Kiállítás

Mazdaznan és hangdizájn

Re:flex – Kortárs tervezőgrafikai értelmezések a Bauhaus nyomán

Képzőművészet

A Bauhaus (1919–1933) indulásának centenáriumi évében szerte a világon számos kiállítás tiszteleg a művészeti mozgalom emlékének. Magyarország persze nem versenyezhet a Németországban megtalálható anyaggal – amit fel tudunk mutatni, az leginkább a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep (1931), továbbá azok a magyar származású művészek, akik a weimari és a dessaui Bauhausban alapozták meg nemzetközi hírnevüket.

A Bauhaus (1919–1933) indulásának centenáriumi évében szerte a világon számos kiállítás tiszteleg a művészeti mozgalom emlékének. Magyarország persze nem versenyezhet a Németországban megtalálható anyaggal – amit fel tudunk mutatni, az leginkább a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep (1931), továbbá azok a magyar származású művészek, akik a weimari és a dessaui Bauhausban alapozták meg nemzetközi hírnevüket.

Maga a Bauhaus szellemisége és hatása azonban a második világháború óta meghatározza a modernitás légkörét, lett légyen az a tömegeknek szánt, minőségi életet kínáló életforma (letisztult formájú vagy praktikus használati tárgy), alapszínekkel dekorált bútor vagy racionálisan tervezett építészeti tér.
E szellemi/művészeti hatás alól még a szocialista tömbbe rekedt Magyarország sem tudta kivonni magát (sőt) – mind a Ludwig Múzeum, mind a Kassák Múzeum kortárs műveket bemutató kiállítása arra keresi a választ, hogyan reflektálunk erre az örökségre. A különbség mindössze annyi, hogy a Ludwigban már nevet szerzett alkotók szerepelnek, a Kassák Múzeum pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tervezőgrafikai tanszékén tanuló hallgatók munkáit mutatja be. A korábbi Iparművészeti Egyetemről (az 1923-tól csak a Bauhaus miniszterelnök-helyetteseként emlegetett művész után) átkeresztelt intézmény nem véletlenül állít ki a magyar avantgárd meghatározó alakjának szentelt múzeumban. Noha Kassák közvetlenül nem állt kapcsolatban a Bauhausszal, a bécsi emigrációban kiadott Ma című folyóiratának Moholy-Nagy volt a berlini tudósítója (1924-ben közösen adtak ki egy albumot a progresszív, új és kortárs művészetről), a lap dizájnja az új tipográfiai elveket követte, de maga az „új ember” program is megjelent a Munka-kör tevékenységében (testkultúra, önművelés).

A kiállításon a MOME tervezőgrafikai tanszékének majd’ ötven hallgatója mutatkozik be, akik részt vettek az egyetem tavaszi szemeszterén indított Bauhaus-kurzusokon. Az alapvetően minimalista kiállítást (melynek kellemesen meglepő módon nincs kurátora vagy rendezője, „csupán” három szervezője, Csatlós Judit, Szikra Renáta és Vargha Balázs) a két kiállítótéren átívelő építmény alkotja, melynek felületén helyezkednek el a munkák (vagy a művekről készült nagyítások), míg a polcokon a kézbe vehető tárgyak. Ezt egészítik ki a falakon futó tipográfiai munkák (a hallgatók tervezte, néha pszichedelikus hatású új betűtípusok). A művek a kurzusok témái szerint tagolódnak – Bauhaus témájú alkalmi bélyeg, illusztratív plakát, logóterv, képeslap, piktogram vagy épp MOME-diploma arculata –, s bár számos vicces nagyítás van (Ulveczki Tímea Éva teafilteres története szépen rezonál Tóth Lili teáscsészéjével), a legérdekesebbek a kézbe vehető tárgyak és az egyedi művészkönyvek.

A hallgatók egyik témája ugyanis az volt, hogy nézzenek utána a Bauhaus egy fontos alakjának, s működését dolgozzák fel könyv (vagy leporelló) formájában. Talán a legérdekesebb Tóth Boldizsár munkája, mely Johannes Itten művészetével foglalkozik. Itten, aki már a Bauhaus előtt magániskolát tartott fenn Bécsben, igazi különc volt; nem az akadémiai művészképzésben hitt, sokkal inkább abban, hogy a tanulóknak fel kell fedezniük a bennük rejlő tehetséget.
A szellem mellett a test megtisztításán alapuló perzsa Mazdaznan híve volt, amely a vegetáriánus életmód hirdetése mellett az egészséges légzést is propagálta. Tóth könyve végén láthatjuk is, amint maga is elvégzi a Mazdaznan légzőgyakorlatait. Breuer Marcell 1925-ben, biciklizni tanulván találta ki a csővázas széket (melyet aztán pont a Thonet cég vezetett be a piacon), az ő székén „alapul” (szó szerint fekszik) Vándor Rita finom és elegáns, térhatású, hajtogatással készített könyve. Herbert Bayer tervezte 1925-ben a Bauhaus univerzális ábécéjének tipográfiáját; könyvét Kiss Benedek Kristóf a Bayerre jellemző betonhasábba ágyazta.

Van még borítóján városformát (komplex téralakzatot) megidéző, csak múzeumi kesztyűvel megfogható könyv (Kovács Mónika), a szövegeket újrafonó utalás, mely mintegy a szövegben „újraírja” Anni Albers textilművész szövési technikáját (Batke Bendegúz), és az új digitális technikáknak adózva a kiállítás weboldalának terve (Vescseva Jevgenyija).

Weininger Andor egyszerre volt festő, grafikus, színpad- és jelmeztervező (tavasszal az MNG-ben volt tárlata), és persze zenész – az ő munkásságáról szól Szepes Krisztina könyve. Weininger a
Bauhaus-bulik állandó résztvevője, aki 1924-től lépett fel egy zongorából, kis- és nagydobokból, illetve bumbassból álló együttesével. Sokszor halandzsaszerű szövegeikből származott az iskola füttyjele. A Kuri, kuri, kuri kezdetű daluk pedig az 1922-ben, Újvidéken alapított csoport manifesztumának névadója lett; e zenei vonalra rezonál Kozma Gábor soundtrackje.

Az egyszerre bájos és néhol túlzsúfolt kiállítás nem válogatás, hanem kirakodás – dizájnolva és újratöltve. Nem mintha ez baj lenne.

Kassák Múzeum, nyitva: szeptember 1-ig

Neked ajánljuk