Ahhoz képest, hogy a közhiedelem szerint egy nem populáris zenei irányzat legfőbb éltetője maga a szubkulturális, többé-kevésbé összetartó közeg, az egyik legfontosabb elektronikus stílusnak egyáltalán nincs "szcénája". Az elektro (vagy electro) mégis egész jól megvan már vagy két évtizede, sőt a hozzáértők állítják, hogy máig állandó forrásként funkcionál, szinte minden más áramlat merít belőle.Bár külföldön sincs másképp, a magyar viszonyok mutatják a legjobban a hátország hiányát. Még a triphopnak, a dancehallnak és a downtempónak is korrekt ".hu"-s honlapja van, noha egyik sem bír orbánviktori rajongótáborral. Az elektro azonban tudomásunk szerint híján van az önálló, jól ismert netes fórumnak, az electro.hu és az electro.lap.hu címeken "csak" remek linkbázisokra lelhetünk. Így aztán nem csoda, hogy a csupán e stílusra szervezett bulik sem léteznek idehaza. Igaz, a Minimalheadz trió tagjai (dj Isu, Odin és Tégla, akik az Eat The Beat című, vasárnap hajnalonként jelentkező műsort is csinálják a Tilos Rádióban) olyannyira szívükön viselik az elektro sorsát, hogy a saját partijaikon és vendég dj-ként is mindig játsszák, továbbá itt kell még megemlíteni dj Coyote-ot, az Új Látásmód Fúziót, valamint Marcel liveactjeit - de ezzel nagyjából végére is értünk a hazai apostolok felsorolásának. Más lemezlovasok legfeljebb alkalmanként nyúlnak igazi elektróhoz.
Már amennyiben létezik olyan, hogy igazi. "Nehéz beszorítani valamely producert kizárólag ebbe a stílbe. Hogy mást ne mondjak, a nuskool-breakbeat is ilyen alapokból indult ki" - jelzi a skatulyázás nehézségét Kömlődi Ferenc, a Mennyek kapui - Az elektronikus zene évtizede című könyv társszerzője. "Ennek ellenére mondhatjuk, hogy az elektro az egyik legmarkánsabb irányzat. Monoton, gépies, tiszta robotzene, a minimalhoz és a technóhoz hasonlóan egyszerű eszköztárral, ám azoknál is csupaszabb, szikárabb. Tipikusan "a kevesebb több" elve alapján építkezik" - teszi hozzá Kömlődi.
A technóhoz való viszony egyébként is érdekes kérdés. "Az elektro olyan témákat, hangszíneket használ, amelyek a technóba nem férnek bele, ráadásul törtebb ütemű is. Nem a lábdobon van a hangsúly, hanem a pergőn, a ritmikai világa ezáltal kevésbé statikus. Bizonyára erre vezethető vissza a kísérletezgető, progresszív jellege" - véli Kántor István, azaz dj Isu. Azt pedig Kömlődivel egybehangzóan állítja, hogy az elektro filozofikusabb, mondhatni intellektuálisabb a legtöbb irányzatnál; ahogy a trance az érzelmekre, a techno meg a zsigerekre, úgy ez inkább az agyra hat. S hogy visszakanyarodjunk a kezdeti gondolathoz: valószínűleg ezért sem futott be nagy karriert tánczeneként.
A gyökerek egészen a Kraftwerkig nyúlnak vissza. A német trió a hetvenes években barkácsolt össze először olyasvalamit, amit ma elektrónak nevezünk, sőt a tíz évvel későbbi, Electric Café című albumát egyenesen az irányzat gyöngyszemeként emlegetik. E két időpont közé tehető ugyanakkor az amerikai hőskor: a techno "keresztapja", Juan Atkins megalapította a Metroplex kiadót, majd a Cybotront, amelynek No Ufos című maxijából akkoriban lélegzetelállítóan soknak számító kétezer példány fogyott el. Sorban alakultak a később méltán híressé vált kiadók, így például az Underground Resistance, annak a Mad Mike-nak a projektje, aki rengeteg tehetséges arcot gyűjtött maga köré (az UR-nél tekergette először a potmétereket többek között Jeff Mills és Robert Hood).
Akkoriban egyébként még többnyire elektrofunkot emlegettek. Electro Phunk volt a címe a Shock ´82-es sikeralbumának is, és dj Assault is az Electrofunk Records nevet adta saját kiadójának (lásd keretes írásunkat). Közben a hiperaktív Atkins újabb formációt rittyentett, Model 500 néven, majd megjelent a ma már klasszikusnak számító Aux 88 (Keith Tucker, Tommy Hamilton, dj Dijital) és a Drexciya. Ez már jobbára a kilencvenes évekre tehető második hullám: ugyanekkor született meg a Twilight 76 és a Databass, illetve a Burden fivérek bábáskodása mellett a Direct Beat kiadó, de ezen időszakban váltak szét az alirányzatok is: miami bass, ghettotech, booty bass és egyebek.
A fent említett prominensek közös jellemzője, hogy valamiképpen mind Detroithoz kapcsolódnak. (A michigani várost általában a "techno fellegvára" szókapcsolattal illetik, és az egybeesés nem véletlen: a két stílus, amint fentebb már szóltunk róla, sokban rokonítható egymással.) Detroit mintegy elektro-elefántcsonttoronyként magasodik az elektronikus zenében, hiszen máshol alig készültek efféle muzsikák az elmúlt években, és elenyészően kevés kivétellel - a német Anthony Rother K7 kiadója, illetve egy-két holland projekt - ez ma is így van. De ennél is furcsább, hogy hiába vezet minden út Detroitba, az elektrót befogadó - ismét hangsúlyozzuk: valódi közösséget nem alkotó - hallgatóságot sokkal inkább Európában találjuk. Eme abszurd helyzet lakmuszpapírja az évente megrendezett Detroit Electronic Music Festival, melynek publikuma, amennyiben hihetünk a híreknek, javarészt a mi kontinensünk zenekedvelői közül kerül ki.
Galambos Péter
A polihisztor diszkós
A tavasz első estéjén, fönt a Citadellán került sor a Horizone nevű partira, dj Assault főszereplésével. A Minimalheadz nem hozott még ide nagynevű külföldit technózni, tehát Assault szerepeltetése irányzatgyűjtő, hattermes bulijukon már várható volt. Az amerikai produkciójának elhelyezése a nem túl nagy, ám szellős és látványos panorámateremben (igazodási pontokként kiírva az elektrót, a bootybasst és a ghettotechet) szerencsés húzás volt: zaklatott, de vidám szettje alatt tömött sorokban csápolt a népség, ő pedig élvezte a lelkesedést, melyet leginkább neki köszönhettünk.
Az egyedülálló módon egyszerre szövegláda, lemezlovagló és ceremóniamester Assault (ha valakinek fontos: Craig D. Adams) elemi közege lehet a buliztatás, hiszen már tizenkét éves korában a környékbeli klubokban garázdálkodott. Jó fiú módjára aztán elvégezte az (atlantai) egyetemet, csak később csapott bele teljes tenyérrel a lecsóba. 1996-ban összerakta házistúdióját, majd magához vette Mr De´-t, összehozták az Electrofunk Recordsot, s néhány év alatt elképesztő mennyiségű zenét adtak ki és el.
- zubor -
