A Herskó: Micsoda mázlista!

  • Pálos György Ali
  • 2001. április 19.

Képzőművészet

Mert ugye, micsoda adomány 1926-ban születni, kitűnő tanulónak lenni, 1944-ben érettségizni, sárga csillagot hordani, iskolapadból munkaszolgálatba, onnan Németország felé tartó konvojba kerülni, innen női ruhában megszökni, ostrom alatt bujkálni, háborút túlélni, filmes iskolába járni, az 50-es években filmrendezővé válni, majd stúdióvezetővé és főiskolai tanárrá, "Herskó-osztályokat" indítani, a 60-as években a magyar filmszakma tótumfaktumánál, azaz Aczél elvtársnál a filmes szakma kijárójának lenni, a sikerek csúcsán, 1970-ben Svédországba emigrálni, s ezzel a magyar filmes és nem filmes társadalmat megdöbbenteni, "ellenséggé, árulóvá" válni, 44 évesen svédül megtanulni, svéd filmfőiskolai tanárrá, rektorrá előlépni, a 90-es évektől rendszeresen haza-hazajárogatni, az itteni főiskolán ismét tanítani, közben mások filmjében emblematikusan feltűnni?
Mert ugye, micsoda adomány 1926-ban születni, kitűnő tanulónak lenni, 1944-ben érettségizni, sárga csillagot hordani, iskolapadból munkaszolgálatba, onnan Németország felé tartó konvojba kerülni, innen női ruhában megszökni, ostrom alatt bujkálni, háborút túlélni, filmes iskolába járni, az 50-es években filmrendezővé válni, majd stúdióvezetővé és főiskolai tanárrá, "Herskó-osztályokat" indítani, a 60-as években a magyar filmszakma tótumfaktumánál, azaz Aczél elvtársnál a filmes szakma kijárójának lenni, a sikerek csúcsán, 1970-ben Svédországba emigrálni, s ezzel a magyar filmes és nem filmes társadalmat megdöbbenteni, "ellenséggé, árulóvá" válni, 44 évesen svédül megtanulni, svéd filmfőiskolai tanárrá, rektorrá előlépni, a 90-es évektől rendszeresen haza-hazajárogatni, az itteni főiskolán ismét tanítani, közben mások filmjében emblematikusan feltűnni?

Herskó János, aki 1970-es távozásáig

hat nagyjátékfilmet

rendezett, még annak a filmes generációnak az egyik utolsó mohikánja, akik a 60-as évek "új hullámai", a "szerzői filmek" térhódítása előtt tanulták és kezdték gyakorolni a szakmát. Filmrendezői életpályája nagyszerűen példázza, hogyan jut el valaki a klasszikus, stúdióvilágos kis "hollywood"-i produkcióktól - A város alatt (1953), Vasvirág (1958) - az új hullámok formai és tartalmi újításait is felhasználó személyesebb hangvételű filmekig (Párbeszéd, 1964; Szevasz, Vera, 1967; N. N., a halál angyala, 1970).

Amíg A város alatt történetének díszletéül az ötvenes évek metróépítése szolgált (a szemfülesek így 2001 táján előkészíthetnék A város alatt 2-t...) addig a Vasvirág az egyetlen olyan Herskó-film, melynek cselekménye a múltban játszódik. Ez az egyik kedvencem, mert ennek a stilizált filmes világnak (beleértve történetet, díszleteket, világítást és színészvezetést) oly hihetetlenül könnyed, szinte franciás a hangneme. Ezen túl szeretném még halkan megjegyezni, hogy Törőcsik Mari az összes szerepe közül talán ebben a legszebb. A Két emelet boldogság (1960) vígjáték arról, milyen nagyszerű új lakónak lenni, s új szomszédokat kapni egy új szocialista panelházban, az új szocialista Magyarországon.

1964-ben fejezi be a Párbeszédet, mely az egyik legjelentősebb vallomás a 60-as évekből. A film megtekintését csak azoknak a felnőtt, illetve felnövésre törekvő (állam)polgároknak ajánlom, akiken mindig keresztülmegy a történelem, akik mindig mindent pult alól vettek az ország legnagyobb választékkal bíró áruházában, akik soha nem jósolnak meg pontosan mindig mindent előre, akik éjszaka kimennek a konyhába nassolni, akik nem nevetnek fel cinikusan a meggyőződés szó hallatán, akik nem gondolják, hogy a különböző diktatúrák időszakában kizárólag

tízmillió partizán

és/vagy tízmillió, a rendszerrel szembeszegülő hős ellenálló élt, s akik szeretnek színészóriásokat látni egy megejtően szép szerelmi-politikai történetben.

A Szevasz, Vera című filmben jelenik meg talán legmarkánsabban a cseh vagy a francia új hullám felvetése arról, hogy a fikció és a dokumentum békés egymás mellett élése sikeresen gazdagíthatja a filmnyelvet. (Ki tudja, talán Herskó tanár úr is szerepet játszott a később híressé vált budapesti iskola elindításában...)

Egyelőre utolsó magyarországi rendezése, az N. N., a halál angyala a rendező-tanár filmes végrendelete. Herskó alteregója, Korin György-Gábor Miklós abban a szerencsés helyzetben találja magát, hogy még életében megtudhatja, mit gondolnak róla barátai, tanítványai, kollégái halála után. A történet (forgatókönyvíró a régi társ, Bíró Zsuzsa) fekete humorával, fordulataival, melankolikus hangvételével pontos látleletet ad a 60-as évek végi értelmiség életérzéséről. Fölfoghatjuk úgy is, mint egy kacagtató testámentumot a középgenerációs filmestől: Herskó János azt üzente, elfogyott a regimentje, ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni... A filmet csak azok a kötélidegzetűek nézzék meg újra, akik szeretnének megismerkedni azzal a különös szituációval, amikor az értelmiségnek még gondolnia kell valamit a hatalomhoz, a társadalomhoz, a szakmájához-hivatásához, a barátaihoz fűződő viszonyáról. Vagy bármiről. A film elkészültének évében Herskó filmrendező-stúdióvezető-tanár úr vette a kalapját és a családját, s angolosan távozott a hűvös Skandináviába. Most az egyszer tekintsünk el attól a kézenfekvő és a mai napig csak részben megválaszolt kérdéstől (lehet-e egyáltalán megválaszolni a megválaszolhatatlant), hogy mi a búbánatért hagyta itt (ha csak átmenetileg is) ezt a helyes kis országot, s vele a jólétet, karriert, barátokat és ellenségeket?! Ha nincs válasz, hát nincs válasz, mindenesetre Herskó János ekkor is, akárcsak a női ruhában kivitelezett szökésekor, jól számolt: az időzítés profi dramaturghoz és Korin Györgyhöz méltóan tökéletesre sikeredett.

A svédországi

újrakezdésről,

beilleszkedésről először stílusosan egy filmes "kolléga", bizonyos Ingmar Bergman tudósított, a Varázsfuvola című operafilm nézői között fölfedezhetjük Herskó Jánost is, talán nem véletlenül. Új lakó- és adófizetőhelyén mint filmpedagógus jut el ismét a csúcsra, számos tanítványa közül az egyiket biztosan ismerik idehaza is: úgy hívják, Lars von Trier.

A 80-as vége óta rendszeres hazajáró, kettős állampolgárságú filmes személyiség, a rendszerváltás első időszakában még deviza-idegen, azóta, gondolom, deviza-hazafi. Eleinte úgy tűnt, minden ott folytatódhat, ahol abbamaradt: kis- és oktatófilmek, főiskola, tanítványok stb. De nem vállal többé funkciót, úgy látszik, Korin-Herskó nem olyan naiv, hogy még egyszer ringbe szálljon. A főiskolán még kiverekszi, hogy a végzős osztály filmhez jusson, majd távozik, mikor úgy érzi, méltatlan helyzetbe kényszerül.

Herskó Jánossal szerencsére számos alkalommal nyílt lehetőségem együtt dolgozni. A legemlékezetesebb A kenyereslány balladája című filmünk (Czabán-Herskó- Pálos), melyben a magyar kulturális hagyományokhoz képest szokatlan egyszerűséggel, iróniával és nem kevés önkritikával tekint vissza életének 1944-45-ös időszakára. A fiatal, ekkor még nem "Korin" Herskó e bonyodalmas és veszélyes korban válik először túlélővé, majd felnőtté, később filmessé. Micsoda mázlista! - gondolhatják az irigyek, akiknek egész életükben semmi nem jutott az eszükbe.

Herskó János a lexikonok tanúsága szerint 2001-ben tölti be 75. életévét.

Boldog születésnapot, János!

Pálos György Ali

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.