Védett erdőt pusztítottak el a Tiszánál

  • narancs.hu
  • 2020. február 11.

Katasztrófa

Tarvágással irtottak ki egy Tisza menti védett területen álló, idős ártéri ligeterdőt, teljesen szabálytalanul. A WWF szerint súlyos természetkárosítás történt.

A Tiszaug határában történt tarvágásra az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak nem volt engedélye, írja a WWF Magyarország közleményében.

A védett területen álló idős nyárfák illegális kitermelése a hullámtérrendezési koncepciónak a részeként zajlott. E szerint a folyók hullámterét az esetleges árvizek okozta károk csökkentése miatt át kell alakítani.

false

A WWF szerint a tarvágás következtében nem csak a közel évszázados fákat pusztították el, de felszámolták az ott élő értékes állatvilág, köztük a védett feketególyák élőhelyét is.

„A Magyarországon és az egész Tisza vízgyűjtőn ritkaságnak számító idős, ártéri erdő helyén most Mordorra emlékeztető pusztaság fogadja az ide érkezőt.”

Azt írják, Magyarországon az ártéri ligeterdők a leginkább veszélyben lévő erdei élőhelyek közé tartoznak. Területük a folyószabályozások előtti kiterjedés kevesebb mint 1%-ára zsugorodott össze.

false

„A 2020 januárban történt tarvágás felhívja a figyelmet arra, hogy az árvízi kockázatkezelés jelenlegi gyakorlata természetkárosító módszereket is tartalmaz” – mondta Kajner Péter, a WWF Magyarország szakértője. A hullámterek kezelését a részletes jogszabályi keretek kidolgozása nélkül végzik.

 

A WWF Magyarország sürgeti a tarvágás felelőseinek azonosítását és a jogszabály szerinti büntetés kiszabását.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”