A Vajda Lajos Stúdió impozáns, és nevével ellentétben hatalmas belmagasságú pincegalériájában látható kiállítás egyetlen entitás, a vonal háromféle reinkarnációja köré rendeződik. Egységes installáció, de háromféle karakteres képi nyelv - Somogyi Laura, Szíj Kamilla és Torma Éva művei ugyanis, miközben önmagukban is megállnak, össze is kapcsolódnak, hiszen mindegyik munka valamiféleképpen túllép a rajzolás tradicionális metódusain.
Torma látszólag a megszokott úton marad, de papírra rajzolt kicsiny képei valójában hamisítványok. A ceruzavonalak nem saját intenciója nyomán realizálódnak, kezét egy pszichiátriai beteg "vezeti" - mintegy egyoldalú dialógust folytat egy műtárgypiaci szempontból értéktelen, ismeretlen alkotó műveivel. Somogyi vonala/fonala ezzel szemben láthatatlan, de elképzelhető: az állványokra szerelt fehér kezek ugyanis hímző mozdulatot imitálnak, a munkafolyamatot, azaz a felgyulladó, majd sötétbe boruló kezek virtuális mozgását pedig egy karmesterpálcához hasonló, nagyméretű tűvel maga a néző irányítja. Az interaktív installáció - amellett, hogy a gyerekek kedvence - egy varroda egyszerre nyomasztó, mégis légiesen szép látomását idézi fel, melyben behelyettesíthető, arctalan és alaktalan munkásnők dolgoznak kifulladásig.
Míg Somogyi a levegőbe transzponálta a vonalat, Szíj a földhöz kötötte: egész pontosan a padlószintre fektetett agyaglapokba karcolta. A finom, alig látható vonalak hálózata, ez az illékony és kanyargó mintázat a lapok szélein egymásba fonódik; s hiába tudható, hogy mindössze négy különböző részelem kapcsolódik variábilisan egymáshoz, mégis az az érzésünk, hogy a rajz sosem ismétlődik, hogy a ritmikus karcolatok sora a végtelenségig tágítható. Mintha a szaharai homokból éppen csak kiemelt lelet töredékét látnánk, amely mögül egy érzékeny kéz nyoma rajzolódik ki.
Vajda Lajos Stúdió, Szentendre, Péter-Pál u. 6/A, nyitva: július 15-ig
