Dokumentumfilmek a weben - Ki kérdez?

  • Ruprech Dániel
  • 2011. május 26.

Képzőművészet

Az elmúlt évtizedben, különösen az utóbbi két-három évben a világ dokumentumfilm-készítői egyre izgalmasabb formáit fedezik fel az internet nyújtotta lehetőségeknek.
Az elmúlt évtizedben, különösen az utóbbi két-három évben a világ dokumentumfilm-készítői egyre izgalmasabb formáit fedezik fel az internet nyújtotta lehetőségeknek.

Az egyik leglátványosabb példa a YouTube-on nemrégiben bemutatott Az élet egy napban (http://www.youtube.com/user/lifeinaday) című produkció. A kezdeményezés, miszerint egy napot (2010. július 24.) az egész világ (192 ország) képekben rögzít, és feltölt a világhálóra, izgalmas kihívásnak tűnt, csak sajnos a 94 percre összevágott valóságdarabkák a legritkább esetben lépnek túl az esetlegességen és a rácsodálkozáson. Az alkotók és a felhasználók közötti határvonal ilyetén elmosásával a CNN iReport oldala (http://ireport.cnn.com/) már 2006 óta foglalkozik. Itt a feltöltött videók egymástól függetlenül, teljes hosszukban elérhetők - a legkülönbözőbb témákban és minőségben; vágatlan filmdokumentumoktól szerkesztett amatőr dokumentumfilmekig. Az iReport mint egy hatalmas video-adatbázis a világ eseményeit archiválja. A webdokumentumfilmek esetében azonban nem a felhasználók forradalma tűnik érdekesnek, hanem azok a projektek, amelyek az internet segítségével dolgoznak fel egy-egy témát, újradefiniálásra késztetve mintegy a dokumentumfilm amúgy is nehezen meghatározható műfaját.

David Lynch Interview Project (http://interviewproject.davidlynch.com/www/) néven indított sorozatot (ez tavaly májusban, a 121. epizóddal ért véget, és idén márciustól Németországban folytatódik). Az egyes kisfilmeket a rendező fia, Austin Lynch és csapata készítette. Az Egyesült Államok különböző államaiban, egy kocsmában, az út mellett vagy egy verandán megtalált alanyok beszélnek magukról, életükről, miközben a kamera pásztázza a környezetüket - mindez alig négy percig tart. Lynchre jellemzően mégis megvan e kisfilmek különleges hangulata: hétköznapi, de furcsa figurái szépen beleillenek a rendezői életmű USA-képébe. Egy térkép segítségével követhetjük a stáb útját, de nincs kijelölt sorrend, tetszőlegesen válogathatunk az interjúk között.

Hasonló elvre, csak szűkebb témára épült a kanadai állam által finanszírozott, már szintén befejezett GDP - Measuring the human side of the Canadian economic crisis (http://gdp.nfb.ca/index) című webdoku is, mely a gazdasági válság negatív hatásaitól érintett emberekre fókuszált. 17 szereplő élete ismerhető meg, egy év leforgása alatt. Az elkészült filmeket - a reakcióidő gyorsítása érdekében - egyből a netre töltötték, egy állandóan bővülő filmfolyamot tárva nézőik elé. Az alkotók megőrizték az elbeszélések sorozatjellegét; különböző számú webizódok mutatják be az egyes történeteket, de el is tértek a linearitástól, hiszen a 17 történet időben párhuzamosan, az ország különböző régióiban zajlik. Az eltérő földrajzi körülmények hangsúlyozása mellett szintén egy térkép segítségével választhatjuk ki a filmeket vagy fotóesszéket.

Multimédia

Az Interview Project és a GDP leginkább a befogadás felületét változtatta meg, de legfőbb üzenetüket még mindig magukkal a filmekkel közölték. A webdokumentumfilm következő lépcsőfoka azonban már a filmtől is messzebbre kerül, amikor a mozgókép csupán a műegész egyik összetevőjévé válik. E multimédiás weboldalak teljes dokumentumanyagukat szövegekben, animációkban, filmekben, fotókban, hanganyagokban adják át. Az olyan webdokukban, mint Joachim Eggerstől a Saving Papua New Guinea's Forest (http://webdocs.dw-world.de/papua/index.php?lg=en) vagy Samuel Bollendorff és Abel Segretin munkája, a Journey to the End of Coal (http://www.honkytonk.fr/index.php/webdoc/), én magam vagyok a főszereplő. Eldönthetem, hova megyek először, a faluba vagy az erdőbe, a felkínált kérdések közül melyiket vagy milyen sorrendben kérdezem meg a szénbányában dolgozó munkástól. Utam során hozzáférhetek egy térképhez és egy noteszhez, amely a "játék" előrehaladtával újabb és újabb információkkal telik meg. Persze egy bizonyos határon belül, de mégiscsak a saját érdeklődésem szerint tudom alakítani magát az anyagot. Amellett, hogy az adott témák feldolgozására mindegyikük hasonló eszközöket használ, számos hangon megszólalva, különböző alkotói magatartásokkal dolgozzák fel témáikat.

David Dufrense és Philippe Brault Prison Valley című webdokuja úgy kezdődik, mint egy tipikus magyarázó-okító dokumentumfilm. Interjúrészletek, mindentudó narrátor, impozáns beállítások vezetik be a filmet, majd hirtelen egy motel recepciós pultjánál találom magamat, felszólítva a regisztrációra. A bejelentkezés után a szállodai szobámban választhatom meg a coloradói börtönipar felfedezésének útjait. Végig érződik a klasszikus és az interaktív dokumentumfilm kettőssége: egy narrátor bevezet a témába, állításait pedig interjúalanyok támasztják alá, egészítik ki. Ilyenkor egészen visszaszorulok passzív nézői helyzetembe. Az állandó narrátori jelenlét mintha kiütné a felhasználói szabadságomat.

Sokkal személyesebb hangon szólal meg a Welcome to Pine Point (http://interactive.nfb.ca/#/pinepoint). A nosztalgikus hangulatú produkcióban az alkotó hosszú évek után utazik vissza szülővárosába, Pine Pointba, egy kis településre, mely az ottani bánya miatt épült, és vált néptelenné a bezárása után. Összeolvasztja a különböző médiumokat: állandó zenekíséret és szöveges hanganyag mellett lapozgathatunk fotókat, amelyek mellett kis irományok, újságcikkek olvashatók, a háttérben pedig egy elmosódott, animációval dúsított kisfilm megy, melyet egy gombnyomással megtisztíthatunk az előtte felhalmozódott dokumentumoktól. A Pine Point összhatását tekintve sokkal határozottabban használja ki multimédiás lehetőségeit, mint az eddig említett oldalak, néha azonban egészen megterhelően ömlik ránk a kép- és hangözön.

A felsorolt művek majd mindegyike nyilvánvalóan felidézi egy új műfaj távlatait, ugyanakkor a hagyományos dokumentumfilmezés is alighanem jól van, köszöni.

Neked ajánljuk