Beázott a Magyar Nemzeti Galéria, a falakon folyó víz a műtárgyakat is elérte

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 7.

Képzőművészet

Állítólag a műtárgyraktár, az irodák, a WC és a folyosók is beáztak. Van, aki úgy tudja, hogy valamennyi kiállítás is. A múzeum megerősítette a hírt, állítólag "a műtárgyállományt semmiféle károsodás nem érte". A kiállításokat átmenetileg, valószínűleg a hét második feléig zárva tartják.

A hétvégén zárva tartott a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), a bejáratnál kihelyezett papíron "váratlan technikai okokra" hivatkoztak

írja a 444.hu. A múzeum nem adott ki közleményt az eset hátteréről. A honlapján csak annyi olvasható a nyitvatartás résznél, hogy az intzémény már pénteken se volt nyitva, technikai okok miatt augusztus 4-5-6-án zárva volt. Ma, hétfőn ugye egyébként is zárva tart a múzeum. Kérdés, vajon kedden kinyit-e.

A 444.hu több forrásból is úgy értesült, hogy a váratlan technikai ok azt fedi, hogy

az épület az elmúlt napok jelentős esőzéseiben komolyan beázott.

Állítólag egyes források szerint ázott a műtárgyraktár, az irodák, a WC és a folyosók is. Van, aki úgy tudja, hogy valamennyi kiállítás is beázott, ami azt jelentheti, hogy az eset több kiállítermet is érint. Úgy tudni,

a falakon folyó víz a műtárgyakat is elérte.

A lap értesülése szerint nem a mostani beázás az első, az elmúlt években

nagyobb zivatarok idején a Nemzeti Galéria rendszeresen beázott. Ilyenkor beázik a kupola, áznak a raktárok, a falakon pedig csorog a víz.

Frissítés

Hétfőre a múzeum elismerte, hogy több kiállítótér is beázott. Azt írták a 444.hu-nak, hogy az MNG és az épület vagyonkezelője, a Várkapitányság Zrt. (VZrt.) szakemberei intézkedtek, így "a műtárgyállományt semmiféle károsodás nem érte".

"Az épület műszaki állapota miatt időigényes a beázás pontos okainak feltárása, ezért a kiállításokat átmenetileg, valószínűleg a hét második feléig zárva tartjuk."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.