba került vasárnap estére 461 beteg, reggel még 324 volt a számuk. Mindeközben több mint megkétszereződött, már csaknem hatezerre emelkedett a járvány fertőzésgyanús eseteinek száma a bő fél nappal korábbi 2684-ről.

Mindeközben a koronavírus okozta járvány terjedésének fékezése végett Kínában hétfőn meghosszabbították három nappal – egészen vasárnapig – a holdújévi szünetet.

Az egészségügyi miniszter közlése szerint a vírus "egyre hevesebben" terjed. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb adatai szerint 24 óra alatt 769 beteg esetében bizonyosodott be, hogy koronavírussal fertőződött, számuk így már 2744-re nőtt.

A kínai kormány hétfői közlése szerint öt koronavírusos beteg van Hongkongban, kettő pedig Makaón.

Szórványos eseteket jelentettek Thaiföldről, Tajvanról, Vietnamból, Szingapúrból, Malajziából, Nepálból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából.

Ajánlásokat tett közzé a WHO a koronavírus megelőzésére

Tanácsokkal szolgál az ENSZ Egészségügyi Világszervezete. Néhány alapvető rutinnal csökkenthető az esélye, hogy valaki megfertőződjön az akár halált is okozó tüdőgyulladásos kórral.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.