Fotóesszé

A fém az úr

Benkő Imre: Acél-Mű. Ózd, 1986–2016

  • Kránicz Bence
  • 2018. április 1.

Képzőművészet

Annak, ami Ózddal történt a rendszerváltás környékén és azóta, két nagy dokumentátora és művésze van: Almási Tamás és Benkő Imre. Mindketten hosszú éveken át követték a város és a helyiek sorsát, de Benkő bizonyult kitartóbbnak.

Almási utolsó Ózd-filmjét a kétezres évek közepén mutatták be (A mi kis Európánk), Benkő viszont 2016-os fotókat is felvett magisztrális sorozatába. Az új, szerzői kiadásban megjelent, kétnyelvű album így harminc év fényképeit mutatja be.

Mint előszavában Benkő írja, „a korszak vizuális lényegét” akarta meghatározni fotóival, ez a vizuális lényeg azonban a szemünk előtt alakul át akkor, ha tárgya megszűnik létezni. A kohókat lebontották, a gyárak többsége bezárt. Benkő fényképei már egy másik világot mutatnak, így pedig megváltozik a dokumentarista látásmód is, amelyet a fotós technikailag elsősorban a nagylátószög használatával, az egyforma élesen látszó ember és környezete képeivel akar megteremteni. 2017-ből nézve fikciónak mutatkozik, ami egykor valóság volt, és észre kell vennünk, hogy fikció és valóság átjárhatósága, e kettő viszonyának problematizálása már a nyolcvanas években készült fotókon tetten érhető.

A felvételeken emberi és nem emberi kerül egymás mellé. A „nem emberinek” nem a morális-humanista vetületét hangsúlyoznám, mármint, hogy a képeken látható nyomor, kiszolgáltatottság, szegénység, kilátástalanság embertelen volna – bár kétségtelenül az. Izgalmasabbnak tűnik az antropológiai embertelenség felmutatása: egymás mellé kerül ember és Vasember, vagy a dolgozó és a dolgozó ikonszerű domborműve (igaz, a dolgozónak, sötét humorral, a Gyár út 1989-en csak a bevásárlószatyra látszik). A gázüzem karbantartói sci-fibe illő szkafanderben, csillogó jelmezekben pózolnak. Mesterséges díszletekbe vetett alakok, akik előbb megpróbáltak otthonra lelni a köréjük épített acélvilágban, majd nem maradt nekik egyéb, mint hogy újrajátsszanak valamiféle nem autentikus múltat Benkő szívszorító fotóin (Lenin Kocsma, Gyár út 2012).

Ezeken a fotókon nem az ember győz, hanem a fém, a gépi táj. Hatalmas épületek, kürtők, tornyok magasodnak az arcok, a kisemberek fölé. Ha éppen látszanak az arcok, mert gyakran csak homályos foltok maradnak belőlük, vagy eltorzulnak. Máskor az ipar nyomai takarják ki az emberi arcot: a menyasszony arcába gőz csap a Kohásznapi esküvőn, a sorompó kitakarja a férfit a Szabadság úton. Az ember mellékszereplővé, arc nélküli epizodistává fokozódik le saját életében. Benkő képein az látszik, hogy ember és gép összhangja sosem jött létre, az ózdiak szolgái voltak az iparnak, nem urai. Ebből az egyenlőtlen viszonyból jön létre a fotókon az a szinte fikciós hatású világ, amelyet a nem emberi minőségek dominálnak. A poszthumán tájak egyik-másik képe valóban változtatás nélkül beilleszthető lenne a fantasztikus filmekbe, a Gyár 1996 mintha a Világok harca póklábú űrlényeit ábrázolná.

Mi marad ebből a viszonyból az újabb, a kétezertízes évek Ózdjáról készült fotókon? Fiatalok és öregek császkálnak a lepusztult díszletben. Nincs szerves kapcsolatuk a várossal, mert nincs város. A régi Ózd talán mégis az ózdiaké volt, azok a képek rettentő otthonosságot mutatnak. Ma nincsenek gyárak, és úgy tűnik, ezzel az otthon is elveszett.

Benkő Imre Fotóarchív, 2017, 200 oldal, ár nélkül

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.