Interjú

Kitömött és alszik

Gerhes Gábor képzőművész

Képzőművészet

Legújabb, Atlas című kiállítása kapcsán az elveszett bizonyosságról, léptékekről, preparátumokról és a kozmoszról beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Az Atlas első változatát a Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar pavilonjának 2018-as pályázatára adtátok be Mucsi Emesével, aki Róka Enikővel együtt a jelenlegi kiállítás kurátora is. Azóta eltelt pár év, de gondolom, a kiindulópont – egy egyszerre fiktív és valós kataszter, egy atlasz összeállítása – nem változott. Miért jutott ez egyáltalán az eszedbe?

Gerhes Gábor: Akkoriban kerültek előtérbe az olyan fogalmak, mint a fake news, a post-truth, vagy Trump kapcsán a hazugság „alternatív valósággá” történő eufemizálása. Az érdekelt, hogy az a folyamatosan bővülő tudás, amiben hiszünk és amibe berendezkedtünk, az pontosan miként épül fel. Egész kevés ismeretünk származik közvetlen tapasztalatból, elhisszük, amiket a különféle médiumok, tudáshalmazok, könyvek, iskolák közvetítenek. Amiatt, hogy közvetett tudásokat hiszünk sajátunknak, továbbá, hogy az internet révén az ismeretek megszerzésének lehetősége szinte korlátlanná vált, nagyon könnyen belecsúszunk, hogy nem tudjuk elkülöníteni, honnan kezdődik és hol fejeződik be a valóság. Amihez most hozzájutunk, az nem lineáris, hanem szétfutó: azt veszed észre, hogy amire két napja vagy öt perccel előbb rákerestél, már rég nem érdekel. A diszciplínák határai elolvadtak, és amőbaszerűen összefolynak. Persze, legyen demokratizált a tudáshoz jutás, és mindenki találja meg a sajátját, de emiatt ugyanakkor hirtelen bárki önjelölt virológus, hírszolgáltató vagy influenszer lehet. Olybá tűnik, hogy a tudományos bizonyítékok egzaktságába vetett hitt napjainkra ismét az alkímia irányába tart. Jelenünk releváns kérdése, hogy pontosan mi is az, hogy tudás? Az atlaszok eredetileg képes enciklopédiák voltak, azért készültek, hogy az univerzalitás teljességére törekvően vizualizálják az ismereteket. És mivel az én esetemben nem tudománytörténeti kalandról, hanem egy képzőművészeti projektről van szó, megengedhetek magamnak furcsa, szabadon értelmezett, ingoványos területekre merészkedő kalandozásokat is.

MN: A 368 oldalas atlaszod 12+1 könyvből/fejezetből, közel 400 képből áll. A legkésőbb összeállított 13. könyv valójában a nulladik, és konkrétan a térben kiállított robusztus épületre utal, amely megidézi a tudásközpontokat, a könyvtárakat és a múzeumokat, de mást is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.