Kiállítás

Biodíszletek

Barakonyi Szabolcs–Hecker Péter: Minden rendben!

Bárhogy is tagadják a művészettörténészek/műkritikusok, mindenkinek vannak kedvenc művészei vagy művészeti irányzatai.

Készséggel elismerem, hogy Hecker Péter egyike az általam nagyra tartott alkotóknak – és azért remélem, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Viszont ha sokat írunk egy művészről (főleg egy olyanról, aki alapvetően nem változtat képi nyelvének sajátosságain), eljöhet az a pillanat, amikor semmi érdemlegesen új nem jut eszünkbe, amikor az értelmezés/elemzés rutinszerűvé és unalmassá válik. Szerencsére megeshet, hogy valami kimozdít a holtpontról. Ilyen „csodának” tartom a művészek közös kiállítását – lehetőséget ad, hogy másként tekintsek a művekre. Barakonyi ehhez igazán jó partner: még a leghétköznapibbnak tűnő fotósorozatain is fel-felbukkan valamiféle abszurditás.

A művészektől hat-hat munkát bemutató kiállítást Szily László nyitotta meg, a szövegből – amely a cink.hu-n olvasható – azért kitűnik, hogy az ő favoritja Barakonyi. A szerzőtől megszokott vicces stílus magaslataihoz sajnos nem tudok felérni, de annyit megjegyeznék, hogy „a prolik a négyeshatoson” versus „kultúrlények” kitételen nem ártott volna elgondolkoznia. Mert bár igaz, hogy a műveket látva először a „másokat”, az élet groteszk és végtelenül bizarr helyzeteibe menekülőket röhögjük ki (mint a Facebookon megosztott szelfibot-nyársalást és egyéb marhaságokat), de ebben élünk, valamilyen módon mind a hülyeség részei vagyunk. Ez a kultúrszociológiai mátrix, a magyar valóság tart fogva bennünket; még akkor is, ha azt hisszük, szabadok vagyunk.

Az országot járó fényképész művei nem afféle ellesett pillanatok, inkább a fikció felé hajló dokumentumok. Fikció alatt itt egyrészt a jelentések dekódolhatatlanságát és egyben széttartását értem; miért kap egy páros ujjú állat fehér papírra terített, piros gyümölcsökből és zöldségekből összeálló ebédet, és a kép címe miért Tó átúszás, valamint miért bámulják a népek a kies pusztán a koronát és a darutollas koronaőröket? Másrészt azt is, hogy mekkora a valószínűsége, hogy belefutunk egy olyan ellésbe, ahol a tehén szőrére egy kisborjú van felfestve? Ráadásul a fotók olyan pillanatokat dokumentálnak, amik a maguk értelmetlenségében már-már megrendezettnek tűnnek; ilyen a búzamező előtt álldogáló fú­vós­­zenekar vagy a laktanyaudvaron feszítő katonák által szorongatott, hatalmas lepedő.
A katonák, a zenekar vagy az udvaron ostorral csattogtató nemezsipkás alak csak díszlet, szükséges kellék egy kiürült és jelentésvesztett világban, nem mások, mint a nekifeszült „nagy akarás” bábként mozgatott mementói. Ha viszont a művész a tettekbe fordított szabad akarat megtestesülését látja, akkor ki­lú­gozza az eredeti jelentést; az egyik egri országos képviselőjelölt eredeti és vicces kam­pány­ötlete (aki egy útkereszteződésbe helyezett létrára állva hirdette, azaz plakátolta ki önmagát) hátulról fényképezve üres jellé lényegül át. A fényképész azonban a jelentéskonstruálásban is erős: így válik a hengeres széna­bálák által kitakart és kereszttel díszített emlékkút hatalmas, meredező fallosszá.

Hímvesszőpótlékokban Hecker Péter festményei sem szűkölködnek. A hungarikumok megidézésében erős festő egyik képén a homoerotikus pózban megjelenő juhászok (valójában persze csikósok, de ez mindegy) egy kolbász két végét harapdálják/szopogatják, egy másikon pedig egy jelmezes kisfiú látható, aki egyenesen kolbásznak öltözött. A művész ál-bugyuta életképeiben ráadásul összesűrűsödik az idő: a Férfi hidegtállal kínál egy nőt a Balatonban című munkán például ott van az egész Kádár-kor (felfújható gumimatrac) és a jelen maga (monokiniben napozó nő), mindez megspékelve a nemzeti nagyságot hirdető és a kép középpontjába helyezett, a magyar trikolór színeiből kivarrt úszógatyával. Aztán itt van a hetvenes évek, a fehér kardigánt viselő férfimodell kezében fejjel lefelé lógó kakassal – amelynek eredetije nyilván valamilyen divatlapból, feltehetően a Burdából származik. Hecker ugyanis talált fotókból dolgozik, hogy aztán a maga szája szerint átalakítsa őket (kifestőstílus, síkszerűség, álgyermekien elrajzolt alakok, habos-babos bárányfelhők, fának álcázott, furcsa körvonalú felületek). A kisajátítás nyilván akkor hatásos, ha az eredeti is elég abszurd vagy egyedi (nem mintha ez megmentette volna Luc Tuymanst, akit az év elején egy belga bíróság elítélt plágiumért – kéretlen hírverést csapva a kiindulópontként használt fénykép készítőjének, nem mellesleg pedig állást is foglalva egy művészeti kérdésben – de nem akarok ötleteket adni). Nem hiszem, hogy lényeges lenne,
van-e fotós előképe az ikonikus, nemzeti rojtokkal ellátott, nemzeti címeres Avatópárnának (melyen még a négy, átvágásra várakozó ollót is nemzeti szalagok ölelik körül) vagy annak a festménynek, amelyen Magukból kivetkőzött asszonyok szimpatikus fiatalokat vernek. A Múzeumkert előtt zajló harcias jelenet a kokárdát viselő harcias nyugdíjasok és a (Szily szerint seggszájú) fiatalok között bármennyire is karikírozott, mégiscsak maga a magyar valóság. Bármennyire üdítően vicces a kiállítás, azért a címével nem értek egyet. Biodíszletként statisztálunk egy bizarr színdarabban: rohadtul nincs ez rendben.

Deák Erika Galéria, Bp. VI., Mozsár u. 1., nyitva június 27-ig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.