rés a présen: A szentendrei Art Capital programján látható a Csipkerózsika halott című kiállításod a MűvészetMalomban. Mit mondanál, ha neked kéne betessékelni a járókelőket az utcáról?
Nagy Kriszta Tereskova: Hát igen, bánt is, hogy az utcafrontról nem látszik a Csipkerózsika kastély, mert ha látszódna, semmit sem kellene mondanom. Szentendre belvárosában, egy ódon romantikus épület, romos és ettől csodás, és szokatlanul ejti rabul a figyelmet és gyönyörködtet, és nézni akarod és közelebb menni, és bemenni abba az épületbe, melyet kívül-belül elborít a sűrű rózsafolyondárok szövevénye.
rap: Hogyan passzolsz te az Art Capital koncepciójához?
NKT: Az Art Capital koncepciója ebben az évben az álom, s az én művem alapja a 100 éves álom. A Csipkerózsika mese mai remake-je ez az installáció, ami arról szól, hogy mi történik a lánnyal, aki hisz a mesében. A megmentő királyfit várja, aki, milyen érdekes, nem jön el. Vagy ha eljön, nem királyfi, ha királyfi, akkor meg fordítva ül a lovon, de nem is csak háttal, hanem alulról a ló hasán kapaszkodva, természetesen fejjel a farka irányába. A királyfi, akit aztán neked kell megmentened, pedig magadat sem tudod megmenteni. A 100 éves átokból egy királyfi csókjának kell felébresztenie, de nem csókolja meg senki, csak leketyeg a 100 év, ő felébred, körülnéz, és rájön, nem benne van a hiba, de nem is a királyfikban. A baj az, hogy az áthatolhatatlan tüskés rózsakerítés a két nemet elválasztja egymástól, és se be, se ki. Rózsika felébred, az ablakon kinézve látja a királyfiak csontvázait, majd mivel nem tud szabadulni, meghal. Gyakorlatilag, azt hiszem, most ez a sztori a társadalomban, a két nem viszonyában. Szerintem ez a gender, és én 15 éve genderművészként lettem kanonizálva.
rap: Meddig látható a kiállítás?
NKT: Szeptember 1-jéig lesz nyitva, és szeptember 4-én lesz egy záró performance, egy feltámadásbuli. Rózsika feltámad, a test eltűnik a baldachinos ágyból, és egy keresztény oltárrá változik. Természetesen krisztusi pózban. Szóval ünnepelni fogunk a csodás, vérvörös rózsatengerben.
rap: Bírod Szentendrét?
NKT: Imádom Szentendrét, és azt hiszem, azt a kis időt, ami hátra van, ezen a környéken kívánom eltölteni, közvetlen a feltámadásomig. A romantikus pinduri belvárost leszámítva nem azt szeretem benne, amit látok, hanem sokkal inkább azt, amit nem. Nem látom innen azt a beteg világot, amit a nagyváros hordoz és terjeszt. Utálok utazni, itt mégis tudok egy helyben kalandozni, úgy, hogy miután megettem 3 gombóc levendulafagyit, 2 gombóc rózsát és 2 gombóc ibolyát, ledöntöttem pár korsó hideg csapolt sört, a patakparton hazasétálok még aznap, amikor elkezdődött az utazás, és semmit sem kellett csomagolnom. Komolyan ajánlom az Art Capital többi kiállítását is, csak a Malomban, ahol én vagyok, két nagyon jó művésszel állítok ki egy épületben, Csurka Eszterrel és az orosz Dmitrij Kavargával.
rap: Lesz-e más megmutatkozásod a közeljövőben?
NKT: Ősz végén a Godot Galériában lesz kiállításom abból az anyagból, amit kifejezetten Szentendre ihletett. Valóban a művészet városa, azt hiszem, ilyen inspiráló elefántcsonttoronyban még sosem jártam. Most az a tervem, hogy jó volna meggyógyulni. Ez a hónapokig tartó intenzív időszak, amíg összeraktuk az ötezer szál rózsát és a kastélyt, megbetegített. Remélem megérte, várom nagyon a feltámadást.
rap: Gyerekkorodban hol állt nálad a Csipkerózsika a mesék rangsorában?
NKT: Nem különösebben szerettem, szörnyen nyomasztónak találtam. Volt egy mesekönyvem, az volt a címe, hogy Hét guzsaly aranyszösz. Abban volt egy mese egy szőke lányról, aki az erdőben szendergett, és mindig, amikor álmodott, mosolygott és rózsa fakadt a szája csücskén. Abban is volt egy királyfi, aki álmában elcsente tőle ezeket a rózsákat. Furcsa, érdekes összefüggés.
