Igaz, jóformán még oda sem értem, máris nagy dolgok estek. A tatortra tartva, befordulok a Deák Ferenc utcába, és mibe ütközök menten? A Magyar ´störténeti Kutató és Kiadó Kft. - Santos Kft. pavilonjába. Végre! Ugye, hogy igazam volt! Ha ezen közös gyékény nem elégséges bizonyíték régi, bár eddig, asszem, le nem írt eredetelméleti téziseim igazolására, akkor a sors szerencsétlen tréfájából pont a könyv idejére esett a Románia-Magyarország futballmeccs taláncsak. Ketten viszont ragyognak, mint egy brontész szillogizmus jól táplált premisszái.
´selméletem pofonegyszerű, a fentiek ismeretében, gondolom, nyilvánvaló és vitathatatlan. Sokan persze nálam is biztosabban tudják, s hogy még nem hozakodtak elő vele, csak azért van, mert eddig minden ilyen irányú pozitív kezdeményezést oly brutális kétkedés és gáncs fogadott, persze az idegen lelkű, magát többségként áruló hangosság részéről, ami a legigazabbakat is józan megfontolásra késztette. És tényleg, mi értelme a harcnak, ha még a vereség is pirruszi? Szólni ha mersz, sortüzet küld beléd az ellen(érdekelt, távirányított lobby, hogy a nyomdafestéken belül maradjunk).
De egy életem, egy halálom, én most (és e helyt pont, ezt csinálják utánam) kimondom: helyes a felirat! Az ősiség kutatói és kiadói telibe trafáltak. A magyarság és a brazilság egy tőről fakad.
Az őshaza a Copacabanán volt! Porból lettünk. Eleink valának Álmos (naná!), Előd (mint a neve is mutatja), Kond II. (igaz, hogy az Egyetértésbe még Kohn II. néven igazolták, de a serdülőben már helyreigazítást kért az OTSH), Ond, Tas, Edu, Garrincha, Djalma Santos (mint a neve is mutatja, miként a Niltoné, bár ő csak alvezér, mit mondok, balközépvezér vala), Rivelínó. Hogy ez kilenc fő? Több, mint kellene? Dehogyis, kettővel kevesebb. Nyilvánvaló a hét vezér-teória légből kapott volta, hiszen a kispályás honfoglalást csak a huszadik században vezették be. A brazil-magyar ősközösségnek 11 verhetetlen vezére volt természetesen. (A hiányzók: Oborzil és Gerd Müller, ne tessenek próbálkozni, művésznév; egyébként igazoltan távol: besárgultak.)
Hogy a gyökerek egyazon voltát több oldalról is alátámasszuk, elég fölütnünk a névmutatót: Didi és Cucu, Bene és Pele, Carlos Alberto és Albert Flóri, dr. Socrates és Puskás dr., soroljam még? (Itt szögezném le, hogy a hetvennégyes vébégyőztes balszellő, Hölzenbein kapcsán akik magyar-nyugatnémet vérvonalról, igaz, némi szemantikai alappal, deliráltak, azok tévedtek, és nem látták a pályán a fénykorát élő Szurgent Lajost.)
Vagy kell-e fényesebb bizonyság, mint a félautomata brazil gépsor, ősi vívmányunk?
Ezzel meg is volnánk. Éljen a magyar-brazil testvériség. Mellesleg az sem véletlen, hogy az őseredet santosi kutatóinak folyóirata a Turán címet kapta. Ugyanis ez a testvériség egy brazíliai túrán derült ki napnál is világosabban, ahol a felkészülés jegyében járt válogatottunk, persze még az átkosban. Hogy mi van? Milyen hosszú "u"? Majd abból a kis pénzből, amit a judeoplutokrata elkötelezettségű kuratóriumok juttatnak nekik, még korrektorra is futja, ne már.
Mondom, ekkor még csak a célegyenesben, a Deák Ferenc utcában jártam.
De nemhogy elmentem, még ki is tartottam egész a végéig, négy perc hosszabbítással. Naná, hogy nyomattam az extra time-ot, hisz vágytam a búcsúztató tárogatószóra, fittyet hányva még a lapzártára is. Ám hétfőn 18 óra 04 perckor hármas sípszó harsant, nyilván az erősen tartalékos hatágú stopperből. Még a színpadra pillantottam, de ott két meglehetősen egyforma szakállas egyén énekelt, ránézésre az erősen tartalékos Kaláka együttes, tárogatós sehol. (Alighanem neszét vehette múlt heti hírünknek, és a preventív gyógymódot választva, kereket oldott; példáját követve magam azonképp.)
Az utolsó nap más csodát is tartogatott. A Műszaki Könyvkiadó egynapos akció keretében húszszázalékos kedvezménnyel kínálta Bibliaismeret című kiadványát, hogy én mindig ilyenekbe akadok bele. A Műszaki Könyvkiadó meg Biblia-ismeret, csoda, hogy engedniük kellett? Hát ki kíváncsi a keresztfa telítésének technológiai sorrendjére? Vagy a halászat során használatos eszközök műszaki leírásaira? Na jó, Putifárné keresztmetszeti képére még csak befizetnék, de konkrét anyagismereti vázlata vagy Angströmben kifejezett hatásfoka már engem is teljesen hidegen hagy. Ha még a Cartographia adta volna ki, domborzata és vizei talán elcsábítanak.
Egyébként csak ásványvizet szerettem volna inni. Ott volt ez a sok pavilon, a végén már az Édesvíz Kiadó standját kerestem, de nem leltem, ám ennek nyilván én vagyok az oka. Így örökre nyitott kérdés marad, hogy ott sikerült-e volna ásványvízhez jutnom.
Orvosolatlan szomjam viszont segít a sommázatban. Kijelenthetjük, hogy a 70. Ünnepi Könyvhét zavartalanul lezajlott. Aki inni vágyott a gatyarohasztó hőségben, a számos Zserbó bármelyikében ezerért, ami csak belefért. A sokadalom alig is zavarta a tér 360 napon át lustán hömpölygő hétköznapjait. Az itt praktizáló portrérajzolók, tájképföstők, bóvliárusok és egyéb kézimunkázók rendületlenül álltak a vártán, maximum a naivabbjában felmerült fogyasztóikör-tágulás reménye bizonyult csalfának. Tán csak az echte ungarische volk-art és hobbykünstlerek szorultak ki, pontosan a Vigadó utcába, bár meglehet, öröktől (Hunor és Gilmar fellépésétől, utóbbi Szvatopluknak még a szemét is kivédte körkörösen) fogva ottan székelnek.
Bevallom ugyanis, magam a könyvheteken kívül utolsó nagylemezem megjelenését menedzselendő jártam utoljára a Vörösmarty téren, boldogult Erdős Péter valamelyik vazallusánál. Ám az (a másik) idős férfi akkor annyit mondott, hogy nézzek rá, és kerülve minden tiszteletkört, vágjam a szemibe, hogy vajon partiképesnek vélem-e. Hallgatásomat hallgatásnak véve (miszerint nemcsak vak volt, süket is), magamagának adott igazat: "Nézze, kislányom, én segítenék, de azt magácskának is meg kell értenie, hogy ha nincs etyepetye, nincs lemez se. A végeredmény szempontjából viszont teljesen irreleváns, hogy énmiattam vagy a kegyed húzódozása okán nem sikerül nyélbe ütnünk a dolgot. Nagy dolog, látott volna még a nyugdíjkorhatár küszöbén is akár."
(Ennyit a könyvhéttel mindig is kompatíbilis szatellit akciókról, mint lemezkiadás.)
Szóval rendben túl vagyunk rajta. Az időjárás is a kegyeibe fogadta, bár ez nézőpont kérdése. 18 óra négykor még harmincegy fokot és a középső ujját mutatta a hőmérő higanyszála. Mennyi lehetett csütörtökön? A meleg miatt tehát a kékharisnyák nem tudták felvenni kék harisnyáikat, én meg már öreg vagyok, mint az idézett lemezkiadó, és könyvem sem jelent meg, majd bolond leszek mindenkit egyenként megkérdezni.
Summa summarum: minden pont olyan volt kívülről, mint tavaly volt, és jövőre lesz, rövid és zsúfolt, érdekességében érdektelen, és viszont. Azt hiszem, mégis örültem, hisz ilyenkor mindig szoktam.
A többiről meg beszéljenek a könyvek! - zárná beszámolóját minden decens lap.
- turcsányi -
