Kiállítás

Black&White

  • - dck -
  • 2013. június 30.

Képzőművészet

A több mint húsz művész munkáját felvonultató csoportos kiállítás egy nehezen vitatható, de meglehetősen soványka alaptézisből indul ki: "Szembetűnő volt, hogy az utóbbi pár évben milyen sok művész találja meg a kifejezési formát a két alapszínnel, a feketével és a fehérrel."

A koncepciót jegyző, meg nem nevezett kurátor elsősorban festményeket válogatott (vagy kért?) a galériához tartozó művészektől - s mily meglepő, ezen művek kisebb részéről állíthatjuk azt, hogy megmaradnak a monokróm megoldásnál. (Ez utóbbiak közül kiemelkedik Szurcsik József, Hecker Péter és Dániel András festménye.)

Maga a kiállítás is ezen a formális megközelítésen bukik el - hiába szerepel ugyanis nem kevés jó munka (köztük olyan finom meditációs képek, mint Szikora Tamás vagy Váli Dezső alkotása), ha szinte semmilyen módon nem kapcsolódnak egymáshoz. Nem mintha a rendező nem tett volna meg mindent, hogy az erősen széttartó egyéni kézjegyeket valamiféle rendszerbe illessze. Így kitapintható egy önarcképszekció (Bukta Imre, Nagy Kriszta), a fotóalapú munkákra felelő "fényképszerű" festmények köre, de felismerhető egyfajta életképszerű vonulat is (Alexander Tinei). A fotók és fényképek mellett szerepelnek lightboxok (Agnes von Uray), illetve egy konceptuális "objekt" Gerber Páltól. A Fekete váza - fehér tányéron című munka nem csupán pontosan az, aminek állítja magát, hanem megemlítődik a kiállítás bevezető szövegében is. Eszerint a művészetben eluralkodó "bombasztikus hatások" ellenében inkább "egyszerű kijelentésként értelmezhető prezentációk kellenének". Továbbá valami tartalmi ötlet, hogy összetartsa a kiállítást.

Godot Galéria, Bp. XI., Bartók Béla út 11., nyitva: június 22-ig

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.