Kiállítás

Urbán Tamás: Felesleges Pillangó

  • - palosm -
  • 2020. április 12.

Képzőművészet

A Capa Központ friss kiállítása látszólag egy Pillangó nevű freakről szól, aki a börtönéletben ragadta meg a lehetőséget arra, hogy kiteljesítse személyiségét.

A Capa Központ friss kiállítása látszólag egy Pillangó nevű freakről szól, aki a börtönéletben ragadta meg a lehetőséget arra, hogy kiteljesítse személyiségét. Az egyetlen elérhető nyersanyaggal, önmagával kezdett dolgozni, ennek lett az eredménye több ezer saját kezű börtöntetoválás, a többi közt egy satírozott pillangó a homlokon, vagy éppen a mézestubusból és zsinórokból eszkábált „rejszológép”. Deák Ferenc, „a haza bűnözője” ekkor vedlett át Pillangóvá, és nem járunk messze az igazságtól, ha a radikális őszinteség gesztusaként értékeljük vallomását: „Hogy az arcom kitetoválását hogy határoztam el, még nekem sem egészen tiszta. (…) amikor jött a gondolat, hogy csinálni kell, semmi, de semmi nem állíthatott meg.” Ezt követte további kétezer szvasztika, állítása szerint a jószerencse jelképeként, Mickey egér, kígyó, Pinocchio… Pillangó nyilván azt sem tudná megindokolni, miért tetoválta péniszére a „teljes gőzzel előre huncut vitéz” vagy a „Hitler karja” feliratot. Ilyen kérdésekbe a tárlat sem megy bele, és nem is kell, az anyag önmagáért beszél: Urbán ott van Deák szabadulásakor, első aktusánál egy prostituálttal, ott van, amikor már kint kitetoválja a nőit, ott, amikor galamblevest főznek heccből. Minden lecsupaszodik, a fotós sem tart távolságot. Ott van akkor is, amikor hőse kiázott holttestét elhamvasztják. Pillangó figurája Urbán fényképein azt is felmutatja, miként lehetett a korszak rabságában a test uralásával megélni a szabadságot. Mint egy elkeseredett, paródiába hajló bodyart performance: a péniszemet senki sem veheti el tőlem, ha pedig vaginával nem találkozhat, azt még mindig a homlokomra tetováltathatom.

Capa Központ, nyitva április 5-ig.


Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.