PROTEKT
Nem néztem meg a szótári definíciót, de azt hiszem, a védelem kifejezés általában valami pozitívat jelent. Többnyire a biztonság kötődik hozzá, tehát egy olyan érték, amiből e hazában különösen vészterhes hiány mutatkozik. A szociálpolitikában a szociális védelem az elháríthatatlan kockázatokkal szembeni védettséget jelenti. E védelem módjáról, mértékéről sokat vitatkoznak egy bő évszázad vagy éppen évezredek óta.
| ||
Az a jó ebben a kiállításban, hogy egy másik irányból vizsgálja a védelem fogalmát. Arról az oldalról, ahol a védelem óvást, konzerválást, lezárást, kizárást, passzivitást, mozdulatlanságot, privilégiumot, a fennálló rend őrzését jelenti. A védelmezés paternalisztikus mozzanatát, amikor egyesek értékeket, emlékeket, embereket használnak pajzsul ahhoz, hogy a saját érdekeiket érvényre juttathassák.
E felütés után egyrészt az a kérdés, hogy mit tartunk védelemre érdemesnek. Másrészt az, milyen eszközökkel él, aki véd. Kezdem az utóbbival.
Aki ma Magyarországon politikával foglalkozik, vagy legalábbis figyel a politikára, azt látja, hogy a hatalom az erő bűvöletében él. Pedig a hatalom és az erő nem azonos fogalmak. Ha a hatalom a saját erejére hivatkozik, akkor nincs szüksége legitimációra, nem kell elfogadtatnia céljait, valójában nem kell meggyőznie senkit semmiről. Az erőpolitika azt jelenti, hogy a hatalom végső érve a saját ereje, tulajdonképpen saját maga. Ez az erő nem nyújt biztonságot, mert a végén mindig elveszi azt, amit kiszemelt magának. Jogokat nem el nem ismer, legfeljebb a megúszás átmeneti szerencséjére érheti azt, akit éppen békén hagyott ez az erő-addikcióját kezelni képtelen hatalom.
Az önmagát önmagával definiáló hatalom az önigazolás-rendszerek kavalkádját hozza létre. Jut energia az együttélési minták és a nemi szerepek, meg, mondjuk, a tulajdonformák helyességéről és helytelenségéről, valamint az emlékezet helyes és helytelen formáiról szóló retorikai alakzatok előállítására. Mikor az oktatást és a kultúrát is e megközelítésnek rendelik alá, akkor nem elsősorban az indoktrináció veszélye sejlik fel, mint inkább az, hogy a politikai rendszer kettős tudatba kényszeríti az állampolgárokat. Ebbe majd a politikai hatalom belebukik, de ez legyen az ő problémája. A nagyobb baj, hogy ismét összecsomósodnak majd a történelmi és jelenbeli problémák, amelyeket aztán majd bűzös gombócokként fogunk felkérődzni évtizedek múltán.
| ||
Az önigazolás alakzatai csak ürügyként szolgálnak. Az erőpolitika terepasztalaként. Akkor lehetnének a hatalom hitelvei védelemre méltó értékek, ha azokat meg lehetne vitatni. A történelmi viták nem úgy dőlnek el, hogy az egyik álláspontot egyszer csak beleírják az alaptörvénybe. Éppen az mutatja az értékhiányt, s azt, hogy a hatalom pusztán önmagát védelmezi, hogy hitelvei megvitatásától mereven elzárkózik.
Ne legyen félreértés: a politika nem a kérdések dimenziója. Legalábbis, ha a politika alatt csak a hatalomra orientálódó, elsősorban pártpolitikai tevékenységet értjük. Ha azonban szélesebbre nyitjuk a közélet tereit, és politikának tekintünk minden erőfeszítést, ami a közös ügyek megvitatására irányul, akkor a politikafelfogás hatalomorientált gyakorlatiassága fellazul. Itt már jut hely annak a „kötetlen elmélkedésnek" is, amelynek gyakorlását, mint Konrád György írja a Kerti mulatságban, „könnyelműségnek ítélik a mindig helyesen gondolkodók”.
Ha kinyílik a vita tere, akkor már arról is lehet beszélni, ki és mi szorul védelemre. Hadd hozzák egy példát. Magyarországon évek óta elkeseredett vita folyik arról, hogy az állam állítólag „túlsegélyez”. Legendák forognak közszájon arról, hogy a szegényeknek címzett állami juttatásokból milliók dőzsölnek. Nincs hiba nélküli elosztási rendszer, de a segélyből urizálók rémképe esetében másról van szó: ez egy amorális hazugság. Magyarázata, hogy a szegénység feneketlen mélyére néző középrétegek annak árán sem akarnak belezuhanni a szakadékba, hogy a már ott lévőket sorsukra hagyják. Ezért kreálnak magunknak egy hamis képet a mélybe zuhantakról. A felső rétegek pedig legfeljebb a magánjótékonyság általuk meghatározott mértékéig hajlandók elmenni mások segítése érdekében, kedvük szerint szelektálva a szerencsétlen sorsúak között.
Nem csak hazai probléma, hogy a védelem az egyenlőtlen helyzetek, egyenlőtlen jogok, egyenlőtlen esélyek védelmét jelenti. A kicsivel feljebb lévők védelmét a lejjebb lévőkkel szemben. Az alávetés jogának védelmezése az alávetettekkel szemben – ez adja a jelen politikai vitáinak drámai tónusát.
| ||
Mindannyiunknak szüksége van időnként a védelemre. De talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy önmagunk képviseletének, vitáink megvívásának és a számunkra megfelelő döntés meghozásának képességére van szükségünk. Ha így nézzük, akkor a védelem már nem passzív, be- és elzáró fogalom, hanem olyan képesség, ami mások felé fordít, mert tudjuk, hogy vitáink tétje nem lehet az énünk és a számunkra fontos közösségek felszámolása. Ebben a megközelítésben a védelem legfontosabb eszköze nem az erő, hanem a bizalom, a szolidaritás, az együttműködés és a tudás. És a hatalom sem önigazoló monopólium többé.
Közös életünk nem lehet örökké egy zérusösszegű játszma. Legyen a lényege inkább a kölcsönös inspiráció és motiváció, meg a mindannyiunk által ténylegesen megélhető szabadság.
