53. Berlini Filmfesztivál: A menekülő mozi

szerző
Nagy Elizabeth
publikálva
2003/7. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Látom magamat tucat évvel fiatalabban, először tudósítom a Magyar Narancsot e kitüntetett helyről. 1991 hideg tele, zajlik az Öböl-háború, amerre járunk, mindenhol beleütközünk. Rendőrök őrzik a bejáratokat, táskánkat minden lépcsőfordulóban átkutatja valami hivatalos szerv. Idén januárban még csak az elővetítéseknél tartottunk, máris mindenki azt kérdezte: mi lesz, ha háború lesz?

Látom magamat tucat évvel fiatalabban, először tudósítom a Magyar Narancsot e kitüntetett helyről. 1991 hideg tele, zajlik az Öböl-háború, amerre járunk, mindenhol beleütközünk. Rendőrök őrzik a bejáratokat, táskánkat minden lépcsőfordulóban átkutatja valami hivatalos szerv. Idén januárban még csak az elővetítéseknél tartottunk, máris mindenki azt kérdezte: mi lesz, ha háború lesz?Az akkor még megválaszolatlan kérdés további kérdéseket és feltételezéseket szült. Lesz-e fesztivál, és rendben van-e az, hogyha a világ egy másik felében szórják a bombákat, mi csak nézzük itt a filmeket. Az efféle képzetek egészen odáig terjedtek, hogy annak is híre ment, miszerint a nagy amerikai sztárok mindegyikének a szerződésében létezik az a klauzula, mely szerint a vészterhes időkben ők ugyan föl nem ülhetnek egy repülőre biztonsági okokból. A folyamatos szóbeszédre reagált a fesztivál vezetése is. Állították, hogy

B terv nincs,

de ha mégis történik valami, elképzelhető egy külön program. Mint tudjuk, a Berlinale tíz napja alatt nem tört ki a háború, ugyanakkor a filmek válogatása mintha mégis a végzetesen megosztott világ baljóslatú eseményeire kívánt volna válaszolni. Mindezzel együtt a filmekhez jobban kapcsolódó dolgok terén is történt valami olyasmi, ami már régóta nem, és amit majd évek múlva is fölidézhetünk. A filmfesztiválok, legyenek bár A vagy B kategóriásak, alapvetően egy kaptafára működnek. Eljönnek a híres színészek és színésznők, épp csak egy napra, sajtócirkusz, promóciós interjúk, red carpet, ováció és spuri vissza a repülőtérre, ez a sajtó és a filmesek napi rutinja ilyenkor. De az idén minden másképpen volt. Eljöttek és itt maradtak a világsztárok, némelyikük majd egy hétre. Ám hogy időtöltésük mégse legyen teljesen felhőtlen, a nyomukban járó sajtó, némileg megfeledkezve a filmművészet égető és aktuális kérdéseiről, mindig ugyanazt az egy dolgot kérdezte tőlük. Mit szólnak Bushhoz, és mi a véleményük a háborúról. Dustin Hoffman, aki a dögunalmas Moonlight Mile főszereplőjeként a korosodó sármőr szerepében vonta magára a közfigyelmet, a Cinema for Peace gálán rögtönzött politikai szózatot az egybegyűltekhez, melyben bátran szállt szembe a teljes Bush-adminisztrációval és a világ összes békétlenkedőjével. Gyújtó hangú beszéde nem is maradt visszhangtalan szinte szemrebbenés nélkül csatlakozott hozzá George Clooney és Spike Lee is. Berlin szerette őket nagyon.

A fesztivál mindennek ellenére mégis a filmekről szólt. Noha előbb túl kellett esni a Talent Campuson, ahol Wim Wenders, Dennis Hopper, Ken Adam és sok más hasonszőrű gyilkolta szemináriumokkal, vitarendezvényekkel és afféle miniforgatásokkal a meghívott fiatal filmkészítőket és színészpalántákat. "Towards Tolerance" szólt az idei fesztivál mottója, és ennek szellemében a program megfelelően bizonyult nehezen emészthetőnek. Be lett mutatva az úri közönségnek korunk csúnya oldala, a világ ridegsége és az élet ellenkezője: a halál. Láttunk szlovén embercsempészeket akcióban (Rezervni Deli), erősen nyomorgó bányászokat (Mang Jing),de ami a legborzasztóbb, 79 négyzetméteren visszaállították nekünk az NDK-t, egy halálos beteg édesanya lelki nyugalmát elősegítendő (Good Bye Lenin).

Michael Winterbottom

az In this Worldben arcot és személyiséget adott azoknak a menekülteknek, akiket itt minálunk az első világban minden további nélkül kezelünk úgy, mint összetevőt egy képletben, és kérlelhetetlen nemtörődömséggel rugdosunk haza anélkül, hogy akár bele is gondolnánk abba, mi vár otthon rájuk. Egy fiatal afgán unokatestvérpár kálváriája Peshawartól egészen Londonig, 40 óra egy levegőtlen konténerben, kell-e mondani, minek a 40 órája lehet csak. Az érzékeny dolgozat távolról sem érdemtelenül részesült a fesztivál legmagasabb kitüntetésében.

A halál 40 és 50 órája után a 25th Hour már némileg szelídebbnek tűnik, de amikor kiderül, hogy a főhős legjobb barátaitól búcsúzik, hisz kábítószeres ügye miatt 7 év börtönbüntetést várja, a néző számára nyilvánvaló lesz, ebből egy esztendő is több, mint a halálbüntetés. Alan Parker The Life of David Gale című filmje végre egy igaz történetet mesélt el. A hiperintelligens Gale évekig harcolt a halálbüntetés ellen, mondhatni hiába, hiszen egy-két fura fordulat után maga is halálraítéltként lép elénk. És mindez csak a jéghegy csúcsa.

Ennyi halálra talán csak a folyamatos bulizás jelenthet orvosságot. Legalábbis a sztárok így voltak vele. George Clooney minden éjszakáját klubokban töltötte, Dustin Hoffman néha reggelig táncolt, s egyszer még beállt pincérnek is, Nicholas Cage a német-amerikai barátság foszladozni látszó szálát igyekezett összefonni ismét, a német versenyfilm buliján domborított nagy lendülettel. Spike Lee még nála is tovább ment, ő egy német elsőfilmes rendezőt tüntetett ki figyelmével. Ám a halál a bulizás közben is lengette a kaszáját, Daniel Toscan du Plantier, a nagy filmproducer, az Unifrance elnöke moziba menet rogyott az aszfaltra, ahol végzett vele az infarktus.

Ám a Berlinale nem ért ilyen szomorú véget. Félmillió ember tüntetett a háború ellen, és Atom Egoyan zsűrielnök a számos díj és kitüntetés mellett egy magyar siker hírnöke is lett: Fliegauf Benedek az elsőfilmesek között ért el kiemelkedő eredményt. Innen is gratulálunk.

Nagy Elizabeth

(Berlin)

szerző
Nagy Elizabeth
publikálva
2003/7. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...