Aki az előadásra jegyet vált, egy csapásra a régen várt ünnepség résztvevőjévé válik - amint elfoglaljuk a helyünket, egy orvosegyetemi előadóteremben, jelesül a Pasteur Lajos (sőt, az előadás egy pontjától Pásztor Lajos) Intézet 1904-es budapesti avatásának kutatási eredményeket összegző díszelőadásán találjuk magunkat. Ez a vissza és előre egyaránt tekintő elemzés nagyjából egy évszázadot ölel fel: pozitivista aprólékossággal számol be (az idő homályába is) veszett állatok horrorisztikus támadásairól, az egyre gyarapodó kórisméről és következményeiről, történelmi távlatokat nyit a viktimológiában, s az önmagát nem kímélő, ellenszenves tudós arcélének precíz megrajzolásán át a jelen elevenjére tapintó (szó szerint) velős megállapításokig jut. E különös virológiai időutazás során népek, csoportok és egyének sorstragédiáinak válunk - olykor aktív - szereplőivé. A kötél, amibe kapaszkodva végigbotorkálhatunk ezen az izgalmas, tarka és veszélyes pályán, az ebdüh (rabies, veszettség) kórtörténete, és a legyőzéséért vívott, sok-sok (vér)áldozattal járó harc.
Kalauzunk, dr. Hőgyes Endre (a nyíregyházi Gazsó György adja) afféle magányos hős, hol Cipollaként a gyomrunkat, hol Don Quijoteként a könnyzacskónkat rándítja görcsbe, ha szabad egy orvosi témájú darabbal kapcsolatban ezzel az anatómiai nonszensszel élni - a hatása mindenképpen zsigeri, elemi erejű, hogy aztán az előadás végére mindannyiunk számára ismerős, jobb sorsra érdemes, ízig-vérig magyar, tehát a saját korlátoltságán és pénzhiányon elvérzett, keserédesen kiábrándult kutatóvá "tisztulva", két mondattal helyre tegyen bennünket időben és térben. (Gazsó teljesítménye a bevágott szöveg mennyiségét tekintve is nagyon tiszteletreméltó.)
A Díszelőadás szereplői tehetséges színművészek. Mind. Nagyon jó a léleknyomorított Maritól a dögös Kóbor Vírusig mindent eljátszó, Pesten régen látott Spolarics Andrea, a sírnivalóan ártatlan, nyílt szívű és mindenre kapható Tóth József (ez a karakter már a Bábelnában is nagyon ment neki). Mucsi Zoltán? A Díszelőadásban nyújtott alakításai, a sarmőr pszichiáter éppúgy, mint az izzadó tenyerű, zavarodott diák az előadás csúcspontjait jelentik.
A színen megjelenő valamennyi (csoportos) szereplőnek arca, személyisége, sorsa van, legyenek bosnyák menekültek, beteg nyulak vagy vírusok: mindannyian megérdemelnék, hogy név szerint kiszerkesszük őket.
Az előadásnak érdeme még, hogy a díszlet (Galambos Péter) és a jelmezek (Szilágyi Enikő) megnyugtatóan egyszerűek: szervesen illeszkednek, pontosak és funkcionálisak - nem lassítják, hanem szinte észrevétlen szolgálják a cselekményt, és hál´ isten, mentesek az egyszerűséggel manapság kart karba öltve járó szegényszagú megoldásoktól éppúgy, mint az ugyancsak divatos és percekig tartó átdíszletezést igénylő gigantomán törekvésektől. Az előadást átlengő finom zenék Faragó Béla válogatását dicsérik.
A darabot a szerző és a rendező (Simon Balázs) közösen vitte színre. A Díszelőadás a Bárka első önálló produkciója. Sokat ígérő kezdet. Megtekintését különösen azoknak ajánlom, akiknek a készülő állatvédelmi törvénnyel kapcsolatban illúzióik vannak.
- brill -
