Magyar Narancs: Az Atlas első változatát a Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjának 2018-as pályázatára adtátok be Mucsi Emesével, aki Róka Enikővel együtt a jelenlegi kiállítás kurátora is. Azóta eltelt pár év, de gondolom, a kiindulópont – egy egyszerre fiktív és valós kataszter, egy atlasz összeállítása – nem változott. Miért jutott ez egyáltalán az eszedbe?
Gerhes Gábor: Akkoriban kerültek előtérbe az olyan fogalmak, mint a fake news, a post-truth, vagy Trump kapcsán a hazugság „alternatív valósággá” történő eufemizálása. Az érdekelt, hogy az a folyamatosan bővülő tudás, amiben hiszünk és amibe berendezkedtünk, az pontosan miként épül fel. Egész kevés ismeretünk származik közvetlen tapasztalatból, elhisszük, amiket a különféle médiumok, tudáshalmazok, könyvek, iskolák közvetítenek. Amiatt, hogy közvetett tudásokat hiszünk sajátunknak, továbbá, hogy az internet révén az ismeretek megszerzésének lehetősége szinte korlátlanná vált, nagyon könnyen belecsúszunk, hogy nem tudjuk elkülöníteni, honnan kezdődik és hol fejeződik be a valóság. Amihez most hozzájutunk, az nem lineáris, hanem szétfutó: azt veszed észre, hogy amire két napja vagy öt perccel előbb rákerestél, már rég nem érdekel. A diszciplínák határai elolvadtak, és amőbaszerűen összefolynak. Persze, legyen demokratizált a tudáshoz jutás, és mindenki találja meg a sajátját, de emiatt ugyanakkor hirtelen bárki önjelölt virológus, hírszolgáltató vagy influenszer lehet. Olybá tűnik, hogy a tudományos bizonyítékok egzaktságába vetett hitt napjainkra ismét az alkímia irányába tart. Jelenünk releváns kérdése, hogy pontosan mi is az, hogy tudás? Az atlaszok eredetileg képes enciklopédiák voltak, azért készültek, hogy az univerzalitás teljességére törekvően vizualizálják az ismereteket. És mivel az én esetemben nem tudománytörténeti kalandról, hanem egy képzőművészeti projektről van szó, megengedhetek magamnak furcsa, szabadon értelmezett, ingoványos területekre merészkedő kalandozásokat is.
MN: A 368 oldalas atlaszod 12+1 könyvből/fejezetből, közel 400 képből áll. A legkésőbb összeállított 13. könyv valójában a nulladik, és konkrétan a térben kiállított robusztus épületre utal, amely megidézi a tudásközpontokat, a könyvtárakat és a múzeumokat, de mást is.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
