Kiállítás

A részvétel a fontos

Közös ügyeink
szerző
Gadó Flóra
publikálva
2018/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Ludwig Múzeum kiállítása egy nemzetközi programban (CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme) Magyarországon megvalósult projekteket mutat be. Az kapcsolja össze őket, hogy mindegyik valamilyen közösséggel szoros együttműködésben jött létre, és a kiállításon ezen munkafolyamatok dokumentációi és kézzelfogható eredményei láthatók.

Noha a hét projekt között több izgalmas kísérlet fedezhető fel, a kiállítás mégis felvet néhány problémát. Az egyik a részvételen és együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatok kontextusának a hiánya. Annak ellenére, hogy ez a téma már a hazai színtéren is komoly kutatások tárgya, az egyszeri látogatóról nem feltételezhető, hogy ismeri az ilyen típusú gyakorlatok főbb jellemzőit. Az egyes projektek leírásaiból összeállhat egyfajta kép – ami mindenképpen a kiállítás érdeme –, mégis szükség lenne egy felvilágosító kurátori beszédmódra is, amely olyan fogalmakra hívná fel a figyelmet, mint a folyamatalapúság a műtárgyközpontúsággal szemben, a dialóguson nyugvó és a konfliktust is tematizáló módszer, illetve megmagyarázná, hogy pontosan mit is jelent egy (helyi) közösség bevonása a munkafolyamatba, és ennek milyen kritikái merültek fel az elmúlt években. Azaz, éppen ezen munkák egyik fő dilemmája szorul háttérbe a kiállításon: milyen módon képesek (és képesek-e egyáltalán) az ilyen típusú művészi vállalkozások „valódi” megoldást találni bizonyos társadalmi problémákra, meddig terjed a művész autoritása, és mi történik az adott közösséggel a projekt lezárta után?

Érdekes a bemutatott projektek heterogenitása: nemcsak az adott közösségek nagyon eltérőek, hanem az együttműködések formái és mikéntjei is, ezek a közös alkotástól kezdve a részvételi filmes és színházi metódusokon keresztül, a művészet és az oktatás összekapcsolásáig terjednek. Noha valóban sokféle példával találkozhatunk, ebben a sokszínűségben azonban könnyen el lehet veszni. Szerencsére felfedezhetünk támpontokat is: a folyamatszerűség fontossága szinte mindegyik projektnél hangsúlyos, hol fotó, hol videodokumentáció vagy interjú segít megérteni a munka menetét, az együttműködések módszertanát. A kiállítás alapján a leggyakoribb együtt dolgozási forma a közös alkotás, a közös mű létrehozása volt. Ezek eredményét többnyire műtárgyszerűen mutatják be, ami egyfajta magyarázatot ad arra, hogy ez a nem klasszikus kiállítási anyag miért hagyományos tárlat formájában jelenik meg – hozzáteszem, nagyvonalú, igényes installáció keretében. Fontos szerepet kapnak a szövegek is – tanulságos egymás mellett olvasni az átfogó szándékú, ám helyenként kissé didaktikus műleírásokat a projektgazdák részletes, gyakran a konfliktusokat is feltáró pontos helyzetelemzésével.

Érzékeny közös munkákat hoztak létre a Meglátjuk! projekt keretében kortárs képzőművészek látássérültekkel, de talán azok a munkák a legérdekesebbek, amelyek egy kicsit túlléptek a közös mű létrehozásának amúgy felszabadító és nem véletlenül sokak által kedvelt metódusán, vagy ahol az is kiderül, hogy egy hosszabb távú munka köztes állomásáról van szó. Erre jó példa a Gruppo Tökmag (Tábori András–Budha Tamás) Sárkány Lee projektje, ebben a Komlón élő, hátrányos helyzetű gyerekek drámapedagógusok segítségével színdarabot hoztak létre. A művészek az osztályteremben projektben több alkotó dolgozott együtt iskolásokkal, itt is izgalmas látni, amint a tanórába bekapcsolódó művészek megpróbálják a gyerekeket más típusú, kreatív gondolkodásra ösztönözni. Az Arborétum csoport a generá­ciók közti szakadékot kísérelte meg áthidalni a közös alkotás lehetőségével. Rövidfilmjükben bátran beszélnek a folyamat nehézségeiről és a konfliktusok megoldhatatlanságáról, az el nem készült közös munkákról.

A legtöbb együttműködésen alapuló művészeti projekt éppen az alulról szerveződést, a bázisdemokratikus jelleget tartja fontosnak, ahol már az első perctől létezik egyfajta törekvés az alapok közös építésére, a hierarchia lazítására, a felek közötti egyenlőségre. Eközben az is világos tendencia, hogy elsősorban a nyugat-európai és észak-amerikai jóléti államokban megfigyelhető egyfajta irányított kezdeményezés arra, hogy a kortárs művészek társadalmilag érzékeny, szociálisan elkötelezett projekteket hozzanak létre. E kiállítás után is elgondolkozhatunk azon, hogy ezen felülről érkező elvárások mennyiben befolyásolják az együttműködések elindulását és folyamatát.

Közös ügyeink, Ludwig Múzeum, március 18-ig látható

szerző
Gadó Flóra
publikálva
2018/9. (03. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...