Kiállítás

Az aranyborjú

Hetiszakasz – Roskó Gábor rajzai

Képzőművészet

Közel két évvel ezelőtt kezdett bele a Mozaik Zsidó Közösségi Klub együttműködve a Mazsihisszel és az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetemmel (OR-ZSE) a Dáf projektbe – ennek keretében a zsidó közösség több mint száz tagja interpretálta a tórai hetiszakaszok üzenetét.

Ehhez új Tóra-fordítások és magyarázó jegyzetek (Balázs Gábor eszmetörténésztől), illetve kommentárok készültek. Mindegyik kiválasztott dáfhoz általában három kortárs, egy nemzetközi és két magyar kommentár társul. A szerzők között nőket is találunk, és megszólalnak civil aktivisták, közösségi vezetők, rabbik, rabbi szakos hallgatók, tanárok, zsidó alapítványi tagok és vezetők, jogászok, a közösség vallásos és szekuláris tagjai is.

A projekt végén létrejött egy online felület (Dáf Párását Sávuá – Hetiszakasz oldalak), ahol az 53 kiválasztott hetiszakasz olvasható. A weboldal egyrészt oktatási anyag, másrészt egy új Tóra-fordítás előfutára (Magyarországon az utolsó az 1930-as évek végén készült). De a legfontosabb üzenete az, hogy ma a zsidókénti létezés lényeges eleme, hogy folytatják „a zsidó intellektuális hagyományt és magukénak tekintik a Tórát”, illetve megkeresik, „akár kreatív interpretáció segítségével megteremtik a saját korunk és világnézetünk értékeit”. A projekt legfontosabb eleme a nyitottság. Nyit egyrészt a zsidó közösség széles köre felé (a Tórát hagyományosan a zsidó közösség vezetői kommentálják, magyarázzák), másrészt azok felé, akik előtt ismeretlen a zsidó vallás/kultúra világa.

A 2B Galériában Roskó azon „vizuális kommentárjai” szerepelnek, amelyeket a kiválasztott hetiszakaszokhoz készített, egész pontosan azoknak egy 19 darabból álló válogatása. Roskó esetében a rajz és a szöveg különös, ambivalens kapcsolatban áll egymással – néha már-már úgy tűnik, szinte semmiféle megfeleltetés sincs közöttük. Így van ez egyes műveinek címválasztásával is. A Várunk, Messiás című festményén (2011) például egy felpúpozott hátú kandúr előtt egy vörös macska egy kehellyel játszik, mellette pedig egy riadt öleb ül mereven bámulva egy óriási tojást. Míg e munkán azért felismerhető néhány ikonográfiai utalás vagy némi áthallás a cím és a furcsa téma között, az Akkor most keresnem kell az összefüggést? kérdés viszont már egy olyan térdelő, kardigánt és nadrágot viselő farkas vagy róka felett olvasható, aki imára kulcsolt kezében egy kopt keresztre emlékeztető tárgyat szorongat.

A művész korábban egy installációban már foglalkozott ószövetségi témával. A Minjan (1992–2002) című művében tíz kerámia­szobrot, azaz tíz ószövetségi alakot ültet egy asztal köré, akik ily módon virtuális hitközséget (minján) alkotnak. A szereplők néha emberszerűek, néha átmenetet képeznek az állat-ember között, néha meg egyenesen furcsa álla­tokra emlékezetnek. A félmeztelen Salamon egyiptomi írnokot formáz, a rókafejű Dávid elegáns vadászruhát visel, Jákobot két egymásba kapaszkodó állat, nyuszi és róka „személyesíti meg”, az asztalfőn trónoló Mózes leg­inkább egy vízhordásban megfáradt, szamárfejű asszonyra emlékeztet, az embertestű Bálám valamiféle robogón üldögél, Sámson mellett pedig szomorúan gubbaszt az oroszlán.

S bár Roskó műveiben (leginkább elnagyolt, de mégis pontos rajzaiban) gyakran szerepelnek animált állatok és állattá varázsolt lelkek, akik szürreális mélabúval figyelik környezetüket vagy tekintenek ki a nézőre, a hetiszakaszokkal tagolt Dáf-munkákon már alig találkozhatunk velük. Itt ugyan nem látható, de felbukkan a sorozatban a jól öltözött farkas-róka, feltűnnek stilizált halak (a tíz csapásból az első, amikor a Nílus vérré változtatott vizében megdöglöttek a halak), és van egy férfi, akinek az agyában ló és oroszlán vitázik, köztük pedig üldögél a bíró, egy aprócska nyuszi (a „világ legelső legfelsőbb bíróságára” utaló passzus Mózes ötödik könyvében). Vannak egészen áthallásos utalások (a teremtést egy fa ágán egymásból kibomló könyvek sora szemlélteti), és szinte teljes, csak éppen korhűvé változtatott megfeleltetések, mint ahol egy traktort vezető hölgyet láthatunk (egy birtok női ágon történő öröklésének lehetősége). Roskó megtartja ugyan a műveire jellemző kicsit szomorkás, finoman ironikus-humoros hangulatot, de olykor egyenesen vigyorgásra készteti a befogadót. Mert ugyan mi köze van a szemlélőrojt (cicit) szerepének ahhoz a férfihoz, akinek nyakkendője éppen beakadt egy felszálló repülőgépbe?

Az aranyborjú, mint a bálványimádás szimbóluma Roskónál nem más, mint az üvegkalickába zárt magyar korona, melyet turisták szemlélnek izgatottan egy katona vigyázó tekintete mellett (képünkön). Az egyik kommentár szerint az aranyborjú valódi „bűne”, hogy képlékeny, így készítője képes irányítani; ez viszont a készítőt ruházza fel isteni, másokat manipuláló hatalommal. Roskó ugyan ritkán él direkt politikai utalással – ez azért van olyan finom, hogy mindenki (a maga módján) értse.

2B Galéria, Bp. IX., Ráday u. 47., nyitva: november 15-ig.

Neked ajánljuk