A folyó gyermeke - Ali Farka Touré 1939-2006

Ali Farka Touré 1939-ben született Maliban, a Niger-parti Kanau faluban. Tizedik fiúgyermeke volt édesanyjának, s az első, aki túlélte a csecsemőkort. Azokban a családokban, ahol halott gyermek volt, az a szokás járta, hogy becenevet kapjanak az élők, így lett belőle Farka, ami azt jelenti: szamár.

Ali Farka Touré 1939-ben született Maliban, a Niger-parti Kanau faluban. Tizedik fiúgyermeke volt édesanyjának, s az első, aki túlélte a csecsemőkort. Azokban a családokban, ahol halott gyermek volt, az a szokás járta, hogy becenevet kapjanak az élők, így lett belőle Farka, ami azt jelenti: szamár.

Ali Farka Touré nem dzsalinak született, vagyis a nyugat-afrikai kasztrendszer szerint "hivatalosan" nem lehetett volna zenész. Nem is tanította senki, mégis korán felkapta Niafunké, ahová a negyvenes években, apja halála után költözött a család. Az iszlám mellett ugyanis egy ősi hiedelem is uralta a falu szokásait: a folyó szellemének, Ghimbalának a tisztelete. A helyi legenda szerint ezek a szellemek tartják kézben a világot, ők felelnek a betegségekért és a termésért, úgyhogy - muzsikával és tánccal - feltét-lenül a kedvükben kell járni. És ritka adomány volt, ha azt tartották valakiről, hogy "a folyó gyermekeként" kapcsolatot tud teremteni velük. Mint az egyhúros gitáron (dzserkel), az egyhúros hegedűn (ndzsarka) és a négyhúros lanton (ngoni) egyaránt feltűnő tehetségű Farka.

Ali Farka Touré tizenhét éves volt, amikor a Guineai Nemzeti Balett társulatában meghallotta a gitáros Keita Fodelát. Onnantól maga is gitáros akart lenni, de 1968-ig csak kölcsönhangszerekre futotta. Akkor járt először külföldön, Malit képviselve Szófiában - ahol végre vehetett magának.

A következő évtizedet Bamakóban töltötte, a rádió zenekarában. Ekkor vette fel azokat a számait, melyekből húsz-harminc év múltán a Radio Mali és a Red & Green albuma kikerült. Aztán visszatért Niafunkéba, s noha még szakítgatott időt lemezfelvételre és koncertezésre, egyre mélyebbre ásta magát a farmon, családjára, illetve a falu mezőgazdasági kultúrá-jának a fejlesztésére koncentrálva. Aki hallani akarta, mehetett Maliba. Úgy készültek az utolsó lemezei is, hogy odatelepítettek egy mozgó stúdiót.

Nemrég felbukkant Martin Scorsese Feel Like Going Home című, a bluesról szóló filmjében. Oda volt John Lee Hookerért. És büszkeséggel töltötte el, hogy kedvenc amerikai blues- és soulénekeseinek a muzsikája mind-mind a mali bluesból fogant.

Ali Farka Touréra 1987-ben "csapott le" az angol World Circuit kiadó. Mintha "összefolyt" volna a Niger és a Mississippi, olyan benyomást keltettek az albumai. Ali Farka Toure, The River, The Source, Talking Timbuktu, Niafunke, In The Heart Of The Moon. Legkönnyebben a Taj Mahalt és Nitin Sawhneyt felvonultató The Source és a (Ry Cooderrel közös) Talking Timbuktu "mosta át" a nyugati füleket - az utóbbiért Grammy-díjat kapott, és ez az alkotás a világzene egyik megingathatatlan alapműve lett.

Idén az In The Heart Of The Moonért járt Grammy, ám "hírértéke" inkább annak volt, hogy tradicionális ngonizenekara és a korás Toumani Diabaté társaságában "röghöz kötöttségét" feladva fellépett Brüsszelben.

Az ember rögtön vérszemet kapott. Hogy talán majd erre is, legközelebb...

Hiszen a csontrákról szó sem volt.

Mostanáig.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.