Raffaellótól Schieléig – Remekművek a budapesti Szépművészeti Múzeumból címmel 2016. február 7-ig látható kiállítás a milánói királyi palotában. A múzeum főműveiből válogatott csaknem 80 alkotás a reneszánsztól a 20. századig mutatja be a művészet történetét. A kiállítás plakátján csak Raffaello Esterházy Madonnája szerepel, és néhány más decens reneszánsz portré, például Lucas Cranach Saloméja, az is csak Szent János feje nélkül. Schiele szerelmes ölelésben összefonódó nőalakjai túl merészek lettek volna dóm szomszédságában – mondta a kiállítás olasz kurátora, Stefano Zuffi a tárlat bejárásán.
| ||
A kilenc teremből három a reneszánsz, három a barokk, az utolsó három pedig a romantika, a szimbolizmus, illetve az impresszionizmus/posztimpresszimus korát mutatja be. A szeptemberben nyílt kiállítás lehetőséget nyújt néhány kép finom párbeszédére, de alapvetően a kronológia, a művészettörténeti korszakok tagolják a kicsinyített Szépművészeti Múzeumnak kinéző kiállítást. Stefano Zuffi elmondta, hogy eredetileg dupla ennyi képet ajánlott fel számára a jelenleg felújítás alatt lévő magyar közgyűjtemény, de helyszűke miatt erősen szelektálnia kellett.
Baán László, a Szépművészeti igazgatója lapunknak kifejtette, bár a teljes anyag bemutatkozhatott volna más alkalommal, de ő ragaszkodott az EXPO turisztikailag frekventált időpontjához. Pedig erős ellenféllel, egy nagyszabású Giotto-kiállítással kell versenyeznie az egyszerre négy művészeti bemutatót kínáló Palazzo Realéban. Ám úgy tűnik, sikerrel teszi, mert Zuffi szerint a kiállítás zárásig meghozza a 120-130 ezer látogatót. Pedig a Szépművészeti és így a jelen kiállítás két legfontosabb darabja nemrég már járt Milánóban. Az Esterházy Madonna egy karácsonyi, ingyenes kiállításon vendégeskedett, a Leonardóhoz köthető kis lovas szobor pedig a művész életművét bemutató tárlaton. Stefano Zuffitól megkérdeztük, hogy ő a mester munkájának tartja-e a lovat, mire azt válaszolta, hogy eddig egyetlen szoborról, kisplasztikáról sem bizonyosodott be, hogy Leonardo saját kezű alkotása lenne, de az biztos, hogy ez „hozzá köthető”.
A cédrus megint ráfarag
A Szépművészeti ragaszkodik ahhoz, hogy mindenhol szívesen látott klasszikusaival együtt elhelyezzen magyar műveket is. Így volt ez Londonban, a Royal Academy of Artsban is. Milánóban az első magyar mű Mányoki Ádám önarcképe, Tiepolo, Canaletto, Bellotto, illetve Messerschmidt ásító karakterszobra társaságában. A romantikát bemutató egységben Munkácsy Mihály Liszt Ferenc-portréja és id. Markó Károly tájképe nem volt a legjobb választás a kurátor szerint: „A Liszt portréhoz nehéz érzelmekkel közelíteni” – mondta, Markó itáliai tájképe pedig szerinte túl konvencionális. Ellenben a Rodin, Franz von Stuck és Seganti művei között szereplő Rippl-Rónai Kalitkás hölgye elbűvölte őt és az olasz közönséget – mondta. Az utolsó teremben Monet, Manet, Cézanne és Gauguin között fő helyre került Szinyei Merse Pál Majálisa. Olyan, mintha ez is francia lenne – mondja az olasz művészettörténész. A terem másik oldalán, Kokoschka és Schiele között látható Márffy és Bortnyik egy-egy műve.
| ||
A magyar anyagot készen kapta Stefano Zuffi, és kérdésünkre elmondja, hogy minden magyar képet beválogatott, egy kivételével. Amikor rákérdezünk, melyik volt az, zavarba jön, majd kiböki: nem tudja a festőjét, de cédrust ábrázolt. Csontváry Magányos cédrusa – ami egyébként a londoni kiállításon dermedt értetlenséggel találkozott – az olasz kurátornak felettébb tetszett. Azért nem jöhetett Milánóba, mert épp a budai várban teszi világhírűvé a Várgondnokság meglehetősen agresszívan szervezett kiállítása. E szerint nemcsak a pécsiek, de Baán László sem volt elég erős ahhoz, hogy ne kelljen átengednie L. Simonéknak az összes Csontváry-képet. Az anyag egyébként Milánóból Párizsba utazik, a Luxemburg Múzeumban tavasszal nyíló kiállításra.
| ||
Baán ambíciója azonban nem csupán az, hogy a Szépművészeti kiváló régi képtárának highlight darabjai közé becsempésszen egy-egy magyar képet, hanem a magyar művészet exportja, méghozzá a világ top múzeumaiba (ez volt a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria sokat vitatott összevonásának egyik indoka is). Az első ilyen turné alapja az eredetileg Pécsett, az EKF keretében megvalósult Nyolcak-kiállítás volt. Először a bécsi Kunstforumban mutatkozott be a tárlat egy variánsa, majd kisebb-nagyobb változtatásokkal a római Modern Művészeti Nemzeti Galériában és a párizsi Musée d’Orsay-ban is vendégeskedett sikerrel. Utóbbi helyszínre valószínűleg kellett egy „külső” húzónév, Bartóké, így lett Allegro Barbaro – Bartók és a magyar modernizmus a címe. Akkor arról volt szó, a következő állomás a New York-i MoMA lesz. Baán a Narancsnak elmondta, folynak a tárgyalások, és kisebb amerikai és ausztrál múzeumokban már fogadták volna tárlatot, ám ő ragaszkodik a legnagyobb presztízsű intézményekhez.
Felkészül: Munkácsy
A következő lépésekről most először beszélt a főigazgató: e szerint a Nyolcak után/mellett a tízes-húszas évek magyar avantgárdját is szeretné felépíteni külföldön, de egy ilyen kiállítás-sorozathoz még néhány év intenzív kutatás szükséges. 2016-ban Krakkóban lesz egy átfogó magyar képzőművészeti bemutató, az 1956-os forradalom emlékévéhez kapcsolódva. Meglepetéssel hallottuk a főigazgatótól, hogy ezt a tárlatot a Kogarttal együtt szervezi a múzeum, holott azt gondoljuk, a Magyar Nemzeti Galéria bizonyára megbirkózna egyedül is a feladattal. Lázár János földijének, Kovács Gábornak azonban úgy tűnik, olyan jól bejött a Fidesz-világ, hogy már tehet visszautasíthatatlan ajánlatokat.
Érdekesebb a 2017-ben Németországban rendezendő Munkácsy-kiállítás. Annál is inkább, mert a bécsi Künstlerhausban 2012 márciusában már volt egy nagyon kínosra sikeredett kiállítás, melyet a Pákh Imre-féle Munkácsy Alapítvány szervezett. Akkoriban Pákh még jó barát volt, korábban L. Simon Lászlóp volt alapítványának elnöke. Bár a kiállítás teljes bevétele az alapítványé volt, az L. Simon vezette NKA mégis támogatta a rendezést 15 millió forinttal. Amikor ezt az esetet felidézzük Baánnak – aki egyébként főigazgatóként felszámolta az alapítvány problematikus működését a Nemzeti Galériában –, annyit mond, hogy tisztában vannak a nehézségekkel, ezért nem csupán a magyar festőről szól majd kiállítás, hanem a 19. század második felének kelet-európai történelmi festészetéről, így a lengyel Jan Matejko és az osztrák Hans Makart művei is láthatóak lesznek.
