Simán kapott jogosítványt a veronai buszbaleset sofőrje
verona.jpg

Simán kapott jogosítványt a veronai buszbaleset sofőrje

  • narancs.hu
  • 2018. november 6.

Katasztrófa

V. János nem ment el az olaszországi tárgyalásra.

A veronai buszbaleset egyik sofőrje felépülése után bement a helyi önkormányzathoz, és új jogosítványt készíttetett magának, amit azonnal meg is kapott, írja a Bors. Az olasz hatóságok ugyanis lefoglalták a férfi papírjait, a magyar hivatalokhoz viszont nem jutott el a hír, hogy V. János ellen eljárás folyik Olaszországban. Nemrég azonban visszavonták a dokumentumot, írja a lap.

V. János a baleset után a kiérkező veronai mentőknek azt mondta, ő vezetett, később, a rendőröknek viszont már tagadta ezt. A férfira még több műtét vár, a baleset után fél órával súlyos agyödémát kapott.

Figyelmébe ajánljuk

Európa hálás lehet Trumpnak

Az öreg kontinens eddig drámai helyzetekben bizonyította tettrekészségét és vállalt történelmi szerepet abban, hogy többé ne váljon világháború terepévé. Az eddig az Egyesült Államokkal közösen vitt szerepben a jelek szerint most egyedül maradt, de ismét tanúbizonyságát kész adni annak, hogy felismerte felelősségét.