Az ántivilágban, amikor a gondoskodó állam a jó magaviseletű művészeket - és a kevésbé rosszakat is - elhalmozta jóságos törődésével, az intézményesült pátyolgatást a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja (MA) végezte. Az alap 1952-ben jött létre - akkoriban a személyazonossági igazolványban nem lehetett foglalkozásként a művész megnevezést feltüntetni, a tagsági viszony valamennyire mégis a művészstátusz előfeltétele volt. A művész alkotásait az alap (az állam) megvásárolta (a hetenkénti ún. zsűrizéseken), és fizetett értük, illetve más módokon segítette az alkotó munkát: díjakat, ösztöndíjakat, műteremlakásokat osztott, kiállított, nyaraltatott. Ehhez tekintélyes vagyon állt a rendelkezésére, többek közt a '48-ban a magángalériák államosításából létrejött Képcsarnok Vállalat (ma: Képcsarnok Kft.) boltjai is. A felvásárolt műalkotásokat az alap külföldön is értékesíthette, a rossz nyelvek szerint az e tevékenységet folytató leányvállalata per tangentem kémkedéssel is foglalkozott. Az alap tagja viszont a tagdíj fizetésével nyugdíjra, illetve nyugdíj-kiegészítésre is jogot szerzett.
A rendszerváltást követően a MA is átalakult. Jogutódja, az 1992-ben létrejött Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületével (MAOE) működött szimbiózisban. Ez utóbbinak valamennyi MA-tag a tagjává vált. A MAOE volt a MAK vagyonának kedvezményezettje; a vagyont illető minden kérdésről a közalapítvány kuratóriuma határozott. A MAK a magyar irodalom, képzőművészet, iparművészet, fotóművészet és zenei alkotóművészet számára, illetve a művészek részére biztosított támogatást, kezelte a közalapítványi vagyont, működtette az alkotóházakat, műtermeket, és kijelölte a műteremlakások bérlőit; művészeti pályázatokat, díjakat és fiatal művészeket kellett támogatnia, kiállítási és értékesítési lehetőségeket teremtenie. Nem utolsósorban pedig nyugdíjat folyósított a művészek számára. A MAOE részben a MAK-tól, részben az Oktatási és Kulturális Minisztériumtól kapott támogatást; a MAK az államtól neki járó pénzen kívül a tulajdonában álló, általában kis nyereséggel működő Képcsarnok Kft.-ből, a martonvásári Akadémiai Nyomdából és néhány bérbe adható ingatlanból szerzett elenyésző pluszjövedelmet. Bérbe kizárólag olyan ingatlanokat adhatott, amelyeknek semmilyen alkotói használata nem volt elképzelhető - például üres telket parkolónak.
Amikor 2007-ben megalakult a MAOE utolsó, héttagú kuratóriuma, első határozatukban úgy fogalmaztak: a cél az, hogy két éven belül megszűnhessenek, vagyis egyesítsék az egyesületet és a közalapítványt. A kuratórium a köztestületi formát (ez a Magyar Tudományos Akadémia jogállása is) tartotta volna elfogadhatónak. Hiába bombázták azonban az egykori kulturális kormányzatot, a terv nem sikerült. A MAK-MAOE álláspontja azóta sem változott, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium azonban a köztestületi formát nem tartja reális elképzelésnek. Mindezt dr. Réthelyi Miklós miniszter ki is fejtette a Lázár János frakcióvezetőnek írt decemberi levelében: "(...) Úgy vélem, hogy a Magyar Tudományos Akadémiához hasonló jogállású, stratégiai jelentőségű új művészeti intézményt csak akkor szabad létrehozni, ha annak közfeladat-ellátásához a jelenleginél jóval kedvezőbbek a körülmények, s a szervezet megalakításához megfelelő vagyoni és költségvetési juttatás is jár. Az ország jelenlegi költségvetési helyzetében azonban ennek nem látjuk a realitását. Meggyőződésem, hogy egy ilyen intézmény esetleges jövőbeli létrehozása nem szűkíthető le a MAOE és a MAK örökölt érdek-képviseleti és finanszírozási problematikájára, hanem a nemzeti kultúra egészét átfogó, a nemzeti kulturális megújulást szolgáló koncepción kellene alapulnia."
Művészkézben
A sikertelen lobbizás után a kuratórium két tagja, Bródy János és Fábri Péter 2009-ben lemondott posztjáról, majd így tett két másik kurátor is. Ezzel a testület határozatképtelenné vált. Új kuratóriumot mindazonáltal nem nevezett ki az alapító, így aztán Bródy és Fábri a mai napig is kuratóriumi tag maradt.
Fábri szerint "az egyik legfontosabb dolog, hogy megóvjuk a közalapítványt a vagyonvesztéstől". A MAK vagyonának része többek között a szigligeti, a balatonföldvári, a zsennyei, a mártélyi, a galyatetői, a hódmezővásárhelyi és a kecskeméti alkotóház, a Képcsarnok Kft. (és annak vagyona, ingatlanjai, országos bolthálózata), műteremlakások, valamint a Magyar Alkotóművészek Háza is. "Túl nagy érték ez ahhoz, hogy ne röpdössenek körülötte mindig." A MAK ingatlanvagyona a legutóbbi, 2007-es értékbecslés szerint úgy 6,5 milliárd forint körül van, s ebbe még nem számoltuk bele a közel 400 műteremlakás bérlőkijelölési jogát.
A megóvás nem lesz egyszerű. L. Simon László, a kulturális és sajtóbizottság elnöke például az Írószövetség új elnökének megválasztásakor arról tájékoztatta a jelenlévőket - s ezt később a Narancsnak is megerősítette -, hogy mindent megtesz azért, hogy a szigligeti alkotóház (ennek értéke a becslés szerint több mint egymilliárd forint) művészkézben maradjon, és az Írószövetséghez kerüljön. Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke szerint azonban az elképzelés több mint kérdéses, mert bár a cél valóban az, hogy a szigligeti alkotóház a művészek tulajdona maradjon (s mondjuk ne szálloda legyen belőle), egyetlen szakmai szervezet kezébe adni nem elfogadható, és jogilag is aggályos eljárás. A Képcsarnok Kft. minisztériumi kezelésbe kerülne, míg az Akadémiai Nyomdát értesüléseink szerint az MTA-nak szánják - az üzem gépparkja nem sokat ér, de a telek annál többet. Az indoklás szerint azért az Akadémia kapná a 2007-ben 100 millió forintra taksált vállalatot, mert részesedése van benne - ez azonban mindöszsze egyszázaléknyi.
Bauer István, a MAOE elnöke elmondta, hogy őt december 21-én tájékoztatták a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) az alapítvány megszüntetéséről - ami akkor már eldöntött tény volt -, illetve arról, hogy a minisztérium tervei között a vagyonelemek szétválasztása és egyes részek új kézbe adása szerepel; a vagyon fennmaradó részei kerülhettek volna a MAOE kezelésébe. Mindez a december 27-i kormányhatározattal részben meghiúsult, amire az alapítvány és az egyesület vezetése gyakorlatilag már nem tudott reagálni: hivatalos értesítést első körben nem is kapott a MAK, csak a sajtóból értesült a határozat részleteiről (jóval később aztán levelet és sajtóközleményt is kaptak - utóbbit azért, hogy kitegyék a megszűnő közalapítvány honlapjára). A Kultúrpolitikáért Felelős Államtitkárság biztosította Bauert, hogy a minisztérium egyben szeretné tartani a MAK vagyonát, csak épp nem az azt létrehozók kezelésében - álláspontjuk szerint ugyanis az állam sokkal jobb gazda lenne.
Teljes ellátás
A MAK megszüntetése azonban nemcsak a MAOE vagyonának sorsát, de a művészek nyugdíját is kérdésessé teszi. Az egyesület közel 7000 tagja közül pillanatnyilag 1149 a nyugdíjas. A tagok a 90-es évek elejéig fizettek jövedelmük alapján járulékot, így jogosultak tb-ellátásra és valamilyen nyugdíjra, illetve a nyugdíjsegélynek nevezett kifizetésre. Ennek összege a tagsági időtől és a befizetett járuléktól függ. A legalacsonyabb kifizetés a mindenkori nyugdíjminimummal egyenlő (ma 28 500 forint), a segélyátlag 70 ezer forint körül van. Azok, akik 1993-ban még nem töltötték be a negyvenedik életévüket, választhattak: vagy (jövőbeni) nyugdíjsegélyt szeretnének kapni, vagy valorizált befizetésüket egy összegben kiveszik. (Ez tehát egy kifutó rendszer, hiszen befizetések már nincsenek.) A MAK eddigi, évi másfél milliárdos támogatásának 85-90 százalékát - körülbelül 1,35 milliárd forintot - fordította nyugdíjkifizetésre.
A közalapítvány hagyatéka a jövőben három - a Nemzeti Fejlesztési, a Nemzeti Erőforrás és a Közigazgatási és Igazságügyi - minisztériumhoz fog tartozni. A NeFMi lapunknak adott tájékoztatása szerint prioritásuknak tekintik a nyugdíjsegélyek biztonságát, és egyetlen alkotóművészt sem hagynak ellátás nélkül: "A tárca kiemelt célja, hogy a közalapítvány megszüntetését követően is az eddigieknél biztonságosabb és kiszámíthatóbb megoldást találjon a nyugdíjsegélyek kifizetésére, és az eddigi kifogásolható rendszert megváltoztassa annak érdekében, hogy a jövőben a művészek nyugellátását az állami nyugdíjakkal egy időben, rendszeresen és pontosan folyósítsák az érintetteknek."
Csupa szép, fényes szó - kár, hogy már az első pillanatban bonyodalmat okozott a nyugdíjak időben történő kiutalása, és jogszabályi garanciák hiányában voltaképp bemondásra kellene elhinni, hogy ezentúl minden rendben lesz.
A közalapítványok alkonya
2010. július 30-án, 1159/2010-es határozatában a kormány előírta 63 állami közalapítvány és alapítvány (a továbbiakban együtt: alapítvány) átfogó felülvizsgálatát (lásd bővebben: Közalapítványok átalakítása - Üres keretek, Magyar Narancs, 2010. október 7.), és felkérte a kormányzati tevékenység összehangolásáért, valamint az állami vagyon felügyeletéért felelős minisztereket, hogy vizsgálják felül azon feladatok ellátásának hatékonyságát, amelyeket az alapítványokhoz rendelnek. A felülvizsgálat megtörtént: ezt követően a kormány tavaly december 27-én 35 állami alapítvány április 30-ig történő megszüntetéséről döntött. A határozatban rögzítik, hogy a felszámolásra ítélt alapítványok céljainak megvalósítására, feladataik ellátására a kormány a jövőben többségi részesedéssel közhasznú szervezetként működő nonprofit gazdasági társaságot kíván alapítani. Ilyen módon az állam kezébe kerül mindaz, ami eddig a közalapítvány kezelési körébe tartozott, és megszűnik a soklépcsős hierarchia, amely az objektív döntéshozatalt biztosította. A közalapítvány vagyonát illető valamennyi kérdésről eddig kuratórium határozott. A nonprofit gazdasági társaság pedig mindenféle külső, civil kontroll nélkül működhet (üzletszerű gazdasági tevékenységet azonban csak kiegészítő jelleggel folytathat). A tevékenységéből származó nyereség a gazdasági társaság vagyonát gyarapítja, a tagok között nem osztható fel.
