Képzőművészet

A Magyar Nemzeti Galéria idén nyáron Frida Kahlo életmű-kiállítással folytatja a közönségkedvenceket bemutató blockbuster tárlatait. A korábbi, ígéreteiket teljesítő, többé-kevésbé szépen összerakott tárlatok után most sajnos nem sikerült hozni az eddigi színvonalat.

Erős érveket lehetne találni amellett, hogy Maurer Dóra a legbefolyásosabb kortárs magyar képzőművész.

Kétségtelenül van abban valami megragadó, ahogy a fénykép készültekor, az 1959-ben mindössze 31 esztendős Juhász Ferenc – aki egyébként éppen kilencven éve született – dob egy hátast a szigligeti strand úgynevezett íróstégjéről. Koczogh Ákos fotója egyszerre felszabadult és szokatlan: jelentős alkotókat oldalkötős fecskében marháskodni nem gyakran látunk.

Szerte Európában immár több mint 69 ezer Stolperstein, vagyis járdába illesztett botlatókő őrzi a holokauszt áldozatainak emlékét utolsó lakhelyük előtt. A projekt gazdája, Gunter Demnig kölni képzőművész a héten megfordul többek közt Veszprémben, Debrecenben, Szentendrén, és végül Budapesten süllyeszti járdába emlékező macskaköveit. Az utolsó a sorban Radnóti Miklósé lesz – a kőletételre a Pozsonyi út 1. előtt kerül sor szombaton, 11.30-kor. A művészt Ljubljanában értük el telefonon.

Ausztria leghíresebb kortárs művésze, Erwin Wurm leginkább könnyen befogadható, humoros szobrairól ismert. A róla szóló szövegekben szinte minden esetben találkozunk ezzel a felszínes megjegyzéssel: művei viccesek és mindenki számára könnyen érthetők. Kifejezetten bosszantók az ilyen típusú leírások, Wurm művészete ugyanis minden hétköznapisága és divatos esztétikája ellenére mélyen konceptuális és metaforikus jellegű.

Londonba emigrált magyar családban született, az ötvenes években Magyarországon, majd 1972-től az Egyesült Államokban élt. A New York-i művészvilág ismert alakja két évtizeden át Yoko Ono élettársa volt. Sajátos látásmódja sok művésztársát inspirálta. A Ludwig Múzeum új kiállítása Huszárlépésben címmel mutatja be Sam Havadtoy munkásságát.

A Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóterme szokatlan módon most egy magángyűjtő, Gyárfás Péter ügyvéd körülbelül negyven éve folyamatosan épülő és változó, kortárs magángyűjteményéből mutat be válogatást.

A számos osztrák és külföldön élő magyar művész munkáiból felépülő csoportos kiállításnak első pillantásra nem sok köze van a „béke” fogalmához. Ami nem is csoda, hiszen a kiállítás osztrák kurátora, Denise Parizek egészen más szempontból közelít a kérdéshez.

„A világkongresszus beszédei révén a férfiak makacs feje olyan lágy lesz, mint a viasz. Egyetlen dobás és eljön a szabadság napja!” – olvassuk a svéd női választójogi küzdelem főbb állomásain végigvezető, német nyelvű társasjáték egyik mezőjén, közel a célhoz. A Magyar Feministák Egyesületének hagyatékából származó, több mint százéves tábla csak egy abból a rengeteg ikonikus vagy éppenséggel ismeretlen társasból, amelyeket a Kiscelli Múzeum tavasszal nyílt, többször elcsomagolt és újra elővett kiállításán megtekinthetünk.

Míg a tegnapi plakát szánalmas látványosság, valóságos szemét, a tegnapelőtti szívmelengető, nosztalgiára hajlamosító, és korántsem tanulságok nélküli. Nem véletlen, hogy a grafikai szakmunkákon túl leginkább történelmi kiadványokban fordulnak elő, ha a szerzők szándéka a korfestés; egy-egy plakát többet mondhat egy korról, mint számos fényképfelvétel. Ugyanígy van ez a kiállításokon is, ha például az a cél, hogy a látogató a háborúról kapjon képet, egy mozgósítást elrendelő hirdetménnyel sokkal közelebb kerülhet hozzá, mint egy vitrinben heverő lőfegyverrel.

Szigeti Szilvia textildizájner és Radnóti Tamás belsőépítész 2004-ben szervezték meg az első madeinhungary kiállítást, akkor még a Műcsarnokban évi rendszerességgel bemutatkozó Lakástrend részeként és annak támogatásával, hogy a szakma kereteiből kilépve, a nagyközönség elé vigyenek egy válogatást a kortárs hazai dizájnerek munkáiból. Háttérintézmény nélküli, független szakmai kezdeményezésként indították a projektet, és azóta is viszik.