rés a présen

Szevasz, kuvasz!

Bosznai Tibor alapító, művészeti vezető

  • rés a présen
  • 2012. július 28.

Képzőművészet

rés a présen: Milyen helynek szántátok a Holdudvart induláskor?

Bosznai Tibor: Ez egy Ybl Miklós által kialakított épületegyüttes, amihez egy hatalmas terasz és kertrész tartozik. Az 1860-as évektől kezdve ide járt mulatozni, közösségi életet élni sok-sok generáció. Volt tehát egy története az intézménynek, ami megkövetelte, hogy nagy odafigyeléssel kezeljük a projektet. 21. századi választ szerettünk volna adni a több mint 150 éves hagyományra. A gasztronómia és a szórakoztatás mellett kortárs galériát alakítottunk ki, újraélesztettük a margitszigeti kertmozizást, és rengeteg kulturális programot szervezünk, fogadunk be.

rap: A hely jellege alakítja a hely szellemét?

BT: Idén a Duna-nap egyik központi helyszíne voltunk, de az első vízi critical mass szervezésében is oroszlánrészt vállaltunk. A Madártani Intézet tagjai körbevezették a vendégeinket a "fülemülék éjszakáján". A következő hetekben támogatunk egy gerillajóga-napot, ami a mellettünk lévő réten lesz, és részt veszünk a Margitsziget szobrainak megtisztításában, de sorolhatnám hosszan ezeket a kapcsolódásokat a szigethez és a szűkebb környezetünkhöz.

rap: Mi minden történt a nyitás óta?

BT: Amikor az ELTE egyik udvaráról átköltöztünk az Ybl épületbe, olyan állapotok uralkodtak, mint a kifosztott egykori szovjet laktanyákban. Egy romhalmaz volt, amit évről évre újítottunk föl. A legutolsó ilyen lépés tavaly, a 8 méter belmagasságú egykori bálterem megnyitása volt. Az épület arányai, Ybl 19. századi elképzelése újra látható, érezhető lett. A díszes terem az egész Holdudvar atmoszféráját feldobta.

rap: Az idei nyáron mik a fontosabb programok?

BT: Az évadok tematikája mindig arra épül, hogy minél több színvonalas partnerrel együttműködve kultúrát csempésszünk a hétköznapokba. A nagy bálterem miatt a galéria területéből kellett elvonni értékes részeket, emiatt a köztéri szobrászat felé nyitunk, kihasználva a hatalmas kert adta lehetőségeket. Paksi Endre Lehel kurátor a Dovin Galériából utaztatja ide Kovách Gergő Tavaszi kuvasz című munkáját. Vicces és meghökkentő szobor. Idén is lesz kertmozi, és mivel az egyik legfontosabb együttműködőnk a Francia Intézet, nem meglepő, hogy ottani premierfilmeket vetítünk eredeti, 35 mm-es kópiákról.

rap: Mi a kedvenc programod?

BT: Nagyon örültem, hogy a Margó Fesztivál nyitó eseménye a Holdudvar báltermében volt, először lépett FB blogjának kisszínházi kiadásával a nyilvánosság elé Nyáry Krisztián. Több százan élvezték a programot.

rap: Van-e Budán, a zöldben elég szórakozóhely?

BT: Múltkor megszámoltam, és kiderült, hogy több mint százezer szórakozóhely és kávézó és klub és kocsma és bár nyílt az elmúlt hónapokban a városban. Komolyra fordítva a szót jó helyből sosem elég, és ebben a tekintetben tényleg fejlődik Budapest. A kilencvenes évek "hülye vendégnek a meleg sör is jó lesz, azt' kész"vendéglátós mentalitása már nem elég, valóban adni kell valamit a vendégnek. Persze vannak szégyenfoltok is.

rap: Mit hoz a jövő?

BT: Sok tervünk van még a Holdudvarral. Újabb kert- és épületrészeket átadni a közönségnek. Már most műterme van nálunk Babos Zsili Bertalan képzőművésznek, deaz ingatlan fejlesztésével szeretnénk elérni, hogy több művésznek is helyet biztosíthassunk, és bekapcsolódhassunk nemzetközi art exchange programokba is. Szeretnénk saját gasztronómiai brandet létrehozni, jó hazai termelőkkel együttműködve.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.