Külön nyomozócsoport vizsgálja a Jókai utcai házomlás ügyét

  • narancs.
  • 2022. június 28.

Belpol

A tetőomlás miatt elköltözni kényszerült lakók hamarosan visszaköltözhetnek. 

Külön nyomozócsoport vizsgálja a hétfői VI. kerületi házomlás ügyét – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-nek.

Csécsi Soma elmondta: továbbra is foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt zajlik a nyomozás. Már 31 tanút hallgattak ki: 23-an az építkezésen dolgozók közül kerültek ki, a többi tanú között pedig két sérült is van. A balesetnek továbbra is négy sérültje van: három ember könnyebben, egy életveszélyesen sérült meg. A rendőrség építész-statikus és orvosszakértő bevonásával vizsgálja az ügyet. A Jókai utca 1. szám alatti épületet a lakóknak el kellett hagyniuk. A kerületi rendőrök „élőerővel” is biztosítják, hogy senki ne menjen vissza a házba – ismertette a szóvivő.

Hétfő délelőtt leomlott és az utcára zuhant az átalakítás alatt álló Jókai utcai ház párkányfala, a balesetben négyen megsérültek, több parkoló jármű összetört. A VI. kerületi rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A baleset következtében súlyos sérülést szenvedett a Budapesti Operettszínház egyik táncművésze, aki éppen munkahelyére tartott. A Telex ma arról számolt be, hogy egy hallássérült idős asszonyt a katasztrófavédelem munkatársai hozták ki az ingatlanból, ugyanis nem érzékelt semmit a tetőomlásból. Soproni Tamás terézvárosi polgármester azt mondta, húsz ember szállásoltak el a közeli Medos Hotelben, a többiek rokonokhoz, barátokhoz költöztek átmenetileg. A veszélytelenítés még zajlik, de a lakók várhatóan a napokban visszaköltözhetnek. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.