Marad tehát a folytatás, amely viszont történeti logika szerint valójában a kezdet, hiszen az első csomagolóanyagokról (vesszőből font kosár, cserépamfora, fahordó, faláda) van szó, kár, hogy csak szó, nem pedig mintadarab. Tulajdonképpen ez az a pont, ahol eldől a kiállítás tényleges tárgya. Csomagolástörténet? Nem - jóllehet a szöveg elrepít egészen a konténerig (a II. világháborús amerikai katonai szállítmányokig) és a 30-as években feltalált villás targoncáig. A papírcsomagolás története? Az sem, hiszen kartonról, hullámpapírról megint csak szóban tájékozódhatunk, na jó, ott vannak jelöletlen hordozóként a zacskók és dobozok lenyűgöző tarkaságát bemutató dobozépítményekben, installációkban. Kivétel a kihelyezett emeletes csomagolópapír-vágó "gép". A papírhenger szélét lefogó fémlap mentén lehetett tépni a papírból, és akkor jött még a vékony madzag vagy szőrös spárga. Az apróbb termékekhez, például tíz deka szöghöz persze nem járt csomagolópapír, csak felszeletelt újságpapírból csavart zacskó. A skála másik végén viszont szívesen látná, tapintaná az ember azt a sokféle papírtípust (zsír-, szűrő-, selyem-, itatóspapír, celofán, krepp- és víztaszító papír), amiket mind-mind csomagolási célból fejlesztettek ki.
A csomagolóanyag, mint az alkalmazott művészet tárgya ennél a szintnél azért magasabban lebeg. Erről szólna tehát a kiállítás? Ehhez viszont az amúgy hangulatos elrendezés tűnik egy kissé esetlegesnek, bármennyire érdekes is megtudni, hogy már az 1862-es londoni világkiállításon önálló szekcióban lehetett gyönyörködni a díszes, egyedileg tervezett csomagolópapírokban, dobozokban, továbbá hogy 1928-tól egy amerikai kézikönyv segítette a csomagolástervezőket. Koncepciózusnak nevezhető annak a bemutatása, hogy különféle rezsimek hogyan próbálták még a papírokon és zacskókon is sulykolni az ideológiájukat - a nekik persze kiszolgáltatott gyártók támogatásával. Példák: "Trianon" rajzszög, "Ha a 3 éves tervet segíted, önmagad erősíted" feliratú, immár a munkásállamhoz illően rossz minőségű papírzacskó.
Innentől kezdve azonban rajtunk a sor: nekünk kell rendet vágnunk a tárgyak sűrűjében. És miközben szívesen belemegyünk a játékba, szorgalmasan bekukucskálva az egyik fal mentén felállított "ház" ablakain, nem igazán értjük, miért ez vagy az a tárgy látható "rejtve", és miért van szabadon, az orrunk előtt amaz. Cikázhatunk időrendet keresve, nézelődhetünk a termékek jellege szerint, további lehetőség az emlékek, a családban, szekrények aljában őrzött régi gombos, cérnás, iratos, fényképes dobozok felidézése, rácsodálkozó összevetése a kiállított darabokkal.
A színgazdag változatosság még így, ebben a viszonylag szűk kiállítótérben is lenyűgöző, nem is szólva az "egység a sokféleségben" gondolat, illetve érzet ajzószer hatású, izgatott átéléséről. Jelentős időbeli harántugrással visszatérhetünk az Inota és Úttörő szelettől a lant és zsirárdikalap alakú bonbonosdobozok világába, ahonnan aztán kitekinthetünk mindazokra a - részben elfeledett - cikkekre, amelyeket annak idején zacskóban, papírdobozban árultak. Hintőporként használt száraz sampon, kékítő és púder, Torpedo cérna (az vajon fagurigás volt még?) és patikai porkapszula. Mössmer József "A menyasszonyhoz" címzett fehérnemű- és vászonkereskedésének (restaurált!) csomagolópapírja a legrégebbi darab a kiállításon (szalmazsákok, tolltokok, kelengyék és lábravalók, fürdő-czikkek, ujjasok, lábtörlők, továbbá szakálkák a leendő babának).
A művészek tervezte csomagolásokból csak részletek, mintadarabok láthatók. Lukáts Kató, Helbing Ferenc, Káesz Gyula mellett a Zsolnay-kerámiák tervezőjeként ismertté vált Darilek Henrik (vagyis Harry) áll a fő helyen - minden tiszteletünk, csakhogy legalább ennyire izgalmas egy teljesen dísztelen és lenyűgözően értelmetlen, fehér esernyőcsomagoló tasak. Az előtérben a műanyagok térhódítását követhetjük, például azét a sprőd, vastag, átlátszatlan típusét, amely többnyire ipari üzemek betűszóba tömörített nevét viselte egykor - mérföldekre távolodva például a Koestlin (a Győri Keksz- és Ostyagyár elődje) Édes Könyvtárától, amelyben valóban filigrán kis könyvecskékként sorakoznak egymás mellett a fantáziadús ízű apró bonbonok (Rio gyöngye, Néger öröm, Madárdal stb. cím alatt).
Az önértéket képviselő csomagolás japán eredetének is szán egy rövid ismertetőt B. Nagy Anikó kurátor, és hinnénk is meg nem is, hogy az 1850-es években a Japánból érkezett árukat olykor fametszett képekből bontották ki az európai kikötőkben. Rejtőzködés és kitárulkozás - ez tűnik a leghasználhatóbb fogalompárnak, rátromfolva ezzel egy korábbi Koronczi Endre-kiállításról itt ragadt szélfútta nejlonzacskó szándékolt üzenetére, miszerint a tasak eleve szemétnek született. Elmondhatnánk ezt a legszebb csomagolásról is, ha nem tudnánk, hogy éppen ez a többlet, a hasznosat körülvevő haszontalanság, a nem elengedhetetlen az, ami rálátást nyújt a szükséges, kényszerű dolgok és cselekedetek sík pusztaságára.
Kiscelli Múzeum, október 6-ig
