Kiállítás

Foucault átka

Gerhes Gábor: Neue Ordnung

  • Kürti Emese
  • 2013. december 7.

Képzőművészet

Azt írja Michel Foucault, hogy a hatalom rögzíthetetlen, mert megoszlik, terjed az emberek között, hálózatszerűen szerveződik meg, és ebben a hálózatban az egyének nem pusztán elszenvedői, hanem gyakorlói is a hatalomnak.

A hatalom föntről lefelé mutató irányát megfordítva Foucault azt állítja, hogy az egyének a hatalom voltaképpeni továbbítói, reléi, "a hatalom az egyéneken keresztül árad szét, nem pedig rajtuk keresztül, bennük jut nyugvópontra". Továbbgondolva: a hatalomnak ez a mikrofizikája nem egyszerűen csak lehetetlenné teszi az erkölcsi fölmentést a bármiféle hatalom közelségében való természetszerű kollaboráció felelőssége alól, hanem egyszerűen kiterjeszti a felelősséget valamennyi társadalmi résztvevőre, függetlenül attól, hogy a formális logika szerint mekkora hatalommal rendelkezik. A hatalom általános jelenvalósága ily módon a kiterjesztett felelősség és a vele járó állandó erkölcsi dilemma válságos helyzetébe hozza az egyént, akinek nincsen lehetősége kibújni a mindent átszövő játék szabályainak kaotikus hálójából.

Ez így talán kissé elvontnak tűnik, de az elvontságot épp a hétköznapok mikrofizikája oldhatja fel, vagyis azoknak a morális kérdéseknek a végtelen sora, amelyből minden kollaborációra kényszerülő, az aktuális hatalommal szembeni averzióját, megvetését és undorát leküzdeni nem tudó egyén részesül. Foucault átka a részvételben bújik meg. Gerhes Gábor kiállítása a Trafó Galériában azonban épp azért hátborzongató, mert semmi sincs lefordítva a köznapi (aktuális) konkrétumokra a hatalom és az egyén viszonyát illetően (szemben a társadalomkritikus művészet azon gyakorlatával, mely kritikájának elemeit a kifogásolt politikai működésből veszi), hanem épp ellenkezőleg: Gerhes azt állapítja meg, hogy ez a viszony öröktől való, változatlan és elviselhetetlen. Az "új rend" összefoglalása alatt a megfélemlítő apparátusok a legkülönbözőbb, világi és egyházi komponensekből tevődhetnek össze, működhetnek földalatti illegalitásban és uralkodói dominanciában, titkos társaságként vagy a nyilvánosságot vallási eszközökkel kontrolláló tömegszervezetként. Az új rend valódi természete kiismerhetetlen, mert maszkok és titokzatos jelszavak mögül gerjeszti a félelmet egy olyan kelléktár használatával, amelynek a történetisége és mély kulturális beágyazottsága internacionálissá teszi a jelentéseket.

Mindennek a vizuális megjelenése a gerhesi ikonográfiaképzés konzekvens módszerével valósul meg: a jelmezes műtermi szituációk végeredménye egy fekete-fehér fotósorozat, melynek darabjai önmagukban vagy triptichonba rendezve egyszerre idéznek meg szado-mazo jeleneteket, vallási allegóriákat, katonai vagy uralkodói portrékat. Egy fiktív, megkonstruált, ám a vallásos ábrázolások utalásosságára épülő saját vizuális rendszer épül fel a képeken és objekteken, olyan, könnyen azonosítható szimbólumok kapaszkodóival, mint a kereszt vagy a tőr. Ezek a konvencionális, történeti szimbólumok aztán szervesen illeszkednek olyan, az alkotó által újraértékelt kulturális motívumok körébe, mint a (vaddisznóbőr) körmeneti zászló vagy a liturgikus kendővel letakart portrészobor. Gerhes korábban is ugyanezt a jelmezes játékot űzte, és nem állt tőle távol akár az explicit társadalomkritika sem, ezeket a műveket azonban a bomlás, a sötétség és a gonoszság minden eddiginél nyomasztóbb metaforáiként használja.

A képekhez és objektekhez tartozó, főként idegen nyelvű szövegek tovább mélyítik a művek kulturális referencialitását - gondoljunk a középkori táblaképfestészet latin nyelvű, szalagos felirataira -, tartalmuk azonban vegyes: hol vallásosan kinyilatkoztató, hol pedig önkényuralmi jelszavakat idézően tömör. Mindjárt a belépéskor a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéből vett részlet eszperantó fordítása olvasható, kalkulálva azzal az adottsággal, hogy a szöveg így sokak számára értelmezhetetlen: "...A 'szabadság' szó arra indítja az embereket, hogy szembeforduljanak mindenfajta hatalommal, mindenfajta tekintéllyel, még Istennel és a természet törvényeivel is." A láncos fémfejsze felirata a tárgy vizuális üzenetével ellentétben moralizáló, és János evangélumának latin nyelvű részletét képezi: "Ki az, ki bűn nélkül való?" A LED-pontokból összeálló kék fényű felirat ("A holnap már az enyém") lehetséges olvasata kettős: egy potenciális hatalmi struktúra önbizalmát vagy valamiféle imaginárius ellenzék optimizmusát közvetítheti. A vízzel vágott, falra applikált alumíniumobjekten a három körbefutó disznó (formára: farkas) kivágata a következő nyilasstrófát idézi: "Erger, Berger, Sósberger, minden zsidó gazember!"

Gerhes Gábor fikciós agresszorhálózata ebben a kis léptékben is képes közvetíteni azt a győzelmi mámort, amellyel a hatalom ünnepli saját magát. Az erőszak dicsőségének olyasféle allegorikus tömörségű elemzése (és nem ábrázolása), mint amilyen az ellenreformáció diadalának idején volt, minden közvetlen utalás ellenére nyilvánvalóan az elviselhetetlen közéleti rosszkedvből táplálkozik. Gerhes, minimalizálva korábbi műveinek bujkáló szellemességét, feloldáshoz vezető iróniáját, valamint színességét, megalkotta a sötétség esztétikáját, amely biztosan túléli a hatalom diadalát.

Trafó Galéria, december 8-ig

Neked ajánljuk