Kiállítás

Éhes bakák

Gulyáságyú és rohamsisak

  • - kovácsy -
  • 2015. június 14.

Képzőművészet

Miközben a hátországban még viccesnek szánt „háborús étlapokat” lehetett látni belgrádi haramialevessel és belga vagdalt hússal, kinn, a fronton már kanállal mérték a csajkákba a szétmorzsolódott „komiszkenyeret”, már ha nem éppen némi húst adtak bele rizzsel egybefőzve, levespéppel.

Ez csak akkor történhetett meg, ha a trén egyáltalán képes volt utol­érni és megtalálni a saját harcoló egységét. A rémes szomjúságra viszont nem mindig volt megoldás, sok feltételnek kellett összeállnia ahhoz, hogy hóval teletömött, felakasztott kincstári gatyából csordogáló ivóvizet lehessen nyerni. Ilyenkor aztán mindegy volt minden, lehetett akár hulla is az árokban, a szomjas katonák minden tiltás ellenére szürcsöltek a vízből – nincs mit csodálkozni a kitörő járványokon.

Első hallásra kétségkívül van abban valami perverz, hogy a kiállítás már csak a helyszínénél fogva is összekapcsolja a vendéglátás és a háborús élelmezés témakörét. Ám ha belegondolunk, látnunk kell, hogy teljes mértékben indokolt a képzettársítás, hiszen a háború egyebek mellett grandiózus élelmezési feladat is. A magyar hadsereg kimeríthetetlennek tűnő éléskamrája fokozatosan kiürült, amit a közös haderő osztrák fele, amely számított erre a tartalékra, igencsak rossz szemmel nézett. Így aztán hamar eljött az idő Lajtán innen és Lajtán túl, amikor a hátország lakosságának is hozzá kellett szoknia a megszorításokhoz, a sorban álláshoz, a pótszerekhez, a lemondáshoz.

Mindezt látványos és színes tárgyak segítségével mutatják be a látogatónak: ételjegytömbök, hirdetmények, póttea és pótkávé, korabeli – üveges – konzervek. A pótszerek elszaporodása indokolttá tette az adott körülmények között elérhető alapanyagok tulajdonságait bemutató, népszerűsítő főzőtanfolyamok indítását.

A lakosságnak a háborús erőfeszítésekbe ambicionált bevonásának egyre közvetlenebb eszközei is megjelentek: adománygyűjtő kocsik járták a városokat, később aztán, amikor már a visszatérő invalidusokról, illetve hadiárvákról is gondoskodni kellett, az adakozásra felszólító hirdetmények egyre konkrétabb javaslatokkal álltak elő a tartós hentesárutól, csokoládétól kezdve egészen a készpénzsegítségig.

Aztán hogy az adományokból – vagy éppen a bedobozolt, postán küldött hazaiból – mi jutott el a címzettekig, az már kérdéses. Egy, a „csomagcenzúrára”  panaszkodó katona szerint „a levélből azt húzzák ki, ami rossz, a csomagból pedig azt, ami jó”. Márpedig igencsak rászorultak volna a katonák egy-egy ünnepi falatozgatásra, még úgy is, hogy a hadvezetés igyekezett gondoskodni folyamatos ellátásukról, ami komoly szervezést igényelt. Ezt a feladatot látta el a számtalan trén, vagyis „vonat”, ami ebben az esetben nem vasúti szerelvényt, hanem egy egész szállítórendszert jelent: szekerek, málhásállatok, gépkocsik, és csak a legritkább esetben vasúti járművek. Az „ütközetvonat” igyekezett szorosan követni a harcoló egységeket, már amennyiben az útviszonyok ezt lehetővé tették. Ebben vonszolódott a gulyáságyú is, amelyet a hosszú kéménye miatt neveztek így. De volt „málha- és seregvonat” is – és mindez együtt sok kilométeres oszlopokban vonult a célja felé.

Az állat vontatta gulyáságyú, amelyben menet közben, lassú tűzön főtt az étel két, közel száz- és egy húszliteres üstben, túl meredek terepen használhatatlan volt. Ott főzőládát kaptak az egységek. A 25 személyre méretezett szigetelőládákba helyezték a forrásig előfőzött ételt, majd az egészet jól betakarva lezárták. A készre főzés így már menet közben zajlott. A főzőláda annyira sikeresnek bizonyult, amikor évekkel a háború előtt bevezették, hogy a polgári életben a takarékosságra sarkallt háziasszonyok eszközévé vált.

Mindemellett a trén jó esetben magával vitte a kávét melegen tartó forró vizes tartályokat, amelyekbe rögzítve beleállították a fémkannákat. A ritka darab a kiállítás olyan éke, amely felér az összes háborús emléktállal, csajkával, beszolgáltatott rézmozsár fejében kapott és a legfőbb hadurak képével díszített porcelánmozsárral.

A tábori sütödék is vontatható kemencékből álltak. Kapacitásuk nem volt éppen szűkös (egy hadosztálysütöde tíz négyfogatú sütőkemencében 16 óra alatt húszezer ember napi adagját volt képes elkészíteni), de ki lehetett egészíteni a szabadban tapasztott kúpos pótkemencékkel is. A hordozható változat pedig úgy készült, hogy szakavatott kosárfonók vesszőből elkészítették, kívül-belül alaposan körbetapasztották, majd pedig kiégették. Ekkor a fonadék is hamuvá lett. Csakhogy mindez semmit sem javított az egyre romló élelmezési helyzeten. Kukacos szárított zöldségből készült vagy dohos ­répafőzelék – a szomorú egyhangúságba az vitt némi boldogságot, ha egy-egy málhásállat megérett a vágásra, és ló­gulyással ehették tele magukat a katonák. Ahogy teltek az évek, már a tábori kantin sem volt a régi: a régi, jó minőségű sör helyett pótszerekből készült löttyöt árultak.

A kiállítótér a beugróival igen alkalmas arra, hogy a rendezők különféle enteriőrök kialakításával szórakoztassák magukat, amelyekben aztán a jó szemű néző felismerhet bizonyos összefüggéseket. A térbeli korlátok szerencsére nem engedik, hogy parttalanná váljon a kiállítás, így is vannak olyan részletek, amelyek úgy festik alá a szöveget, hogy megfelelő (tehát nem jelképesen elhelyezett) tárgyakkal nem húzzák alá az állításokat. Ott vannak viszont a fényképek, és ezek mindennél jobban beszámolnak a katonák életkörülményeiről, hogy elképzelhessünk egy tábori menázsit (étkezést) vagy a rosszul öltözötten várakozó hátországi tömeget egy hatósági hússzék előtt.

Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, május 31-ig

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.