Városligeti halpusztulás: Az első vizsgálatok szerint a Széchenyi fürdő nem hibázott

Katasztrófa

Folynak a vizsgálatok, de még nem tudni, mi történhetett a Városligeti-tóval.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. közölte, hogy minden segítséget megadnak a Városligeti-tóban történt tömeges halpusztulás kivizsgálásához, közlésük szerint az előzetes laborvizsgálati eredmények alapján a társaság nem hibázott.

 A vállalat közleményében azt írta: április 6-án, szerdán 10 óra 50 perckor szereztek tudomást a Városliget Zrt.-től a Városligeti-tónál történt "sajnálatos eseményről" és haladéktalanul a közcsatornákba terelték a Széchenyi fürdőből a tó felé áramló vizet.

Az ügy szempontjából releváns időszakban a fürdőben nem történt üzemzavar. Hangsúlyozták, hogy a fürdőt a vonatkozó jogszabályok és belső utasítások szerint üzemeltették.

Ez azt jelenti, hogy a kommunális szennyvizet külön bekötésen keresztül vezetik közvetlenül a közcsatorna-hálózatba, míg a Városligeti-tó felé a használt medencevizet vezetik el "a megszokott gyakorlat szerint". Az üzemmenet ismertetésében kihangyúlozták: a rendszer biztosítja, hogy a használt medencevíz soha ne keveredjen a kommunális szennyvízzel.

A társaság vezetése minden segítséget megad a halpusztulás kivizsgálásához és messzemenően együttműködik a kijelölt szervek, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi hatóság osztályának és a Pest Megyei Kormányhivatal Gödöllői Járási Hivatala élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi osztályának szakembereivel - írták.

Arra is kitértek, hogy külső, akkreditált laboratórium mintát vett a hatóság által kiadott vízjogi üzemeltetési engedélyben meghatározott komponensekre. Ezenkívül a BGYH saját akkreditált laboratóriuma is bekapcsolódott a vizsgálatba és több ponton - a kibocsátási helynél lévő kormányzóaknából, a Városligeti-tó befolyónál és a Robinson étteremnél mintát vett.

Közölték, hogy a külső, akkreditált labor előzetes vizsgálati eredményei szerint a hatóság által megállapított határérték felletti kibocsátás nem történt, szennyezett víz Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által nem került a tóba. Jelezték, hogy a saját laboratóriumuk előzetes eredményei és a bakteriológiai vizsgálatok is ezt támasztják alá.  

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.