A Herskó: Micsoda mázlista!

  • Pálos György Ali
  • 2001. április 19.

Képzőművészet

Mert ugye, micsoda adomány 1926-ban születni, kitűnő tanulónak lenni, 1944-ben érettségizni, sárga csillagot hordani, iskolapadból munkaszolgálatba, onnan Németország felé tartó konvojba kerülni, innen női ruhában megszökni, ostrom alatt bujkálni, háborút túlélni, filmes iskolába járni, az 50-es években filmrendezővé válni, majd stúdióvezetővé és főiskolai tanárrá, "Herskó-osztályokat" indítani, a 60-as években a magyar filmszakma tótumfaktumánál, azaz Aczél elvtársnál a filmes szakma kijárójának lenni, a sikerek csúcsán, 1970-ben Svédországba emigrálni, s ezzel a magyar filmes és nem filmes társadalmat megdöbbenteni, "ellenséggé, árulóvá" válni, 44 évesen svédül megtanulni, svéd filmfőiskolai tanárrá, rektorrá előlépni, a 90-es évektől rendszeresen haza-hazajárogatni, az itteni főiskolán ismét tanítani, közben mások filmjében emblematikusan feltűnni?
Mert ugye, micsoda adomány 1926-ban születni, kitűnő tanulónak lenni, 1944-ben érettségizni, sárga csillagot hordani, iskolapadból munkaszolgálatba, onnan Németország felé tartó konvojba kerülni, innen női ruhában megszökni, ostrom alatt bujkálni, háborút túlélni, filmes iskolába járni, az 50-es években filmrendezővé válni, majd stúdióvezetővé és főiskolai tanárrá, "Herskó-osztályokat" indítani, a 60-as években a magyar filmszakma tótumfaktumánál, azaz Aczél elvtársnál a filmes szakma kijárójának lenni, a sikerek csúcsán, 1970-ben Svédországba emigrálni, s ezzel a magyar filmes és nem filmes társadalmat megdöbbenteni, "ellenséggé, árulóvá" válni, 44 évesen svédül megtanulni, svéd filmfőiskolai tanárrá, rektorrá előlépni, a 90-es évektől rendszeresen haza-hazajárogatni, az itteni főiskolán ismét tanítani, közben mások filmjében emblematikusan feltűnni?

Herskó János, aki 1970-es távozásáig

hat nagyjátékfilmet

rendezett, még annak a filmes generációnak az egyik utolsó mohikánja, akik a 60-as évek "új hullámai", a "szerzői filmek" térhódítása előtt tanulták és kezdték gyakorolni a szakmát. Filmrendezői életpályája nagyszerűen példázza, hogyan jut el valaki a klasszikus, stúdióvilágos kis "hollywood"-i produkcióktól - A város alatt (1953), Vasvirág (1958) - az új hullámok formai és tartalmi újításait is felhasználó személyesebb hangvételű filmekig (Párbeszéd, 1964; Szevasz, Vera, 1967; N. N., a halál angyala, 1970).

Amíg A város alatt történetének díszletéül az ötvenes évek metróépítése szolgált (a szemfülesek így 2001 táján előkészíthetnék A város alatt 2-t...) addig a Vasvirág az egyetlen olyan Herskó-film, melynek cselekménye a múltban játszódik. Ez az egyik kedvencem, mert ennek a stilizált filmes világnak (beleértve történetet, díszleteket, világítást és színészvezetést) oly hihetetlenül könnyed, szinte franciás a hangneme. Ezen túl szeretném még halkan megjegyezni, hogy Törőcsik Mari az összes szerepe közül talán ebben a legszebb. A Két emelet boldogság (1960) vígjáték arról, milyen nagyszerű új lakónak lenni, s új szomszédokat kapni egy új szocialista panelházban, az új szocialista Magyarországon.

1964-ben fejezi be a Párbeszédet, mely az egyik legjelentősebb vallomás a 60-as évekből. A film megtekintését csak azoknak a felnőtt, illetve felnövésre törekvő (állam)polgároknak ajánlom, akiken mindig keresztülmegy a történelem, akik mindig mindent pult alól vettek az ország legnagyobb választékkal bíró áruházában, akik soha nem jósolnak meg pontosan mindig mindent előre, akik éjszaka kimennek a konyhába nassolni, akik nem nevetnek fel cinikusan a meggyőződés szó hallatán, akik nem gondolják, hogy a különböző diktatúrák időszakában kizárólag

tízmillió partizán

és/vagy tízmillió, a rendszerrel szembeszegülő hős ellenálló élt, s akik szeretnek színészóriásokat látni egy megejtően szép szerelmi-politikai történetben.

A Szevasz, Vera című filmben jelenik meg talán legmarkánsabban a cseh vagy a francia új hullám felvetése arról, hogy a fikció és a dokumentum békés egymás mellett élése sikeresen gazdagíthatja a filmnyelvet. (Ki tudja, talán Herskó tanár úr is szerepet játszott a később híressé vált budapesti iskola elindításában...)

Egyelőre utolsó magyarországi rendezése, az N. N., a halál angyala a rendező-tanár filmes végrendelete. Herskó alteregója, Korin György-Gábor Miklós abban a szerencsés helyzetben találja magát, hogy még életében megtudhatja, mit gondolnak róla barátai, tanítványai, kollégái halála után. A történet (forgatókönyvíró a régi társ, Bíró Zsuzsa) fekete humorával, fordulataival, melankolikus hangvételével pontos látleletet ad a 60-as évek végi értelmiség életérzéséről. Fölfoghatjuk úgy is, mint egy kacagtató testámentumot a középgenerációs filmestől: Herskó János azt üzente, elfogyott a regimentje, ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni... A filmet csak azok a kötélidegzetűek nézzék meg újra, akik szeretnének megismerkedni azzal a különös szituációval, amikor az értelmiségnek még gondolnia kell valamit a hatalomhoz, a társadalomhoz, a szakmájához-hivatásához, a barátaihoz fűződő viszonyáról. Vagy bármiről. A film elkészültének évében Herskó filmrendező-stúdióvezető-tanár úr vette a kalapját és a családját, s angolosan távozott a hűvös Skandináviába. Most az egyszer tekintsünk el attól a kézenfekvő és a mai napig csak részben megválaszolt kérdéstől (lehet-e egyáltalán megválaszolni a megválaszolhatatlant), hogy mi a búbánatért hagyta itt (ha csak átmenetileg is) ezt a helyes kis országot, s vele a jólétet, karriert, barátokat és ellenségeket?! Ha nincs válasz, hát nincs válasz, mindenesetre Herskó János ekkor is, akárcsak a női ruhában kivitelezett szökésekor, jól számolt: az időzítés profi dramaturghoz és Korin Györgyhöz méltóan tökéletesre sikeredett.

A svédországi

újrakezdésről,

beilleszkedésről először stílusosan egy filmes "kolléga", bizonyos Ingmar Bergman tudósított, a Varázsfuvola című operafilm nézői között fölfedezhetjük Herskó Jánost is, talán nem véletlenül. Új lakó- és adófizetőhelyén mint filmpedagógus jut el ismét a csúcsra, számos tanítványa közül az egyiket biztosan ismerik idehaza is: úgy hívják, Lars von Trier.

A 80-as vége óta rendszeres hazajáró, kettős állampolgárságú filmes személyiség, a rendszerváltás első időszakában még deviza-idegen, azóta, gondolom, deviza-hazafi. Eleinte úgy tűnt, minden ott folytatódhat, ahol abbamaradt: kis- és oktatófilmek, főiskola, tanítványok stb. De nem vállal többé funkciót, úgy látszik, Korin-Herskó nem olyan naiv, hogy még egyszer ringbe szálljon. A főiskolán még kiverekszi, hogy a végzős osztály filmhez jusson, majd távozik, mikor úgy érzi, méltatlan helyzetbe kényszerül.

Herskó Jánossal szerencsére számos alkalommal nyílt lehetőségem együtt dolgozni. A legemlékezetesebb A kenyereslány balladája című filmünk (Czabán-Herskó- Pálos), melyben a magyar kulturális hagyományokhoz képest szokatlan egyszerűséggel, iróniával és nem kevés önkritikával tekint vissza életének 1944-45-ös időszakára. A fiatal, ekkor még nem "Korin" Herskó e bonyodalmas és veszélyes korban válik először túlélővé, majd felnőtté, később filmessé. Micsoda mázlista! - gondolhatják az irigyek, akiknek egész életükben semmi nem jutott az eszükbe.

Herskó János a lexikonok tanúsága szerint 2001-ben tölti be 75. életévét.

Boldog születésnapot, János!

Pálos György Ali

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.