Több amerikai halt meg iskolai lövöldözésben eddig idén, mint a harctéren

  • narancs.hu
  • 2018. május 19.

Katasztrófa

Ez nem azt jelenti, hogy az oktatási intézmények veszélyesebbek lennének, mint a hadsereg bevetési helyei, de...

Pénteken két iskolai lövöldözés is volt az Egyesült Államokban. Texasban egy fiatal bement a rajzórára és tüzet nyitott, míg Georgiaban az iskola parkolójában szólalkoztak össze a kamaszok, mire egyikük lövöldözni kezdett.

Ezzel egyidőben sokkoló adatot tett közzé a Washington Post, miszerint ebben az évben már 31-re emelkedett azok száma, akiket amerikai iskolákban gyilkoltak meg. Ez a szám valamivel több, mint ahány amerikai a hadseregben szolgálva vesztette életét 2018-ban.

A lap az amerikai védelmi minisztérium közleményei alapján számolta ki a hadsereg halálos áldozatait, amibe beleszámolták azokat is, akik a harctéren estek el és azokat is, akik valamilyen balesetben hunytak el szolgálat közben. Eszerint 2018 januárja óta 13 amerikai katona halt meg. A lap megjegyzi, hogy a védelmi minisztérium adatai nem a teljes képet mutatják, a közleményeikben nem szerepelnek például a haditengerészet vagy a nemzeti gárda adatai, ezeknél az alakulatoknál viszont két balesetben még összesen 16-an vesztették életüket szolgálat közben az idén. Vagyis az összes alakulatnál összesen 29 amerikai katona halt meg 2018-ban.

A Washington Post ezzel persze nem arra akar utalni, hogy az iskolák veszélyesebbek lennének, mint a hadsereg, csupán ezzel érzékelteti a tanintézményekben idén meghaltak számának elborzasztó nagyságát.

(Washington Post via Index)

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.