WHO: súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére a koronavírus
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek az utasok a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson 2020. január 22-én.
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek az utasok a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson 2020. január 22-én.

WHO: súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére a koronavírus

  • MTI
  • 2020. február 11.

Katasztrófa

Már több mint ezren haltak bele a koronavírus okozta betegségbe Kínában. A világ többi részének is fel kell készülnie a járványra.

Tedrosz Adanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója arra szólította fel az országokat, hogy osszák meg egymás között a vírusmintákat, egyben gyorsítsák fel a kór elleni gyógyszerek és a védőoltások kifejlesztését.
A főigazgató ez utóbbi célok elérésére szervezett kétnapos konferencia kezdetén beszélt.

Elmondta, hogy Kínában már 42 708 ember fertőződött meg, 1017-en meghaltak. A fórumon 400 kutató és nemzeti hatóságot képviselő szakember vesz részt, Kínából és Tajvanról videokonferencián követik a történéseket.

Tedrosz hangsúlyozta, hogy eddig a megbetegedések 99 százaléka Kínában történt. Hozzátette, hogy megítélése szerint a járvány nagyon súlyos fenyegetést jelent a világ többi részére is.
Szólt arról, hogy sok a kérdés a vírus keletkezésével kapcsolatban, ugyanis a betegség először a közép-kínai Vuhan vadpiacán jelent meg, majd „áttörte a fajok közötti akadályt", és most már emberről emberre is terjed cseppfertőzéssel.

A főigazgató kiemelte: reméli, hogy a mostani találkozó eredményeképpen kialakul a kutatások menetének terve, amelyhez a kutatók és az adományozók igazítani tudják saját tevékenységüket.

Hétfőn 108 újabb haláleset történt Kínában, és ezzel a halottak száma 1016-ra nőtt. Egy nappal előtte, vasárnap 97-en haltak bele a kórba.
A fertőzöttek száma egy nap leforgása alatt 2478-al emelkedett, összesen 42 638 fertőzöttről tudnak már a kínai hatóságok, és 3996-an gyógyultak meg.

A halottak és a fertőzöttek zöme továbbra is az ország középső részén fekvő Hupej tartományból való, ahonnan elindult a járvány. Hupejben hétfőn a nap végére 103 haláleset és 2097 fertőzés történt. A halottak száma ezzel ott 974-re emelkedett.

A kínai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC)  közölte, hogy elkezdték egereken tesztelni a koronavírus ellen kifejlesztett, mRna kódjelű oltást. Hangsúlyozták, hogy ez csak az első lépés a szer hatásainak vizsgálatában: a későbbiekben nagyobb állatokon, így majmokon is kipróbálják a vakcinát, hogy majd biztonsággal tudják tesztelni embereken is, amennyiben hatékonynak bizonyul.

A világon számos kutatóintézet és gyógyszeripari vállalat keresi a vírus ellenszerét, Kínán kívül ugyanis 24 országban jelent meg az újfajta koronavírus, és több mint 300 embert fertőzött meg.

Közben az amerikai média arról adott hírt, hogy az Egyesült Államokban helyi idő szerint hétfőn egy újabb - immár a tizenharmadik - emberről derült ki, hogy elkapta a koronavírust. Az illető az amerikai állampolgárok első, Vuhanból kimenekített csoportjával tért vissza az Egyesült Államokba.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.