Az alapítók, illetve az intézményen kívüli intézmény működtetői (Nagy Alexandra, Kígyós Fruzsina, Kopeczky Róna) mindehhez létrehoztak egy interneten elérhető művészeti adatbázist, és folyamatosan hirdetnek rezidensprogramokat művészek, kurátorok számára. Milica Mijajlović kiállítása is e projekt eredménye; a művész ráadásul a galéria terében készítette el alkotásait.
Mijajlović igen fiatal (1993-ban született), s a prágai művészeti egyetem növendéke volt. Elsősorban fest, de használ más médiumokat is (szövegeket, objekteket, talált tárgyakat). Legfontosabb „témája” a személyes emlékezet, egész pontosan a saját múltja, illetve ennek a múltnak a feldolgozása. Mijajlović ugyanis Belgrádban született, ahonnan a város 1999-es bombázása után a családjával elmenekült. Gyermekkorának meghatározó élménye maga a bombázás, amelyet egyszerre látott szépnek (a vöröslő égbolt a tűzijátékok látványát idézte fel benne), és érezte át a menekülés kapkodását, a félelmet és a rettegést. „Úgy emlékszem, a valóság sokkal inkább hasonlított a fájdalom, a szeretet és az ünneplés keverékére.”
A kiállítás központi eleme egy film – a kis képernyő egy roncsolt gumikerék belsejébe került. A filmen archív felvételek láthatóak a bombázásról és a menekülőkről, miközben a szerb turbo-folk egyik nagyágyúja, Ceca hangját halljuk, amint a Zabranjeni grad (Tiltott város) című dalát énekli. (Mijajlović Ceca klipjéből emelte ki a képernyőn néhol átfutó tűzgolyót.) Ceca, azaz Svetlana Veličković különös, de egyben jellegzetes szereplője a szerb nacionalista színtérnek. A 15 évesen már sztárnak számító Ceca 1993-ban ismerkedett meg a belgrádi maffiózóval, Željko Ražnatović Arkannal. Arkan simlisből pár év alatt a délszláv háborúk jelképe lett; pár nyugat-európai bankrablás elkövetése, majd néhány fegyintézeti szökés után (az államvédelmi hatóság segítségével) a Tigrisek (a Szerb Önkéntes Gárda) vezetőjévé avanzsált, s ilyen minőségében számos mészárlás (etnikai tisztogatás) felelőse is volt. Amikor 1995-ben feleségül vette Cecát, már rettegve tisztelt maffiafőnök, s egyben az Obilić futballklub tulajdonosa volt. 2000-ben egy belgrádi szállodában fejbe lőtték, birodalmát özvegye örökölte, aki kisebb megtorpanások után (fegyvertartásért és sikkasztásért is elítélték, de csak pár hónap börtönt, illetve házi őrizetet kapott) azóta is egyre ontja nagylemezeit – s nem mellesleg igazi hazafiként harcol a szerb népszaporulat növekedéséért.
A hosszú című kiállításon (How am I to protect my wax-built castles of love from the devouring heat of your fires?) öt festmény és négy objekt látható (a kerékbe zárt videó ez utóbbiak egyike). A festmények érdekessége, hogy nem hagyományos hordozóra, hanem speciális, fényes textilekre készültek, olyan drága anyagokra, amelyekből Ceca fellépéseikor viselt ruhakölteményeit is varrták (vagy varrhatták). A fellógatott anyagokon ornamentálisnak tűnő motívumok, kanyargó kacsok és indák, levélkeformák tűnnek fel. Ha és amennyiben a festményeken a természet eltávolítását, művivé tételét és stilizálását fedezhetjük fel, úgy az objektek az emberi oldal, az ipari társadalom által kivetett és szemétdombra dobott tárgyait jelképezhetik. Mijajlović gyakran szerzi tárgyait hulladékudvarokról, autóbontókból. Itt például az elhasznált abroncs mellett egyrészt „képként”, azaz a falon látható, másrészt objektként is szerepel egy-egy felni – igaz, mindkettőbe luxuskiegészítők, pávatollak illeszkednek. Viszont e „téglalábakon” álló objekten és a másik, talán betonhasábokból épült talapzaton fekvő szobron megjelenik Mijajlović egyedi technikai eljárása, a karamellizálással készült öntvény, melyekbe apró ipari reszelékek, fémhulladékdarabok dermedtek (a hasábokon fekvő, „háromlábú” formán egy autókarosszéria elnagyolt motívuma bukkan elő). Kétségkívül tetszetős és érdekes látvány – s van benne potenciál is.
Easttopics Space, Bp. V., Képíró u. 6. Nyitva: október 12-ig. (Október 12-én, 14 órakor a galériában vezetést tartanak.)
