Ha törik, ha szakad – Csontváry a budai Várban

  • Hamvay Péter
  • 2015. július 5.

Képzőművészet

Ma nyitott meg Budapesten a Csontváry-kiállítás. Nem kellett hozzá múzeum és szakértők, és nem volt akadály az üzleti terv vagy a kurátori koncepció hiánya sem. Akár a falakat is megbontják, hogy az államtitkár úr régi jó embere megvalósíthassa álmát.

L. Simon László szerint „ötven éve nem volt életmű-kiállítása Csontvárynak”, holott a 90-es évek közepén volt utoljára. Páva Zsolt pécsi polgármester szerint azért jó a tárlat, mert készül hozzá katalógus, és „igényes Csontváry-kiadvány évtizedek óta nem jelent meg”, holott 2009-ben adták ki Molnos Péter friss tudományos eredményeket is tartalmazó, népszerű formában megírt reprezentatív kötetét. Csontváry Kosztka Tivadar képeiből július 5-én az egykori Honvéd Főparancsnokság épületében nyílik nagy kiállítás, de túl sok hazugság, bizonytalanság és politikai kavarás veszi körül ahhoz, hogy felhőtlenül örülni tudjunk neki.

Nincs üzleti tervük sem – ezt a tárlat lebonyolítója, a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Gyutai Csaba sem tagadta. Így tehát nem kell félni, hogy nem hozzák a tervezett látogatószámokat, mert ilyenek nincsenek, pontosabban széles a választék belőle, valamelyik biztos bejön. L. Simon kérdésünkre először 30 ezer főt mondott, majd a 100 ezer felettit sem tartotta kizártnak. Gyutai Csaba is két számmal rukkolt elő érdeklődésünkre, írásban 50 ezret jósolt, egy sajtótájékoztatón már 80 ezerig merészkedett. A kiállítás költségvetéséről is hasonló egzaktsággal nyilatkoznak a felelősök. Az bizonyos, hogy a kormány 50 millió forinttal járul hozzá, erről kormányhatározat van. L. Simon nyilatkozata szerint „az összköltség szponzori támogatásokkal és a jegyárbevétellel (sic!) együtt 100 millió forint is lehet”. Ennek ellentmond Gyutai Csaba közlése, aki szerint csupán a Várgondnokság 100 milliót biztosít a kiállításhoz, részben a későbbi bevételek terhére, ehhez jön az 50 milliós állami támogatás, és „33,8 millió forintos szponzori támogatás”. Így tehát a kiállítás máris csaknem 150 millió közpénzből jön létre – hiszen a „szponzori támogatás” is állami pénz, ugyanis 20 milliót a Magyar Villamos Művek, 8,8 milliót pedig a Magyar Nemzeti Bank ad.

L. Simon László

L. Simon László

 

Az installációt és a képek szállítását végző cégek nevét nem adták meg a Várgondnokságon. Annyit mondtak, hogy „egyrészt a kurátorunk végzi az installálást, másrészt pedig mi magunk segítünk neki”. A szállításról L. Simontól annyit tudunk, hogy hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárást folytatnak le, ami azt jelenti, hogy 25 millió forintba bele kell férnie a munkának. Ez azonban, ha a szigorú szállítási feltételeket betartják, bajosan fog menni. Talán ezért csúszik a tender kihirdetése, hiszen a Várgondnokság szerint lapzártánkig nem volt hivatalos eredménye, bár Gulyás Gábor kurátor szerint már van aláírt szerződés. Úgy tudjuk, a tendert, melyre a piacvezető műtárgyszállítót nem hívták meg, a Museum Complex nevű cég nyerte meg. (Talán az is késlelteti a szerződéskötést, hogy a cégadatok szerint a vállalkozás ellen június 3-án bírósági végrehajtás indult.) A költségek leszorítása végett a képek biztosítási értékét meglehetősen alacsonyra, 6 milliárd forintra lőtték be. A jóval szerényebb, a nagy képeket nem tartalmazó szegedi Csontváry-kiállításnak 4,5 milliárd forint volt a biztosítási értéke, a nagy képek így csupán egyenként 500 millió forintot érnek a magyar államnak.

A kiállítás legproblematikusabb eleme épp e képek (Mária kútja Názáretben: 3,6×5,1 m; Baalbek: 3,8×7,1 m, A taorminai görög színház romjai: 3×5,7 m) mozgatása. Ezeket a restaurátorok a 90-es évek óta nem engedik szállítani.

A birtokunkban lévő restaurátori vélemény egyenesen azt tanácsolja, hogy a nagyméretű képek bemutatásáról mondjon le a kiállítás. Egyértelműen tiltják a hengerre tekerve szállítást, ám mégis nyitva hagynak egy lehetőséget, az álló helyzetben, vakrámán való mozgatást. A legnevesebb restaurátorokból álló team talán azt gondolta, a költségek és a nehézkes technikai megvalósítás miatt mégis lemondanak a döntéshozók a három képről. A 4–8 méteres ládák csak speciális járművekkel szállíthatók, sőt, ki sem férnek a Csontváry Múzeum ajtaján, ezért költséges és veszélyes a kiemelés, amit a homlokzati nyílászárók kibontásával lehet csak meg­oldani. Erre a héten kerül sor. Bár most mindenki cáfolja, úgy tudjuk, komolyan felvetődött a helikopterrel való kiemelés. Az ötlet azért bukott meg, mert kiderült: ha például erős szél miatt a helikopter kileng, a szigorú protokoll szerint el kell engednie a terhét. Ugyanakkor a Nemzeti Galériában a Munkácsy-képek kiemelése közben történt baleset mutatja, hogy a daruval mozgatás is roppant veszélyes.

Mi van, ha a kormány elveszi?

De Pécs nemcsak ezért küzdött a képek kölcsönzése ellen, hanem mert elképzelhetőnek tartotta, hogy a magyar kormány egyszerűen nem adja vissza azokat. Páva Zsolt is elismerte egy sajtótájékoztatón, hogy nem örült a kiállításnak. Azt már nem vallotta be, hogy a helyi tiltakozás miatt az utolsó pillanatban Pécsről Budapestre tetette át a kiállítást bejelentő sajtótájékoztatót, és kizárólag L. Simonnal és a szintén pécsi Hoppál Péterrel az oldalán volt csak hajlandó asszisztálni a tervhez. L. Simon és mások nem győzik nyugtatni a pécsieket, hogy visszatérnek a képek a kiállítás decemberi zárása után. A jogi helyzet egyszerű: a pécsi Janus Pannonius Múzeum Csontváry Múzeumában őrzött műalkotások kétharmada, köztük a legjelentősebb alkotások a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képezik, és csupán letétben vannak a baranyai városban. A szerződést azonban épp tavaly újították meg újabb 10 évre. Így elvileg Pécsnek nincs félnivalója. Kérdés, hogy a kulturális infrastruktúra decentralizálásán és a megszokáson kívül milyen érvek szólnak Pécs mellett (erről lásd keretes írásunkat).

Cédrusfaszállítás 2011-ben

Cédrusfaszállítás 2011-ben

Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Gulyás Gábor szerint minden­esetre abszurd, hogy a múzeum meg akarta akadályozni a képek szállítását, és az is, hogy a honi múzeumi gyakorlattól merőben eltérő módon kompenzációt kér a kölcsönzésért. Egy birtokunkban lévő levél szerint nem is fogott vékonyan a ceruzájuk. „A bevételkiesésből, valamint a Csontváry-művek helyére a fenti időszakra megvalósítandó kiállítás felmerülő költségeiből adódó 35 millió forint + áfa összeg megtérítését reálisnak tartjuk” – írták. Nem tudjuk, mennyit kapnak végül, de az intézmény nem erőltette meg magát túlságosan: a Csontváry Múzeumba „a Janus Pannonius Múzeum gazdag képzőművészeti gyűjteményéből válogatunk egy kiállításra valót” – közölték.

A kurátor mint primadonna

De vajon megéri-e a képek veszélyeztetését, a költségeket, a pécsiek bosszantását a budapesti kiállítás, melynek címe – A magányos cédrus – Csontváry géniusza – nem biztat sok újdonsággal, a meg nem értett zseni hagyományos kultuszának folytatását ígéri. Gulyás Gábor kurátor nem árult el koherens koncepciót sem személyes beszélgetéseink alkalmával, sem azon a rendhagyó sajtóbejáráson, amikor a Honvéd Főparancsnokság üres épületében egy csapat újságírónak a csupasz falak között tartott vezetést. Gyutai Csaba, a Várgondnokság igazgatója nyilvánosan „az egyik leg­jelentősebb művészettörténésznek” nevezte Gulyást, aki tiltakozás nélkül zsebre tette a bókot, holott végzettsége szerint nem művészettörténész, hanem esztéta. Épp ezért kérdeztük, hogy milyen művészettörténészeket vont be a munkába, de nem árult el neveket. Az általunk megkérdezett Csontváry-szakértőket, köztük a Csontváry Múzeum szakembereit mindenesetre nem kérte fel, de hiszen nincs is róluk nagy véleménnyel, mondván, a festő késői, jórészt konstruált önéletrajzából indul ki a jelenkori Csontváry-kutatás. Mint mondta, nincs szükség művészettörténeti apparátusra, mert nem akar „belemenni a Csontváry-filológiába”, erre majd egy konferencia vállalkozik. Arra a kérdésre, mégis ki dönti el, hogy milyen kép kerül fel a falra, tekintve, hogy hemzsegnek a Csontváry-hamisítványok a magángyűjteményekben, Gulyás azt válaszolta, természetesen ő maga, hiszen régóta foglalkozik a festővel.

Egy nagyszabású kiállításnak, különösen, ha nemzetközileg is pozicionálni akarja tárgyát, elengedhetetlen része egy hazai és nemzetközi szaktekintélyek által írt katalógus. Ilyet a korábbi Csontváry-kiállítások is nélkülözni voltak kénytelenek. Amikor megkérdezzük, kik írják a katalógust, kiderül, Gulyás maga birkózik a feladattal. Eddig nem találkoztunk vonatkozó publikációjával, de Gulyás saját állítása szerint annyira beleásta magát a témába, hogy tudományos fokozatszerzésre is felhasználja majd a tanulmányát. (Beszéltünk ugyanakkor olyan neves művészettörténésszel, akit a kurátor felkért a katalógus megírására, ám ő a rendelkezésére álló két hónapot kevésnek találta egy komoly tanulmányra.) Gulyás nem ígér újabb tudományos eredményeket sem a kiállításon, sem a katalógusban, mert mint mondja, ez „kurátori kiállítás” lesz, aminek az a célja, hogy a kurátor értelmezési szempontjait felmutassa.

Az általunk megkérdezett szakemberek szerint egy többéves kutatásra épülő, nemzetközi múzeumi együttműködéssel megvalósuló, Csontváryt egyetemes művészeti kontextusba helyező kiállításra lenne szükség. Mások szerint ugyanakkor sem a Nemzeti Galéria, sem a Janus Pannonius Múzeum, sem más nem hozott létre ilyen tárlatot, és így „legalább történik valami Csontváry-ügyben”, még ha nem is lesz több a politikai kezdeményezésre megvalósuló kiállításoknál. (Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk a politika és Csontváry találkozásainak több évtizedes, tragikomikus történetét – a szerk.)

Ez esetben Gulyás mozgósította a politikát, hogy megvalósíthassa régi ideáját. Még a debreceni Modem igazgatójaként szeretett volna összehozni egy Csontváry-kiállítást Molnos Péter rendezésében, csakhogy a Nemzeti Galéria és a Janus Pannonius Múzeum nem adta kölcsön a jelentősebb képeket. Ezért belengette, hogy majd a háború alatt a Szovjetunióba hurcolt festményekkel pótolja azokat. Nem tudunk róla, hol akadt meg a fo­lyamat, egyáltalán érdemben elindult-e, de mivel eddig soha egyetlen jogtalanul elvitt festményt sem kölcsönöztek az oroszok magyar kérésre, kevés a valószínűsége, hogy a legkisebb eredménnyel kecsegtetett volna a próbálkozás.

L. Simon ismételt térnyerésével Gulyás csillaga megint emelkedőben van. A Várkert Bazár átadása után ismét felmerült hát a Csontváry-kiállítás, ami bevezette volna a nagy csinnadrattával többször is átadott helyet. A Nemzeti Galéria is megértette az idők szavát, ekkor már nem zárkózott el mereven a képek kölcsönzésétől. Aztán kiderült, hogy a kiállítóteremként használt testőrpalotákba egyszerűen nem férnek be a nagy képek. Ez után a föld alatti rendezvényterembe akarták vinni a tárlatot, de itt meg műtárgyvédelmi, biztonsági kockázatok adódtak. Így került aztán a volt Honvéd Főparancsnokságba. Az épület L. Simon egyik legkedvesebb gyermeke, hiszen kormánybiztosként ő irányította a felújítását az előző Orbán-kormány alatt, és most is a Miniszterelnökséghez tartozik. A megújult épület első kiállítását, egy Zsolnay-tárlatot, szintén Gulyás rendezte.

Aczél ajándéka

A pécsi Csontváry Múzeum ötlete az egykori baranyai titkártól, Pécs országgyűlési képviselőjétől, Aczél Györgytől származik. Az 1973-ban megnyílt múzeumba azonban még a festmények akkori tulajdonosa, Gerlóczy Gedeon adta tartós letétbe a műveket. Amikor a Művelődési Minisztérium megvásárolta az életmű megmentőjétől a kollekciót, az szabálytalan módon a saját leltárába került, és csak a 90-es években a Nemzeti Galéria állományába. Sárkány József, a Csontváry Múzeum igazgatója szerint szomorú, hogy nem volt elég lobbierejük akkor, hogy a pécsi képek a birtokukba kerüljenek. A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa cím is kihagyott lehetőség maradt, nem épült fel korszerű Csontváry Múzeum a jelenlegi, a célra csak megszorításokkal alkalmas, egyházi tulajdonban lévő épület helyett. A programsorozatot külföldi Csontváry-kiállításokra sem sikerült felhasználni, csak az isztambuli Pera Múzeumban nyílt meglehetősen visszhangtalan tárlat füzetnyi katalógussal kísérve. Ezt leszámítva csupán a múzeum 2011-es felújítása idején indultak utazó kiállításra a képek, méghozzá a messzi Szegedre és Szentesre, ahol összesen 30 ezer látogatót vonzottak. Pécsen született vagy megrendelt tudományos művekről, kötetekről, konferenciákról nem számolt be a múzeum. Időszaki kiállításnak nevezik viszont, hogy a Szerelmesek találkozása című festményt néhány hónapig kölcsönözték és kiállították. Négy éve teljesen felújították a múzeum belső terét és új világítást szereltek fel. 2013-ban ugyanakkor arról panaszkodnak jelentésükben, hogy a Csontváry Múzeum klímája működésképtelen, amelynek következtében télen a relatív páratartalom az előírt 40-60 százalék helyett 30 százalék alá csökkent, 16-17 fokos kiállítótermi hőmérséklet mellett. 2014-ben valamennyi grafikát UV-védelemmel rendelkező üveggel látták el, és idén azt a homlokzatot is felújították, amit most fognak megbontani.

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.